Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Megizmosodott a forint

Tulajdonképpen harmadik hete erősödő tendenciát mutat a forint, amit elsősorban a régióra nehezedő nyomás enyhülése magyaráz. A magasabb kockázatvállalási kedvet mutatja, hogy bár az amerikai gazdaság jobb bőrben van, mint az európai, és a Fed a várakozások szerint lassabban fog kamatot csökkenteni, mint az EKB, a dollár erősödése az euróval szemben mégis megállt, sőt, az idén kifejezetten gyengült. A leginkább kézenfekvő magyarázat a devizapiaci folyamatokra Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikájával kapcsolatban kialakult óvatos optimizmus - legalábbis ami az amerikai-európai viszonylatot illeti.

Tegnap a forint árfolyamának jót tett, hogy a jegybank a kamatdöntése kapcsán szigorú hangnemet ütött meg, és tulajdonképpen

a tavaly ősszel elakadt kamatcsökkentési ciklus lezárásáról beszélt.

Messzebbről nézve azonban jól látszik, hogy Trump beiktatása óta a lengyel zloty is hasonló pályát ír le, tegnap is erősödni tudott, vagyis régiós hatások dominálnak a forint erősödésében.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
hullámvasút, gazdasági ciklus