Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Nem fél a jegybank attól, hogy túl gyorsan romlik a munkaerőpiac?

A jegybank folyamatosan figyeli, hogy nem-e gyorsul a munkaerőpiac romlása. Egyelőre ennek nem látják a nyomát, hiszen a foglalkoztatottság lassul, de nem túl gyorsan. Ez igaz a bérekre is. A munkanélküliségi ráta emelkedik, de csak fokozatosan, és még mindig alacsony a munkanélküliségi ráta.

De ennek ellenére sosem lehet kizárni semmit, még akkor sem, ha most a gazdaság és a munkapiac másképpen viselkedik, mint a korábbi kamatemeléseknél viselkedett. Példának a negatív meredekségű hozamgörbét hozza fel, amely historikusan jól jelezte előre a gazdasági kilátások romlását, de most, egy ideje nem működik.

A Bézs-könyv alapján azonban olyan anekdotikus információk látszanak, hogy egyes régiókban gyorsabb lehet a munkapiac romlása. De összességében, országos szinten még egyensúlyban van a munkapiac. Ennek ellenére nagy figyelmet fordítanak az anekdotikus információkra is.

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
Donald Trump Elon Musk