Keresett kifejezés: alapok portfolio hu | Találatok száma: 1543 Új keresés

Mit mondanak ezek után a guruk?

Az amerikai jegybank tegnapi váratlan húzásával kapcsolatban több neves befektető is megszólalt. Míg Bill Gross szerint a Fed "tétlensége" azt jelzi, hogy elkezdték átadni a jegybank irányítását Janet Yellennek, addig El-Erian véleménye alapján a Fed döntése nem változtatott a gazdaság fundamentumain, és rövidesen sor kerülhet a lassításra. Marc Faber pedig egyenes a totális összeomlás rémképével fenyeget, szerinte már csak idő kérdése, hogy a tengerentúli központi bank programjára mikor lesz teljesen immúnis a részvénypiac.

Brutális veszteség a kötvénykirálynál

Bill Gross számításai nem jöttek be 2013-ban, alapjával közel 4%-os veszteséget hozott össze, különösen azt követően romlott le a teljesítmény, hogy a Fed bejelentette májusban, hamarosan hozzányúl a kötvényvásárlási programhoz. Május és augusztus között összességében az alapból 26 milliárd dollárt vontak ki a befektetők, azonban az alap vagyona a veszteségekkel együtt 41 milliárddal, vagyonarányosan 14%-kal csökkent. A guru azonban nincs egyedül, az amerikai kötvényalapoknak nem megy jól, az utóbbi hónapokban rekord mértékű volt a tőkekivonás, a befektetők egyszerűen a kötvényhozam emelkedését látva inkább a kiszállás mellett döntöttek - írja a Bloomberg.

Kivárásra játszanak a profik

A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők többsége nem változtatott augusztusban a portfólió-ajánlóján, ami nem is lehet csoda, mert az utóbbi hónapokban a peremfeltételek megváltozása miatt nagyobb átsúlyozásokra került sor. Az alapkezelők bíznak a részvénypiacban, amit jól mutat az eszközosztály 36%-os súlya. A legkevésbé a kötvénypiacon látnak lehetőséget a profik, itt mindössze 17%-os súlyt határoztak meg az alapkezelők. A magyar kötvény- és részvénypiac továbbra sem népszerű az intézményi befektetőknél, inkább nemzetközi oldalon látnak lehetőséget az alapkezelők, ezt jól mutatja a nemzetközi kötvénykitettség és a régiós részvénykitettség súlyának emelkedése. Lényeges szempont, hogy viszonylag nagy pénzpiaci kitettséget tartanak az alapkezelők, vagyis ha tisztul a kép, akkor lesz muníció egy-egy ötlet megjátszására.

Meggyanúsította Sorost egyik riválisa

A Herbalife körül egyre több hedge fund tűnik fel, múlt héten már Soros György vagyonkezelőjét is hírbe hozták a céggel, mint kiderült a Soros Fund Management (SFM) 5%-os pakettet halmozott fel az utóbbi egy hónapban. A papírok nagyot emelkedtek a hír hatására, ami a papír esésére játszóknak nagyon fájt. Bill Ackman is egy közülük, ő viszont már panaszt is tett Soros ellen, egyenesen azt állítja, hogy az SFM már régóta szivárogtatta az információkat egy szűk befektetői körnek. A bevásárlás egyik célja éppen az volt, hogy a guru nevét felhasználva a shortosokat kivéreztessék - írja a New York Post.

Belevettek a részvénypiaci esésbe az alapkezelők

A heves részvénypiaci mozgásokkal jellemezhető június után a kedélyek lecsendesedtek, a fordulatot kihasználva az alapkezelők közül többen is jelentősen növelték a részvénykitettségüket. A magyar és régiós papírok a portfólió-ajánlókban népszerűtlenek, a korábban elhanyagolt fejlődő piaci régió viszont újra fókuszba került, éppen az alulteljesítése miatt. A kötvénypiacon ellentétes folyamatokat láthattunk, az alapkezelők nagyobb mértékben csökkentették a kitettségüket, különösen igaz ez a magyar kötvénypiacra, ahol a hozamcsökkenésnek már alig van tere. Az utóbbi hónapok leginkább megerősödő eszközosztálya az abszolút hozamú stratégia volt, ami utal a szektorban meglévő bizonytalanságra, az amerikai jegybank ugyanis a kötvényvásárlási programjának kivezetésére készül.

