Gyengül az angol font
A mai napon 7 heti csúcsára gyengült a font a dollárral szemben, miután a várakozások szerint az Európa második legnagyobb gazdaságának növekedése lassulhat az év hátralevő részében.
Keresett kifejezés: recesszió | Találatok száma: 12803 Új keresés
A mai napon 7 heti csúcsára gyengült a font a dollárral szemben, miután a várakozások szerint az Európa második legnagyobb gazdaságának növekedése lassulhat az év hátralevő részében.
A jelentős külső egyensúlytalanságok és ezek következményeinek lehetséges számbavétele volt az MNB Klub tegnapi témája. A jegybanki elemzők a nemzetközi példák és a szakirodalom alapján úgy vélték, hogy a jelenlegi külső egyensúlytalanság (a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 8%-a körül van) előbb-utóbb korrigálódik, mely a gazdaság növekedési ütemének látványos lassulásával járhat. Kérdéses, hogy a korrekció milyen mechanizmuson keresztül történik, az árfolyam jelentősebb és hirtelen gyengülésére fel kell-e készülni. Különös kockázatot jelent, hogy a lakosság és a vállalatok a devizahiteleken keresztül jelentős nyitott pozícióval rendelkeznek. Ezen adósok helyzete a forint gyengülésével jelentősen romolhat, mely érdemi hatással lehet a fogyasztási, beruházási döntésekre. Az államháztartás jelentős hiánya nem ad teret a fiskális politika anticiklikus viselkedésének, mely a reáláldozatokat növelheti.
Nagyjából kiegyenlítettnek ítélik meg a legnagyobb amerikai és londoni befektetési bankok elemzői a Katrina hurrikán gazdasági növekedésre gyakorolt hatásait. Az USA GDP növekedése a harmadik és a negyedik negyedévben a korábban vártnál 0.4-0.7% ponttal lehet alacsonyabb, ugyanakkor a következő év első és második negyedévében hasonló nagyságrenddel lehet magasabb az újjáépítések miatt.
Az USA piacok kisebb gyengüléssel zárták a tegnapi kereskedési napot, miután az újságok az elmúlt napok időjárásától vezérelt benzinár-emelkedésről cikkeznek. Egyes értesülések szerint nem kizárt a 3.5 dollár/gallonos benzinár elérése sem, ami néhány elemző véleménye alapján komoly recesszióba taszíthatja az USA gazdaságát.
Elült a hurrikán által kreált rettegés és félelem a devizapiacon, hiszen tegnap mégsem tüntette el a föld színéről az olajfinomítókat és kutakat a Mexikói Öböl térségében "Katrina". Szerencsére New Orleans is megmarad a világnak. Ezért a dollár tegnap délutántól a rendkívül alacsony likviditás mellett megindulhatott az erősödés irányába. A japán gazdasági adatok elkeserítő eredményt mutattak, így az USD/JPY egy új sávot alakíthat ki magának hamarosan a 110-es szint felett. Várhatóan a jen volatilitása megnő a szeptember 11-i választásokig.
Alan Greenspan minden eddiginél élesebben hívta fel a figyelmet az amerikai ingaltanboom veszélyeire. A FED elnöke szerint a lakóingatlanok áremelkedése olyan egyensúlytalansági tényező, mely rosszul végződhet a gazdaság számára.
Korántsem akkora az alapkezelők optimizmusa a részvénypiaccal kapcsolatban mint fél évvel ezelőtt. A négy alapkezelő egyike sem optimista rövid távon, míg közép távon akad még tartalék a piacban. Az elemzők véleményét napról, napra ismerjük, lássuk mit mond a buy-side.
Az utóbbi hetekben megtörni látszik a BÉT részvénypiacának egyértelmű emelkedése, az index 20-21,000 pont körül ingázik. Megkérdeztük az alapkezelőket, hogy mit várnak a részvénypiactól, s hogy mibe érdemes - ha egyáltalán érdemes - befektetni. Elsőként Bódis Péter, CFA (Capital Invest, Bécs) véleményét ismertetjük, de érdemes lesz még visszatérni hamarosan jön a többi, akár teljesen más álláspont is.
