A téma túlzás nélkül szinte minden családot érint. A gyerekkori szuvasodás előfordulási gyakorisága meghaladja olyan jellegzetes gyerekkori légúti betegségekét, mint az asztma, a szénanátha vagy a krónikus bronchitisz. Különösen igaz mindez Magyarországon, ahol a legutóbbi mérések szerint az 5-6 éveseknek átlagosan 3 és fél szuvas, hiányzó vagy tömött tejfoga van, míg egy tipikus 12 évesnek, aki a fogváltáson éppen csak átesett, közel 2 és fél maradó foga nem ép. Mindkét adat igen kedvezőtlen európai összehasonlításban, ráadásul ezeknek a fogaknak döntő többsége kezeletlen szuvas fog.
A kisgyerekkori fogszuvasodás komoly probléma. Ez az egyik legjobb előrejelzője a később szuvassá váló maradó fogaknak, és egyike a felnőttkorban tartóssá váló egészségi-társadalmi egyenlőtlenségek meghatározó tényezőinek. A szuvasodás ráadásul gyors progressziójú betegség, amely az érintett fogról könnyen átterjedhet a többi fogra, és kezeletlen formájában könnyen eljut az erős fájdalommal járó állapotig.
A szuvas fogú gyerekek gyakran étkezési, alvási, pszichés problémáktól szenvednek.
A gyerekfogak állapotával, a fogászati ellátórendszer működésével és az ezekkel összefüggő társadalmi egyenlőtlenségekkel könyvtárnyi terjedelmű nemzetközi szakirodalom foglalkozik. A probléma fontosságához képest Magyarországon erről a fontos területről meglepően kevés beszámoló készült. Rendelkezésre álló ismereteink csaknem kizárólag hét kisebb elemszámú adatfelvételből származnak, amelyek jó támpontot adnak az országos problémák azonosítására, viszonylag kis mintáikból adódóan ugyanakkor kevés lehetőséget biztosítanak a társadalmi különbségek részletesebb elemzésére.
Kutatásunk egyik legfontosabb újdonsága egy új adatforrás, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) egyéni szintű ellátási adatainak bevonása az elemzésbe. Ez az adatbázis 1,6 millió 2 és 18 éves kor közötti gyerek adatait tartalmazza és lefedi az összes olyan fogászati ellátást, melyben közfinanszírozott alap- vagy szakellátás keretében 2016 és 2019 között ezek a gyerekek részesültek. Ezek az adatok lehetőséget adnak arra, hogy a korábbiaknál nagyobb felbontású és árnyaltabb képet adjunk a gyerekek fogainak állapotában, az ellátásokhoz való hozzáférésben, illetve az ellátások tényleges igénybevételében meglévő társadalmi különbségekről. A NEAK ellátási adatok mellett igyekeztünk összegyűjteni az összes olyan fontosabb információforrást – többségében lakossági kikérdezéseken alapuló országosan reprezentatív felmérések adatait –, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy jobban megértsük a gyerekfogak állapotában tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségek okait.
Eredményeink szerint a fogak egészségét érintő társadalmi szakadék már igen kicsiny korban kialakul. 2-3 éves korban a fogorvoshoz járó legszegényebb gyerekek 20 százaléka esetében fedez fel szuvas fogat a fogorvos, szemben a legjobb anyagi körülmények között élő gyerekeknél mért 5 százalékkal. Különösen aggasztó az a tény, hogy
a szegény sorban élő kisgyerekek közül a szuvasodással diagnosztizáltaknak mintegy fele ellátatlan marad.
Ezzel szemben a magasabb jövedelműeknél a szuvas foggal diagnosztizáltak szinte hiánytalanul mind kezelést is kapnak. A szuvas foggal érintettek aránya idősebb életkorban tovább emelkedik, és ezzel párhuzamosan nő a szegény és gazdag gyerekek közti különbség is. A fogváltás vége felé, a zömében maradó fogakkal rendelkező 12 éveseknél, a két szélső pólus (a legszegényebbek és a leggazdagabbak) közti távolság 17 százalékpontra, a 15-18 éveseknél pedig már közel 25 százalékpontra emelkedik.