Óriási összeget rántottak ki a guru alapjából

Az amerikai jegybank május végétől egyre többször hangoztatta, hogy az eszközvásárlási program 2013 vége előtt csökkentésre kerülhet, ennek hatására a kötvénypiacon vérengzés kezdődött. A rossz hírek és a veszteségek a kötvényalapoknál óriási tőkekiáramlást indítottak el, csak a Pimco abszolút hozamú kötvényalapjából 10 milliárd dollárt vontak ki júniusban, ami rekordnak számít az alap történetében. A kezelt vagyon két hónap leforgása alatt 8,5%-kal csökkent, szakértők szerint nagy kérdés, hogy az amerikai kötvénypiaci pozícióik mikor fordulnak termőre, ugyanis a pozícióik tartása nagy veszteséget hozott az alapnak. A Pimco ezzel együtt próbálja nyugtatni a kedélyeket, véleményük szerint a piaci turbulenciának vége, az év végéig jelentősen csökkenhetnek a hozamok - írja a Reuters.

Ezért bolondul a lakosság - Itt az új slágertermék

A magyar kötvénypiacon az utóbbi bő egy esztendőben dinamikus hozamesés következett be, ami a kötvényalapoknál kétszámjegyű hozamok elérését tette lehetővé. A lakosság viszonylag későn, 2012 végén-2013 elején indított nagyobb vételeket, ami arra utal, hogy elsősorban a magas visszatekintő hozamok vonzottak be friss pénzeket. Rövid idő alatt óriási pénzeket mozdított meg a lakosság, fél év alatt közel 300 milliárd forint áramlott a kötvényalapokba, a teljes vagyon ma már 740 milliárd forint. Egyéves időtávon még mindig versenyképes hozamok vannak az alapoknál, azonban ez a szint nem tartható fenn, a portfólió átértékelődése megkezdődött. Az alacsony betéti kamatkörnyezetben van még potenciál a kötvényalapokban, azonban tisztában kell lenni a költségekkel és nagyon körbe kell nézni, mielőtt vásárlásra adjuk a fejünket.

Elpattant a húr - Védelembe vonultak a profik

A májusban elkezdődött piaci zuhanásokat a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők sem nézték tétlenül, a június portfólió-ajánlókban komoly átrendeződére került sor. A részvények és kötvények részarányát visszavágták az alapkezelők, a nyertesek ezzel egy időben a pénzpiaci eszközök és az alternatív befektetések voltak, azon belül is az abszolút hozamra törekvő stratégiák. A nyomott kockázatvállalási kedvet jól mutatja, hogy a részvények aránya 2012 novembere óta nem volt ilyen alacsony, a további esésekre felkészülve pedig az alapkezelők olyan stratégiákat súlyoztak felül, amelyek még ilyen helyzetben is képesek profitálni. Rövidtávon a bizonytalanság velünk marad, egyesek viszont már a zuhanásokat vásárlásokra használnák fel.

Nagyot bukott a kötvénykirály alapja

Az amerikai jegybankelnök szerdai sajtótájékoztatója után jelentős eladói hullám söpört végig a tőkepiacokon, mely a világ legnagyobb kötvényalapjának teljesítményére is rányomta a bélyegét. A mintegy 285 milliárd dollárnyi eszközértékű Pimco a befektetési alapok versenyében az egyik sereghajtó volt az utóbbi napokban, de az év eddigi részében is igen gyengén teljesített.

Vihar előtti csend - A profik még kitartanak

Az utóbbi egy hónap a részvénypiac emelkedését hozta, a sokak által várt eladói hullám elmaradt, ami azt jelenti, hogy a kockázatosabb modellportfóliók szép teljesítményt hoztak. A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők a kedvező környezetben nem változtattak a portfóliókon, inkább olyan területekre súlyoztak át, amelyek korábban alulteljesítőek voltak, így a magyar részvénypiacra és a nyersanyagpiacra. A portfólió-ajánlókhoz adott kommentárok alapján az állapítható meg, hogy az alapkezelők kivárnak, a többségük a nyár folyamán eséseket vár, és ha a piacon elindul a lejtmenet, akkor akár nagyobb portfólió-átrendeződésre is sor kerülhet. Addig viszont nem indokolja semmi a drámai változtatást, még akkor sem, ha tudvalevő a mögöttes fundamentumoktól a piacok elszakadtak.

Élre ugrott Magyarország a kockázati tőkében

Nyilvánosságra került az európai magántőke és kockázati tőke társaságok tavalyi aktivitásáról szóló évkönyv, ezek szerint jelentős visszaesésre került sor a szektorban, legyen szó a friss forrásbevonásról (-43%), a befektetésekről (-21%) vagy éppen a célvállatokból való kiszállásokról (-29%). Az EVCA összeállítása alapján a kihívásokkal teli gazdasági környezet az év első felére rányomta a bélyegét az iparágban, a második félév alapján viszont van ok a bizakodásra. A külső befektetők a hozamvadászat miatt keresik az alapokat, sőt egyre nagyobb az érdeklődés a kontinensen kívüli intézményi befektetők részéről. A javuló gazdasági környezetben és a banki források korlátozottsága miatt a vállalatok is érdekeltek az alternatív forrásbevonási lehetőségekben, így a befektetések és a kiszállások megindulására lehet számítani. Külön érdemes a magyar piacot kiemelni Európában, a kockázati tőke befektetések terén ugyanis hazánk előkelő helyen áll a Jeremie-program miatt.

