Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Az iráni ellenállás rendezvényén járt Trump embere

Keith Kellogg, Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő ukrajnai megbízottja szombaton Párizsban járt, ahol a párizsi székhelyű iráni ellenzéki csoport, az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) rendezvényén vett részt - derült ki a csoport által közvetített televíziós felvételekből a Reuters szerint.

Kellogg nyugalmazott altábornagy, aki Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottja lesz, a hónap elején elhalasztotta európai fővárosi útját Trump január 20-i beiktatása utánra. Korábban már felszólalt az NCRI rendezvényein, legutóbb novemberben, de párizsi jelenléte, még ha személyes minőségében is, azt sugallja, hogy a csoportnak van füle az új amerikai kormányzatra – értékelte a Reuters.

Holdblog

Cash is king! (feat. Zsiday)

Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont Kanada felőlünk maradhat szuverén. Jó szórakozást! Milyen platformokon tal

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad

Kiszámoló

Rendszeres havi megtakarítás ETF-be

A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint a bankoknál elérhető rendszeres megtakarítás, a különbség annyi, hogy ne

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
hágai tüntetés