Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

22%-kal több építőipari céget számoltak fel idén

Több mint ezer építőipari cég került végelszámolás alá 2009 első félévében - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Tavaly ilyenkor még csak 663 társaság tulajdonosai döntöttek a cég megszüntetése mellett. A felszámolások száma az első félévben 22 százalékkal emelkedett, miközben soha nem látott módon csökken az új cégek száma az ágazatban.

1% felett vagy az RFV-ben? - Köteles vagy bejelenteni

Hirdetményben hívja fel a figyelmét az RFV a társaság résztvényeseinek, hogy az 1% mértékű befolyásszerzést elérő részvényes a befolyásszerzés tényét köteles a társaság igazgatóságának és a Felügyeletnek 2 naptári napon belül bejelenteni.

A multikon múlhat, hogy milyen lesz a hetünk

Tekintettel arra, hogy az eheti makrogazdasági naptárban alig szerepelnek olyan adatok, amelyeket különös figyelmet érdemelhetnének, a piaci hangulatot valószínűleg ezúttal is a tengerentúli vállalatok gyorsjelentéseiben szereplő eredmények befolyásolják. Az előttünk álló napokban a Központi Statisztikai Hivatal is mindössze kétszer jelent.

Rövid távon felhők, hosszabb távon napsütés - Technikai elemzés

Nagy lendületet vettek a múlt héten a nemzetközi tőzsdék, és velük együtt szárnyra kapott a BUX is. A hét végére azonban már fáradni látszottak a bikák, így a hétkezdet ismét izgalmasnak ígérkezik. A hetet a Dow Jones, a DAX és BUX indexekkel, valamint az OTP és a MOL részvények grafikonjaival indítjuk.

Az új influenza összeomlással fenyegeti Angliát

Rohamosan terjed az új influenza Angliában, az Egészségügyi Minisztérium becslései szerint pedig augusztus végére bizonyítottan már a lakosság 10 százaléka kaphatja el a kórt. A járvány első hulláma jövő tavasszal érhet véget, feltehetően a lakosság 60 százaléka esik majd át a betegségen, a halálos áldozatok száma pedig akár a 65 ezret is elérheti. A gazdasági hatások egyelőre beláthatatlanok, az Oxford Economics jelentése szerint összességében akár a GDP 5 százaléka is oda lehet végérvényesen, ha pedig a háztartások fogyasztása nem tud magára találni, akkor egy elhúzódó deflációs időszak elé néz az ország, rosszabb esetben a világ.

Oszkó a kibocsátásról: Magyarország visszanyerte hitelességét

A kötvénykibocsátás sikere azt jelzi, hogy Magyarország visszanyerte hitelességét, visszaszerezte a külföldi nagybefektetők korábban elvesztett bizalmát - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter, pénteken Budapesten az MTI-nek.

Igen vékony emelkedés lett a vége

A délutáni, várva várt gyorsjelentések sem hozták meg azt az optimizmus a piacokra, mely a hét korábbi részében jellemző volt. Ennek oka, hogy a vállalati jelentéseket nagyrészt az egyszeri tételek kozmetikázták csupán, a számok mögé nézve már negatív a kép. A régióban nap végéig maradt a felemás hangulat, az osztrák tőzsde 1.8%-os esésével alulteljesített, míg az orosz piac 2% feletti emelkedéssel a sor elején állt. A BUX borzasztó szűk sávban, a tegnapi záróértéke környékén mozgott, a kereskedést pedig végül 0.4%-os pluszban, hajszálnyira a 16,000 pontos támasz alatt zárta.

Hirtelen megugrott az olajár a hétvége előtt

Hirtelen igen jelentős pattanást tapasztalhattunk nem sokkal ezelőtt az olaj piacán. Az augusztusi jegyzések 61 dollárról egészen 63.5 dollárig hajráztak és jelenleg is 2% fölötti pluszban állnak. Az okot vélhetően az amerikai makroadatok körül kell keresni.