Leleplezték a csalást - Óriásit bukott az állam és a befektetők

Aligha fogják viszontlátni a pénzüket a már megszűnt Macrogamma által korábban kezelt MAG és NAP ingatlanalapok befektetői, előbbi árfolyama 2012. december óta nullán áll, míg utóbbié a 10 ezer forintos névérték mellett 1552 forinton. Alapvetően nyugdíjpénztárak vásároltak a befektetési jegyekből, azonban a visszalépések miatt 2011 közepétől már a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap volt az egyik fő befektető. A drasztikus tőkevesztés két okra vezethető vissza, egyrészt a hazai ingatlanpiac összezuhanására, másrészt az alapkezelőnél feltárt csalásra. A Kehi közel két hete tett feljelentést az ügyben, az ügyészség pedig a napokban megindíthatja a hivatalos nyomozást. A feltárt visszaélések szerint az alapokba kerülő ingatlanokat szinte kivétel nélkül egy közbülső (offshore) cég közbeiktatásával vásárolták meg, amelyért a piaci árnál jóval többet adtak, így szivattyúztak ki óriási összegeket az alapokból. A csavar az egészben, hogy az APEH már 2011 elején talált visszásságokat az ingatlanértékesítésekhez köthető áfa-visszaigénylés kapcsán, sőt a PSZÁF is tett feljelentést bűncselekmény gyanúja miatt 2011 márciusában.

Befektetési alapok: így lehet átlag feletti hozamot csinálni

Talán meglepőnek tűnhet, de a Marketwatch publicistája, Mark Hulbert szerint a befektetőknek azokat a befektetési alapokat érdemes előnyben részesíteni, melyeknél a közelmúlt (1,3 és 12 hónap) hozamai kedvezően alakultak, függetlenül attól, hogy milyen volt a múltbeli hosszú távú teljesítmény. Ez a stratégia az elmúlt két évtizedben a piaci átlagot jelentősebben felülmúló hozamokat tudott produkálni.

Átrendeződik a magyar privát banki piac - Ki lesz a nyertes?

Kezdetben osztrák tulajdonossal indult útjára az SPB privát banki szolgáltatása, a piacszerzés többek között azért volt nehéz a 2000-es évek első felében, mert nagyobb multicég nem volt a társaság mögött, a konzervatív politika részeként pedig saját termékeket nem értékesítettek. A válság viszont mindent megváltoztatott, mert az ügyfelek már nem voltak olyan elfogadóak a termékértékesítésre épülő kereskedelmi banki stratégiával. Nemzetközi tendencia, hogy a kisebb, bankoktól független privát banki szolgáltatók megerősödnek, Magyarországon is ez látható - mondta el Parádi-Varga Tamás, a társaság vezérigazgatója. Az üzleti modell és a 2010-2012 között lezajlott nagyobb IT-fejlesztések mára oda vezettek, hogy több mint 32 milliárd forintos vagyont kezel a cég. Ráadásul most jutottak el oda, hogy nagyobb lépést tegyenek, és a kisebb szereplők közül éveken belül a közepes szolgáltatók közé törjenek be.

Egyre durvább jengyengülésre készül a piac

Március elején a Reuters devizapiaci konszenzusa idén év végére még csak 98-as dollár/jen árfolyamot vetített előre, a japán jegybank igen agresszív monetáris élénkítésének ismeretében viszont az áprilisi felmérésben már 102-es konszenzus jött ki. Egyes globális nagybankok saját prognózisaiban ennél sokkal intenzívebb jengyengülésre készülnek, így könnyen lehet, hogy a következő hónapokbeli felmérések fokozatosan egyre magasabb konszenzust eredményeznek. Ezt egyébként az is indokolhatja, hogy a japán pénzügyminisztérium friss adatai szerint a japán intézményi befektetők még "meg sem mozdultak", pontosabban még mindig inkább nettó eladók voltak külföldön a kötvénypiacokon, nem pedig vevők, ahogy arra sokan számítanak. Ha viszont ők elkezdik venni a külföldi kötvényeket (illetve más befektetők is átsúlyozásokat hajtanak végre), akkor ez a jen eladásokon keresztül tovább gyengítheti majd a japán fizetőeszközt.

