Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

Simor András: Egy kicsit mindenki kevésbé jól fog élni

A magyar kormánynak hosszú távon kell gondolkoznia, ezért nemcsak a 2009-es, hanem már a 2010-es költségvetéssel is foglalkoznia kell - mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Simor András szerint a nemzetközi pénzügyi válság közvetett hatásai már elérték Magyarországot is.

Ennél nagyobb baj nem is történhetett volna

A tegnapi napon 21 éve nem látott zuhanást mutatott az amerikai tőzsdeindex, mivel az amerikai képviselőház nem fogadta el a 700 milliárd dolláros pénzügyi megmentőcsomagot, ami egyes alapkezelők szerint az általunk ismert kapitalista világ halálos ítéletét jelentheti.

Pánik az olajpiacon, mindenki aranyba menekül

Miután az amerikai Kongresszus tegnap elutasította a 700 milliárd dolláros mentőcsomag elfogadását, a részvénypiacok valósággal szakadni kezdtek, melyet az olaj árfolyama is követett. A fekete arany árfolyama 11%-kal zuhant bőven 100 dollár alá, az arany árfolyama viszont közel 2%-kal emelkedett.

Pánik és menekülés az amerikai tőzsdéken

Azt követően, hogy az amerikai Kongresszus elutasította azt a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagot, amelynek keretein belül a pénzintézetek megszabadulhattak volna elértéktelenedett eszközeiktől, az amerikai részvénypiacok zuhanórepülésbe kezdtek. A Nasdaq 9.1%-ot esett, amely 2000 áprilisa óta a legnagyobb százalékos zuhanást jelenti, az S&P 500 8.8%-kal értékelődött le, amely 1987 óta a legnagyobb esést jelenti. A Dow 780 pontos mínuszban fejezte be a kereskedést, amelyre még nem volt példa a történelemben, ez 7%-os zuhanást jelent, amelyre 2001 szeptembere óta a legnagyobb mértékű leértékelődés. Az ázsiai részvénypiacok is pirosba borultak a mai reggelen, a Nikkei 225 3.7%-kal, a hongkongi Hang Seng 2.4%-kal, a dél-koreai Kospi 0.9%-kal menetelt lefelé. A kínai piacon a héten nincs kereskedés nemzeti ünnep miatt.

Fábry végre megmutatta...

A 39. hét az RTL Klub hegemóniáját hozta a két rivális országos kereskedelmi csatorna közötti versenyben, a TV2 a 18-49 évesek körében mért közönségarányai ugyanis átlagosan 5.9 százalékponttal maradtak el az RTL Klub közönségarányai mögött. A hét elején és végén tudta csak megközelíteni a TV2 a versenytársát, azonban a két csatorna közötti differencia több esetben is elérte a 10 százalékpontot, ami azért alakulhatott ki, mert a TV2 közönségarányai a hét közepétől jellemzően erőteljes esésbe kezdenek, miközben az RTL Klub-nál csak mérsékeltebb visszaesést láthattunk.

Nincs szavazói jövés-menés

A Fidesz őrzi a nagyjából két és fél milliós, az MSZP másfél milliós táborát - derült ki a Szonda Ipsos szeptemberi felméréséből.

Még a kedvezmények sem hozták lázba az amerikaiakat (3.)

A várttal ellentétben augusztusban nem emelkedtek (stagnáltak) az amerikai személyes kiadások. A júliusi 0.1 százalékos értéket követően ez azt jelezi, hogy a munakerő és ingatlanpiaci folyamatok romlása miatt az amerikai fogyasztók vásárlási hajlandósága igen gyenge. Az elemzők ugyan arra számítottak, hogy azzal, hogy az autókereskedők nagyobb kedvezményeket kínálnak potenciális vevőik számára, meglódul a kereslet, ám a friss adatok ezt nem igazolták. A személyes jövedelmek a vártnál gyorsabban, 0.5 százalékkal emelkedtek.

Bivalybőrbe csomagolták a büdzsét

A versenyképesség- és egyensúlyjavítás, valamint a fenntarthatóság hármassága jellemzi a jövő évi költségvetést, mondta Veres János pénzügyminiszter nem sokkal az előtt, hogy átadta a 2009. évi költségvetési törvényjavaslatot tartalmazó vízibivalybőr-táskát Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének.

Meglepetés a kutakon! - Most inkább ne menj tankolni...

Bruttó két forinttal csökkenti a MOL a benzin árát szerdától, a gázolajat pedig változatlan áron méri majd az olajcég - tudta meg a Portfolio.hu. A lépés igencsak meglepő, hiszen a gázolaj ára a múlt héten jelentősen emelkedett a nemzetközi tőzsdéken és kis mértékben a benzin is drágult.

Engedélyezve a Spektrum TV megvásárlása, de...

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csak bizonyos feltételekkel engedélyezte, hogy a Chellomedia Programming BV megvásárolja a Spektrum TV Zrt-t. A vevőnek 2012. július 31-ig biztosítania kell, hogy a Spektrum tv csatornát harmadik fél is szerepeltethesse kínálatában.