Hirtelen piacra ment a magyar állam - mi a háttér?

Már hetekkel ezelőtt beharangozták, hogy Magyarország még ősz előtt kibocsát egy eurókötvényt, a napokban Oszkó Péter pénzügyminiszter már ennél hamarabbi forrásbevonást sugallt, aztán tegnap hirtelen kiderült: elindult a kibocsátás. Egyes magyarországi piaci szereplők meglepetten és technikai akadályba ütközve nézték ezt. A kibocsátásra mandátumot adó Államadósság Kezelő Központ Zrt. szerint mind jogi, mind gyakorlati értelemben minden rendben volt, ráadásul az elmúlt években ezen keretek nem is változtak. Éppen utóbbi lehet a probléma - fogalmazott a Portfolio.hu-nak az egyik magyar elsődleges állampapír-forgalmazó. A korábbi években megszokottnál ugyanis sokkal nagyobb volt tegnap az érdeklődés a magyar eurókötvény iránt, így lehet, hogy érdemes megfontolni a kibocsátás gyakorlati lebonyolításának változtatását.

Csak egyszeri tételeknek köszönheti a Bank of America a nyereséget

3.2 milliárd dolláros nettó profitról számolt be a Bank of America ma közzétett második negyedéves gyorsjelentésében. Az eredmény ugyanakkor csalóka, mert jelentős egyszeri tételt tartalmaz, amely nélkül a társaság nem lett volna nyereséges.

Túl sok volt az adat - elbizonytalanodtak az amerikai befektetők

Kissé megromlott a hangulat délután a tengerentúlon, a Dow futures 40 pontos mínuszt mutat a nyitást megelőzően. Úgy tűnik a ma megjelent, alapvetően várt feletti negyedéves gyorsjelentések már nem hozták lázba a befektetőket, ahogy a nemrég közzétett, javulást mutató USA ingatlanpiaci adatok sem.

Megrohamozták Londont

2007. második negyedéve óta most először mutatott pozitív irányú fejlődést a londoni kereskedelmi ingatlan befektetési piac. 2009. második negyedévében összesen mintegy 1,433 milliárd font került befektetésre a London belvárosában található West End, City és Docklands alpiacokon, ami több mint 110 százalékkal meghaladja a 2009. első negyedév befektetéseinek mértékét, mely 679 millió font volt a Cushman & Wakefield (C&W) nemzetközi ingatlantanácsadó legfrissebb adatai szerint.

MVM-es fizetéseket feleztek, életben maradt a Vértesi Erőmű

Rendkívüli közgyűlést tartott csütörtökön az MVM, ahol döntés született az igazgatósági és felügyelő-bizottsági tiszteletdíjak felezéséről. Kormányzati nyomásra a Vértesi Erőmű további működtetéséről is döntöttek.

A stabilizálódás jeleit mutatja az amerikai ingatlanpiac? (előzetes)

Ma délután lét ingatlanpiaci adat érkezik egyszerre az USA-ból: fél háromkor a frissen megkezdett építkezésekés az újonnan kiadott építési engedélyek számának alakulásáról tesz jelentést az amerikai kereskedelmi minisztérium. Az elemzők arra számítanak, hogy az építkezési hajlandóság az elmúlt hónapokban tapasztalt alacsony szinten marad.

Jelentős fejlesztések Sopronban

Csaknem 600 millió forintos európai uniós támogatással újulhat meg az elkövetkező két évben Sopron történelmi belvárosa. A több mint 1 milliárd forintos beruházás részeként többek között megerősítik a hűség városának jelképét, a Tűztornyot, valamint a római kori romokat is láthatóvá téve újítják meg teljes egészében a főteret.

Pluszba fordultak az ázsiai börzék

Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedését követően az ázsiai indexek is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben, a Nikkei 225 0.6%-kal, a dél-koreai Kospi 0.6%-kal, a kínai Shanghai Composite 0.2%-kal, a hongkongi Hang Seng pedig 1.4%-kal menetelt felfelé.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.