Bódis Péter, a Capital Invest fejlődő-európai régióért felelős vezető elemzője elmondta, hogy az árfolyam emelkedés meghaladta év eleji várakozásait, mivel akkor a BUX idei teljesítményét 20% körül becsülte. Azonban mind a hazai, mind a nemzetközi folyamatok kedvezőbben alakultak a vártnál. A részvénypiaci folyamatok előrejelzéséhez célszerű áttekinteni azokat a tényezőket, amelyek eddig alakították az árfolyamokat és meg kell vizsgálni, hogy azok hogyan alakulhatnak a jövőben:
A Pénzügyminisztériumban tartott mai költségvetési sajtótájékoztatón elhangzott egy kérdés, mely Járai Zsigmond tegnap megjelent interjújában javasolt intézkedéseket igyekezett szembesíteni a szaktárácával. Ezek egyike az volt, hogy a költségvetés csak recessziós időszakban lehessen deficites, másrészt törekedni kellene az államadósság mielőbbi visszafizetésére.
Új csúcsok a dollár keresztekben! A kábel felszúrt 1,80 fölé ma reggel; pár héttel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt volna ez a fejlemény. Nem tud magára találni a dollár, a japán jen pedig szárnyal. Most nem fontos, mennyibe kerül az olaj... amióta tudjuk, hogy Kína valutakosarában nem dominál a dollár, hanem nagy súlyt kapott a jen, euró és koreai won is, a jen tovább tudott erősödni. Bár meglehetősen alacsony volt a volatilitása az utóbbi hónapokban, ha a jen egyszer megindul, képes komoly meglepetéseket okozni!
Az elemzői várakozásoknak megfelelően mai ülésén 25 bp-tal 4.5%-ra csökkentette az irányadó kamatszintet a Bank of England (BoE). Ez volt a BoE első kamatcsökkentése az elmúlt két évben. 2003. közepén a londoni intézmény volt az első a főbb jegybankok közül, amely kamatemelés mellett döntött, és öt lépésben 4.75%-ig változott a ráta. A font/dollár, illetve a font/euró árfolyam néhány perccel a döntés bejelentését követően nem mutat érdemi elmozdulásokat. Az Európai Központi Bank 13:45-kor teszi közzé kamatdöntését.
Az idei második negyedévben mindössze 1.7%-kal nőtt éves összehasonlításban a brit gazdaság, ami 1993 óta a legalacsonyabb rátának felel meg. Negyedéves alapon 0.4%-os volt a bővülés, ami megegyezik az első negyedévi növekedéssel, de elmarad az elemzők által várt 0.5%-os növekedéstől.
Határozottan a tőzsdére lépés a célja a KFKI Csoportnak - mondta el a portfolio.hu-nak adott interjújában Ludman Lajos, a Synergon szektortársának vezérigazgatója, aki stabil, kiegyensúlyozott organikus növekedést vár az elkövetkező években a KFKI-tól. A cégvezető szerint a társaság jövőre tőzsdére léphet egy 15-20 m eurós nagyságrendű tőkebevonással, s a befektetői sztorit a domináns hazai pozíció, a növekedés, valamint az újabb piacokra való belépés jelentheti majd. Az interjú végén érintettük azt a piaci pletykát is, mely szerint egy osztrák társaság megvásárolná a KFKI-t.
A beszélgetés IT szektorral kapcsolatos legfontosabb pontjai az alábbiak:
- az IT piac egyes szegmensei ismét határozott növekedést mutatnak Magyarországon, különösen az outsourcing, a hálózati integráció, valamint a pénzintézeti és a telekommunikációs szegmens;
- a hazai IT piac az elkövetkező években várhatóan kétszer-háromszor gyorsabban növekszik majd, mint a nyugat-európai piacok, s újra előtérbe kerülhet a növekedés ebben az iparágban;
- a KFKI az IT piac újabb szegmenseire kíván belépni a tőzsdére lépést követően, s nem zárja ki a nemzetközi terjeszkedést sem (ezek forrását a tőkeemelés jelenti majd), így a régióban gondolkodó IT cégek számára konkurenciát jelenthet.
A tavalyi, az IMF adatai szerint 5.1% után idén várhatóan 4%-kal, míg jövőre 3.9%-kal nőhet a világgazdaság - derül ki a Reuters által július 4-6 között 22 nagybank elemzői megkérdezésével végzett felmérésből. Az IMF legutóbbi, áprilisi prognózisa 4.3%-os idei, illetve 4.4%-os jövő évi növekedési prognózist fogalmazott meg. A tavalyi növekedés három évtizedes csúcsot jelent, az idei mérsékelt növekedési lassulás mögött főbb tényezőkként a kamatemeléseket, az olajárak száguldását, illetve azt kell kiemelni, hogy a gazdasági növekedési ciklus leszálló ágban van.