Minden szakad, 2%-os mínuszban a BUX

A rendkívül bizonytalan nemzetközi hangulat hatására a hazai tőzsde részvényindexe a negatív tartományban nyitott, és mostanra már 2%-os mínuszban tartózkodik. Bár a felek megegyezésre jutottak a pénzügyi mentőcsomaggal kapcsolatban, végleges jóváhagyás még nem történt, emellett az újabb bankcsődök híre is próbára teszi a befektetők tűrőképességét. A régióban is beszakadtak a tőzsdék, a lengyel WIG 20 2.6, a cseh PX 3.3, az orosz RTS pedig 4%-kal került lejjebb, mellyel megintcsak alulteljesítőnek számít.

Hitelesség és transzparencia - az élre törnek a kisebb cégek

Az elmúlt nyolc évhez hasonlóan a Portfolio.hu idén is elkészítette a magyar tőzsdén jegyzett vállalatok transzparenciájának felmérését. Az idei évben a teljes piac transzparenciájának évek óta megfigyelhető romlása folytatódott. A blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom tudott felkerülni a dobogóra, eközben viszont a kisebb cégek folyamatosan előre törnek. A legnagyobb meglepetést a Rába okozta, amely a tavalyi évben kezdődött javulást folytatva az élre tört idén, a második helyet 2007-hez hasonlóan most is az Állami Nyomda szerezte meg. Az egyes kategóriákat tekintve a Rába a társaság egészének transzparenciája és az alkalomszerűen adott információk minősége szerint is az első helyet szerezte meg, valamint a befektetői napot is a vállalatnál értékelték a legjobbra az elemzők és alapkezelők a vizsgált cégek közült. A befektetői kapcsolattartók közül az Állami Nyomdáé állhatott a képzeletbeli dobogó legtetejére, a legjobb gyorsjelentést pedig a Magyar Telekom teszi közzé a megkérdezettek szerint, míg a leghitelesebb tájékoztatást a Zwacktól kaphatjuk.

Bizonytalan és gyengélkedő irodapiac

A kontinens irodapiacain már érezhető a rövidtávú gazdasági bizonytalanság. A legnagyobb európai piacokon nagyjából 2 millió négyzetméternyi irodaterület talált új bérlőre, ami 20 százalékkal alacsonyabb a tavalyi szintnél, bár jelentős helyi különbségek kétségtelenül továbbra is fennállnak, derül ki a CB Richard Ellis legfrissebb EMEA-régió Irodapiaci jelentéséből.

Szegény lesz idén a Mikulás Amerikában

Az idei ünnepi szezonban a luxuscikkek piacán az értékesítsek hanyatlása várható a hitelpiaci válság következtében még annak ellenére is, hogy a vagyonosok továbbra is megengedhetik maguknak, hogy drága ékszereket és órákat vásároljanak. A hangulat ugyanis kedvezőtlen és a luxusboltok állandó ügyfelei közül valószínűleg számosnak vannak részvénypiaci befektetései - írja a The Wall Street Journal.

Váratlan hazai rali, mindenkit vert a BUX

Rendkívül negatív hangulat uralta ma Európa és a régió részvénypiacait, melyben a várva várt mentőcsomag körüli bizonytalanságok mellett a Washington Mutual csődje, valamint a várakozásoktól elmaradó amerikai makroadatok játszották a főszerepet. A hazai tőzsde ezzel szemben magasan felülteljesítette fejlett-európai és régiós társait egyaránt, miután 1.4%-os pluszban fejezte be a kereskedést. A forgalom enyhén meghaladta a megelőző három hónap átlagát, összesen 19.8 milliárd forintot tett ki.

Visszavágták az amerikai GDP-növekedést! - Kezdhetünk aggódni

Az Egyesült Államok második negyedéves felülvizsgált GDP növekedése negatív meglepetést jelent, mivel (évesítve) 2.8%-ot tett ki a bővülés üteme, ami elmarad a várakozásoktól (3.4%) és a júliusi felülvizsgálat adatoktól is (3.3%). A vállalatok adózott nyereség három éve nem látott mértékben esett.

Megnyitotta a századikat a Duna House - Keletről áramlanak a vevők

Több éves hálózatfejlesztés után Tatabányán nyitotta meg 100-adik irodáját a Duna House, Magyarország jelenleg legnagyobb ingatlanközvetítő-franchise hálózata. A Duna House folytatja terjeszkedését, a távlati cél továbbra is a 250-300 irodából álló hazai hálózat létrehozása. A DH tapasztalatai szerint egyre többen keresnek lakást Tatabánya környéken, főként Kelet-Magyarországról érkező munkavállalók érdeklődnek lakásvásárlás, vagy albérlet iránt a városban, ahol a lakásárak 6 millió forinttól kezdődnek.

Negatív kilátások az orosz bankrendszerben

Az elmúlt hetek jelentős volatilitását követően ma 2%-kal került lejjebb az orosz RTS index. A Moody's negatív kilátásúra helyezte az orosz bankrendszert, melynek hatására a bank részvények és kötvények is eladói nyomás alá kerültek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.