Keresett kifejezés: na | Találatok száma: 100000 Új keresés

Nem csak a hazai pályán versenyezne a Corvinus

Nem csak a hazai pályán versenyezne a Corvinus

Nagy a harc a legtehetségesebb diákokért és a Corvinus nem feltétlenül csak hazai pályán akar versenyezni, hanem azokkal a jó nyugat-európai, észak-amerikai vagy közép-európai egyetemekkel is, amelyek szintén alternatívát kínálnak a magyarok számára. Már nem az a cél, hogy annyi hallgató tanuljon a Budapesti Corvinus Egyetemen, amennyi csak befér a Fővám téri épületbe, hanem, hogy az immár alapítványi struktúrában működő intézmény nemzetközi minta mentén szerveződjön – jelezte a Portfolio-nak adott interjújában Takáts Előd. A Budapesti Corvinus Egyetem pár hónapja kinevezett rektora arról is beszélt, hogy ebben az új modellben az oktató-hallgató arányt 1:12-höz közelítenék a jelenlegi 1:20 arányról. A külföldről hazaérkező közgazdásszal beszélgettünk a szenátus és a kuratórium egészséges munkamegosztásáról, a rendelkezésre álló forrásokról, valamint az egyetem pénzügyi stabilitásáról. Kitért arra is, hogy elit egyetem szeretnének lenni, de nem a mostani elit gyerekeit akarják képezni, hanem a jövő elitjét, ennek megalapozásához pedig egy esélyegyenlőségi programot is létrehoznak.

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a kedd reggeli adatok

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a kedd reggeli adatok

Tovább javuló magyarországi járványügyi adatokat tettek ma közzé. Az elmúlt 24 órában 3575 új fertőzöttet igazoltak, és 195-en haltak meg a koronavírus miatt. 6507 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 563-an vannak lélegeztetőgépen.

Tálib kormány: nincs nekünk semmi bajunk Amerikával!

Tálib kormány: nincs nekünk semmi bajunk Amerikával!

Interjút adott az Afganisztánt vezető tálib kormány külügyminisztere az Associated Press-nek, melyben békét ígért az összes országnak, harcot a terrorizmus ellen és oktatást, munkahelyeket az afgán nőknek.

Kiderült, van-e értelme a védettségi igazolványoknak

Kiderült, van-e értelme a védettségi igazolványoknak

A védettségi igazolványok, melyek hiányában az emberek nem mehetnek étterembe vagy szórakozóhelyekre, segítettek az oltási hajlandóságot növelni hatból 4 országban - mutat rá egy friss tanulmány.

1,2 milliárdos informatikai fejlesztést jelentett be Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcége

1,2 milliárdos informatikai fejlesztést jelentett be Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcége

Biztosításközvetítő rendszert fejleszt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a suIT SOLUTIONS Informatikai Szolgáltató Kft.-vel konzorciumban, az 1,177 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéshez 798,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el - közölte a konzorciumot vezető Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-vel hétfőn.

Szijjártó Péter bejelentette: újabb országba utazhatnak a beoltott magyarok

Szijjártó Péter bejelentette: újabb országba utazhatnak a beoltott magyarok

A koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok az oltóanyag típusától függetlenül szabadon, karanténkötelezettség nélkül, egy negatív PCR-teszt bemutatásával utazhatnak a Seychelle-szigetekre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Pillanatok alatt egész Európát letarolhatja az omikron

Pillanatok alatt egész Európát letarolhatja az omikron

Az omikron vírusváltozat lehet a jövő hónaptól a koronavírus domináns mutációja Európában, megelőzve a delta variánst is - derül ki a Bázeli Egyetem bakteriológiai kutatócsoportja vezetőjének hétfőn kiadott közleményéből.

Kiderült: valójában 14. havi nyugdíjat is kapnak a nyugdíjasok

Kiderült: valójában 14. havi nyugdíjat is kapnak a nyugdíjasok

Friss számításaink azt mutatják, hogy a kormány négy hónap leforgása alatt nemcsak plusz egyhavi nyugdíjat fizet ki (ahogyan az már ismert, 2022 februárjában), hanem az egyszeri intézkedéseivel közel még egy hónapnyi juttatást odaad az idős korosztálynak. Épp a jövő tavaszi parlamenti választások előtt ennyire bőkezű.

Szép csendben adót emel a kormány - Ez már a kormányzati fordulat újabb jele?

Szép csendben adót emel a kormány - Ez már a kormányzati fordulat újabb jele?

A lejárat-közeli élelmiszertermékekre új szabályokat tervez bevezetni a kormány 2022 februárjától - derült ki egy hétfőn beterjesztett törvénymódosításból. A dokumentumból viszont az is kiderült: a legnagyobb kiskereskedelmi láncokra a jelenleginél magasabb különadó-kulcs fog vonatkozni. Érdemes ennek kapcsán kiemelni: pár nap leforgása alatt ez a harmadik költségvetési egyensúlyt javító kormányzati lépés. Úgy tűnik, egy gazdaságpolitikai fordulat kezdetén vagyunk.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.