Az elhanyagoltabb szájhigiéniájú és emiatt fogszuvasodással inkább érintett gyerekek nagyobb arányban szorulnak rá a fogorvosi beavatkozások invazívabb formáira: fogtömésre, gyökérkezelésre, foghúzásra. Bár a gyerekeknél a három fajta kezelés közül a fogmegtartó kezelések (tömések, gyökérkezelések) vannak túlsúlyban a végleges fogvesztést jelentő foghúzások sem elhanyagolható mértékűek. A társadalmi különbségek ezen kezelések esetében is nagyok és az életkor előrehaladtával növekvő mértékűek. 18 éves korban a szegények között a fogorvoshoz járók 45 százalékos valószínűséggel esnek át tömésen, gyökérkezelésen vagy foghúzáson egy átlagos éveben, míg a leggazdagabbak körében ez a valószínűség csak 17 százalékos.
A gyerekkori kezelési valószínűségekben észlelt társadalmi különbségek összegződnek a felnőttkor éppen csak átlépő (19-20 éves) fiatalok fogainak állapotában. A fogászati szakirodalomban legáltalánosabban használt mutatója a DMFT-index, amely a szuvas, a hiányzó és a tömött fogak számának összegzésével megadja, hogy egy személynek hány darab bármilyen módon károsodott foga van. A legegészségesebb fogazatúak nyilvánvalóan azok, akiknek egyetlen károsodott foguk sincs (DMFT=0). A DMFT-indexben nagyjából 1,5-2 fog a különbség a társadalom legszegényebb és leggazdagabb fiataljai között (a fiúknál 1,6, a lányoknál 2,2), az ép fogúak részarányában pedig 20-25 százalékpont (a fiúknál 20, a lányoknál 25).
A gyakrabban előforduló fogászati kezelések egy speciális típusa a fogszabályozás. Fogszabályozásra a fogak rendellenes elhelyezkedése, állcsont-, állkapocs-anomáliák, illetve egyéb fogazati eltérések (réses fogazat, hiányzó fogak) miatt lehet szükség. A NEAK adatok alapján a fogszabályozó kezelésben részesült fiatalok részarányát vizsgáltuk a fogorvoshoz járó gyerekek között. A társadalmi különbségek a korábbiakkal összhangban itt is igen jelentősek. A leginkább érintett korcsoportra, a 15 évesekre fókuszálva azt látjuk, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmi csoport közti különbség a fiúk esetében 11, a lányok esetében 17 százalékpontot tesz ki. A legjobb anyagi helyzetben levő családok gyermekei négyszer-ötször nagyobb eséllyel kapnak fogszabályozót a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás keretében, mint a legrosszabb anyagi helyzetben levő családok gyermekei. A valódi társadalmi különbségek azonban még ennél is nagyobbak, tekintve hogy ehhez még hozzáadódnak a magánellátás igénybevételéből adódó különbségek is, amikről sajnos semmilyen adat nem áll rendelkezésre.
A fenti társadalmi különbségekben minden bizonnyal jelentős szerepet játszanak a TB-ellátás keretében rendelkezésre álló fogszabályozó kapacitások országos eltérései. A leggazdagabb jövedelmi csoportok ugyanis tömegközlekedési eszközzel átlagosan 10 percnyi idő alatt tudnak eljutni a lakóhelyükhöz legközelebb eső közfinanszírozott fogszabályozó szakorvosi rendelőbe, szemben a legszegényebbek több mint egy órás elérési idejével. De a szegényebb térségekben a fogszabályozó szakorvosok leterheltsége is lényegesen jelentősebb, ami hosszabb várólistákhoz vezethet. A gazdag és átlagos jövedelmű járásokban a TB-vel szerződött fogszabályozó szakorvosok potenciális betegkörének mérete átlagosan 6000 fős, míg a szegény járásokban ennek legalább háromszorosa, 20000 fős vagy annál is több.
