Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Légi hadgyakorlat kezdődött Irán több részén

Légi hadgyakorlatba kezdett az iráni hadsereg vasárnap, az ország északi és nyugati térségében zajló műveletek során az iráni nukleáris létesítmények ellen intézett esetleges támadás elhárítását gyakorolják.

Az IRNA állami hírügynökség jelentése szerint a manőverekben a hadsereg egyúttal az új, hazai gyártmányú légvédelmi rendszerek hatékonyságát is teszteli.

Az Ektidar-1403 (Erő-1403) nevet viselő hadgyakorlaton emellett rakétarendszereket, radarokat, megfigyelő és elektronikai hadviselési egységeket, valamint vadászgépeket és drónokat használnak majd támadó és védelmi feladatok végrehajtására.

Irán az utóbbi napokban több hadgyakorlatot is tartott az ország különböző részein, kedden például az iráni Forradalmi Gárda hajtott végre manővereket, amelyek célja a légvédelem megerősítése volt az ország központjában lévő natanzi nukleáris létesítménynél.

(MTI)

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad

Holdblog

Köpködős lány a tőkepiacon

December 4.-én indított $HAWK token az egyik legjobb példája annak, hogy mennyire befolyásolhatják a véleményvezérek, influencerek a mindennapi döntéseinket, legyen annak pozitív vagy negatív

Kiszámoló

Az kevés, hogy valami olcsó

Nagyon sok ember egyetlen kritérium alapján választ bankot vagy brókercéget: minél olcsóbb legyen. Ez még egy élelmiszervásárlásnál is rossz szempont, mert vajon miért olcsóbb ez a termék,

Holdblog

Cash is king! (feat. Zsiday)

Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont Kanada felőlünk maradhat szuverén. Jó szórakozást! Milyen platformokon tal

KonyhaKontrolling

Hogyan kerülhetsz hitelspirálba?

Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy általában nem tudok segíteni. Nemcsak azért, mert mire felismerik

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-1161037105-diktatúra-egyenruha-emlékmű-észak-korea-hadsereg-katona-kommunizmus-phenjan-szobor