A BAK Basel Economics elemzése szerint elsősorban a periférián található európai régiók azok, melyek az uniós gazdaság növekedésének motorját jelentik. A Le Figaro által idézett tanulmány szerint Nagy-Britannia, Írország, Spanyolország, Skandinávia valamint Kelet-Közép-Európa az a térség, mely viszonylag gyorsan fejlődik, 2000 és 2004 között az éves átlagos növekedés 2% volt. Ezen országok gazdaságai sikeresen jutottak túl az évezredváltás idején kialakult recessziós perióduson.
Az elmúlt években óriási mértékben emelkedtek a lakásárak a fejlett országokban, most azonban a világtörténelem legnagyobb ingatlanpiaci buborékja kipukkanással fenyeget, amely különösen érzékenyen érintheti az Egyesült Államokat. A buborék kialakulását, természetét és a várható folyamatokat vizsgálta írásában az Economist. A folyamatok több fronton is aggasztónak tűnnek, előfordulhat, hogy a buborék kipukkanása után a szokásoktól eltérően nominál értékben is csökkennek az ingatlanárak, vagy a piac hosszú időre beáll. Az lakóingatlanok piacának esetleges összeomlása túlmutat önmagán, az érintett országokban akár a gazdasági növekedés jelentős visszaesésével is járhat. Ha már lakóingatlanokról beszélünk természetesen nem hagyhatjuk ki Magyarországot sem... Már itt sem jó a helyzet.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tegnapi születésnapi konferenciáján elhangzott helyenként provokatív gondolatok után ma reggel a Napkelte műsorában "folytatta" Járai Zsigmond jegybankelnök és Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT aktuális elnöke a beszélgetést arról, hogy miért tart ott a tőzsde ahol, és mit lehetett volna ill. lehetne még tenni azért, hogy a tőzsde a magyar gazdaság életében a jelenleginél központibb szerepet töltsön be. A beszélgetés résztvevői végülis egyetértettek abban, hogy a tőzsde jelenlegi állapotáért az elmúlt évek kormányai felelőssé tehetőek, és jót tenne a magyar gazdaságnak, ha a tőzsdei élet a jelenleginél pezsgőbb lenne Magyarországon.
Ismét rekordszintek közelében kereskednek a nyersolajra a határidős tőzsdéken. Az árszint és a fundamentumok mintha kezdenének azonban szétválni, egy nagy spekulatív buborék sejthető a folyamatok mögött. Az utóbbi évek energiaigényének növekedésében meghatározó szerepet játszott a délkelet-ázsiai országok, elsősorban Kína keresletének növekedése. A Morgan Stanley (MS) számításai szerint a 2001 és 2004 között bekövetkezett növekedés mintegy 37%-ért Kína volt felelős önmagában. Ami azonban figyelmeztető, hogy Kína olajimportja 2005 első öt hónapjában 1.2%-kal esett vissza.
Kulcsfontosságú lehet délután három órakor az amerikai nettó tőkeáramlási adat, mely rávilágít majd, érkezett-e elegendő tőke az USA-ba a folyó fizetési hiány fedezésére. Az elemzők mindössze $60 milliárdra számítanak... Ezt megelőzően 14.30-kor kerülnek nyilvánosságra az áprilisi fogyasztói árindex részletei; tegnap a FED részéről Poole közölte, hogy növekvő inflációs nyomás esetén agresszívabb kamatemeléseket sem tart kizártnak.
Az EUR/USD újabb éves mélypontjára esett vissza ma hajnalban, a gyenge amerikai kiskereskedelmi forgalmi adatok dacára, és várhatóan nem nyugszik a piac, míg nem sikerül 1,20-as szint alá lenyomni a kurzust.
A délelőtt folyamán az EURO övezet inflációs adatait ismerhetjük meg, azonban ezek nem lesznek különösebb hatással az árfolyamokra. Az euró keresztekre mostanában kizárólag politikai tényezők hatnak...
Sok kutatás igazolja, hogy számos dolgot férfiakra terveztek, és ez hátrányosan érinti a nőket. A fehér nadrágban...
A projektek megtervezésére igénybe vehető pályázati lehetőség nyílt meg azon KKV-k számára, akik energiahatékonysági...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Augusztus elsejétől emelkedni fog a tranzakciós illeték hazánkban, vagyis a bankoknak több adót kell megfizetnie...
A kormánynak annyi a fantáziája, mint egy betonbékának. Ha pénz kell az összeomlott költségvetés foltozgatásához...
A legfontosabb adatok az elmúlt héten az USA-ból érkeztek. A friss inflációs adat kedvezőbben alakult a várakozásokhoz...
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?