A fogak állapota szempontjából kiemelkedően fontos és módosítható viselkedési jellemző a magas cukortartalmú ételek fogyasztása és a nem megfelelő szájhigiénia. Ezek a tényezők bizonyított módon növelik a szuvasodás kockázatát, ezért megvizsgáltuk az ezekben mutatkozó társdalami eltéréseket is. A cukros üdítők fogyasztásában mérhető társadalmi különbségeket már a bölcsődés-óvodás (2-4 éves) gyerekeknél számottevőek és az életkor növekedésével sem csökkenek. A szegényebb középiskolások kétszer nagyobb valószínűséggel fogyasztanak napi rendszerességgel cukros üdítőitalt, mint a gazdagok. Ehhez hasonlóan a szájápolásban (rendszeres fogmosás) is már egészen kisgyermekkorban (másfél évesen) megmutatkoznak a társadalmi különbségek. A középiskolásokat tekintve pedig az látszik, hogy a legjobb és legrosszabb anyagi helyzetben élő fiatalok között 30-35 százalékpontnyi eltérés tapasztalható a napi legalább kétszeri fogmosás arányában.
A legszegényebb társadalmi csoportok fogászati hátrányai több ok miatt is igen nagy bajnak tekinthető.
Baj azért, mert a károsodott tejfogú kisgyermekekből nagy valószínűséggel károsodott fogú kamaszok és felnőttek lesznek. A károsodott fogaknak pedig egész életre kiható következményei lehetnek. De baj azért is, mert a fogászati megelőzésben rejlő egészségtartalékok éppen a kisgyermekkorban a legnagyobbak. Ez az az életkor, amikor kialakulnak és rögzülnek a táplálkozási és fogápolási jó és rossz szokások a gyerekeknél, illetve amikor megfelelő szűrővizsgálatokkal azonosítani lehet a várható kockázatokat, és kisebb beavatkozásokkal elejét lehetne venni a későbbi súlyosabb bajoknak. A kora gyermekkori egészségi befektetések az életpálya későbbi szakaszaiban sokszorosan megtérülnek, és nem csak az érintett egyének későbbi fogorvosi kiadásait, hanem társadalombiztosítás várható jövőbeli kiadásait is csökkentik.
Ugyanakkor számos olyan szakpolitikai intézkedés létezik, amelyektől az várható, hogy a társadalmi különbségeket csökkenésének és a legszegényebbek fogainak állapotának javítása irányába hatnak. Az egyik ilyen az iskolafogászati rendszer megerősítése és az érvényben lévő szabályozás betartatása. Jelenleg az iskolafogászati szűrővizsgálatok előírt száma az iskoláskorú gyerekek esetében évente kettő, mégis azt látjuk, hogy a gyerekek (különösen a szegény gyerekek) jelentős hányadát évente egyszer sem látja fogorvos. Ugyancsak célszerű lenne a kötelező óvodáztatási korhatár (3 év) alatti gyerekek preventív fogászati ellátási rendszerének kidolgozása és működtetése.
Olyan egészségnevelési programok is kidolgozhatóak, amelyek egészen kiskorban szoktatja rá a gyerekeket a rendszeres és helyes módon történő fogmosásra. Ezeknek ideális terepei lehetnek az óvodák. Mivel az óvodai részvétel a 3-6 éves gyermekek körében csaknem teljes körű, jól megtervezett egészségnevelési programokkal a teljes érintett gyerekpopulációhoz el lehetne jutni. Az óvodai egészségnevelési-fogmosási programok körültekintő tervezést és komoly szakértelmet igénylő feladatok, de példát lehet venni az olyan sikeres kezdeményezésekről, mint a skóciai Childsmile program. Végül, mivel a falusi, és jellemzően alacsonyabb jövedelmű családok gyermekeinek fogászati ellátási problémái részben arra vezethetők vissza, hogy a gyerekfogászok és a fogszabályozó orvosok zöme csak ingázással elérhető távolabbi városokban található meg, célszerű lenne utazási kedvezményeket biztosítani a gyermek és a gyerekét kísérő szülő számára, amennyiben ezt anyagi helyzet indokolja (például a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak esetében).
Hajdu Tamás az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézetének (KTI) tudományos munkatársa,
Kertesi Gábor a KRTK KTI tudományos munkatársa,
Fadgyas-Freyler Petra a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi adjunktusa.
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