Megdőlt a rekord, de aggódnak a gazdagok bankárai

Hét éve készíti el a Portfolio.hu Privát Banki Felmérését, először fordult elő, hogy az ügyfelek vagyona megközelítette a 2400 milliárd forintot. Egyetlen év alatt 170 milliárd forinttal nőtt a vagyon, ennek a nagyobb része (135 milliárd) a második félévben jött össze. A szektorban egyre nehezebb organikus növekedési lehetőséget találni, most is a befektetéseken elért hozamok alapozták meg a jó teljesítményt. Az élbolyban nem történt változás, még mindig az OTP, a Raiffeisen és az MKB a legnagyobb szolgáltató, azonban a BNP Paribas akvizíciójával az Erste az ötödik helyre lépett előre. A kilátások nem túl jók, a bankárok szerint a következő három évben 4-8 százalék között bővülhet a vagyon, ami összhangban van a borús gazdasági kilátásokkal. A legnagyobb kockázatnak a szereplők a jegybanki vezetőváltást tartják, egy esetleges bizalomvesztés ugyanis tőkekiáramláshoz vezethetne.

A nagyobb alapkezelők még bíznak a magyar piacban

Decemberben 0,3 százalékponttal csökkent a régióban aktív alapkezelők magyar kitettsége, az MSCI indexekből kieső Richter novemberben okozott nagyobb visszaesést, a decemberi változást alapvetően a magyar piac alulteljesítése magyarázta. Jelenleg az általunk követett alapokban 2,8 százalékos az átlagos magyar kitettség, míg a semleges súly 2,3 százalékon állt. A legnagyobbak, mint a Blackrock, vagy a Baring kitartottak a magyar piac mellett, voltak viszont kisebb szereplők, akik teljes egészében kiszálltak, így a BNP Paribas és a Renaissance. Drámai változásra a súlyokat illetően nem számítunk, a januári statisztikák viszont azért lesznek fontosak, mert abból kiderülhet, hogy pozitívan vagy negatívan változott az ország megítélése az alapkezelők körében.

"Egyes cégvezetők a befektetők kifosztására használják a tőkepiacot"

Az abszolút hozamú alapok voltak 2012 slágerei, a szektor éllovasává váló OTP Supra egy éve még 6 milliárd forintot kezelt, míg most közel 40 milliárd forintot. Az elmúlt évek legjobb befektetéseinek a kötvények számítottak, tavaly például a régiós devizás szuverén kötvények alapozták meg a 30%-os teljesítményt - mondta el Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója, aki egyben az alap portfólió-menedzsere is. A szakember szerint a devizás kötvényekben van még potenciál, viszont a forintos kötvényekbe a magas kockázatok miatt nem fektetne be egyelőre. Különösen problémás a hazai vállalati forintkötvények piaca, amely drasztikus átalakuláson megy keresztül. A szakember alapvetően optimista a részvénypiacokat illetően, a fejlett piacokon a magas osztalékot biztosító részvényeket venné, míg a feltörekvő piacokon a kedvence Oroszország.

A feltörekvő részvénypiacokban hisznek a profik

A Mikulás mégis megörvendeztette a részvénypiacokat, az elmúlt hónapokban az amerikai költségvetési aggodalmak ellenére a fejlett és feltörekvő részvénypiacok igen jól teljesítettek, a hazai részvények és a nyersanyagok viszont lemaradtak. A hazai alapkezelők többsége azonban bizakodó, a főbb globális aggodalmak a háttérbe szorultak, a makroadatok inkább javulnak, a jegybankok élénkítenek, így jövőre folytatódhat a harc a hozamért, ami újabb jó évet jelenthet a részvények számára - vélik a megkérdezett szakértők. Az alapkezelők által ajánlott modell-portfóliókban összességében már a feltörekvő piaci részvények rendelkeznek a második legnagyobb súllyal, amit magyaráznak a javuló kínai mutatók is. A hazai eszközök iránt viszont továbbra sem mutatnak nagy lelkesedést az alapkezelők.

A régiós profik kedvelik a magyar tőzsdét

A régióban az MSCI EM Europe index alapján befektető külföldi alapkezelők tovább növelték a magyar kitettségüket, a legnagyobb vásárlók között ott volt a Blackrock, a Deka és a Renaissance is. Az átlagos kitettség október végén 3,9 százalék volt, miközben a semleges súlyozás a benchmarkok alapján 3,3 százalék lenne. Az alapkezelők számára viszont csak most jött el a fekete leves, az aktív alapkezelőknek dönteniük kell, mit tegyenek az MSCI index felülvizsgálat után, hogy a Richter kikerült az indexekből. Számításaink szerint a benchmark súly a Richter kikerülésével 2,4 százalékra csökkenhet, ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy kiszórják minden kitettségüket az alapkezelők, hiszen bízni lehet abban is, hogy a vállalat jó fundamentumai az eladói nyomás kiesése után korrekciót hoznak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...