Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

Nyugaton töretlen a lelkesedés

A negatív meglepetést okozó délutáni USA makroadat ellenére Európa zavartalanul folytatja útját felfelé, az irányadó indexek közül a DAX 1.7, a CAC-40 1.4, az FTSE-100 pedig 0.8%-os pluszban tartózkodik. Az igazi lendületet a Daimler gyorsjelentése adta meg, mely az elemzői várakozásoknál kisebb mértékű vesztségről adott számot.

Magyarország csak veszíthet - Reform előtt az uniós agrárpolitika

A közös európai agrárpolitika 2013-ra tervezett reformjának nyertesei és vesztesei egyaránt lesznek. A European Centre for International Political Economy számításai szerint bármely forgatókönyv is valósul meg, Magyarország a vesztesek között lesz. A balti országok ugyanakkor minden bizonnyal örülnek a reformnak, hiszen ők minden esetben jól járnak.

Veszteséges lett a Daimler

Veszteséges lett a Daimler a második negyedévben, azonban az elemzői prognózisokat felül tudta teljesíteni a társaság. Az autógyártó nettó eredménye 1.06 milliárd eurós veszteség lett, míg az előző év azonos időszakában még 1.4 milliárd eurós nyereségről számolt be.

Nem tudjuk levetkőzni a mínuszokat

A méretes kínai részvénypiaci esés hatására csökkenéssel indították a mai kereskedést a régiós tőzsdék, a nyomás azonban mostanra enyhült, az indexek többsége már emelkedést mutat. Az orosz piac egyelőre csak kozmetikázta a mínuszokat, az energiatúlsúlyos RTS azonban még így is 2%-os leértékelődést mutat. A BUX sem tud tud kimozdulni a negatív tartományból, a hazai benchmark 0.2%-kal tartózkodik tegnapi zárószintje alatt. Az utóbbi napokban a bizonytalanság lett úrrá a befektetőkön, melynek hatására többségük a profitrealizálást választotta. A további emelkedést csak jó adatokkal lehetne megalapozni, ennek pedig egyelőre híján vagyunk.

Nőtt a pályázati kezességvállalás iránti igény

30 százalékkal nőtt 2009 első felében a Start Tőkegarancia Zrt. szerződésállománya, így elérte a 2 662 millió forintot. A szerződések döntő többsége (91%) továbbra is pályázati kezességvállalásra, fennmaradó része (9%) pedig befektetési tőkegaranciára vonatkozott - közölte ma a társaság.

Megnyugtató gyorsjelentés a Time Warnertől

Az elemzői konszenzust felülmúló eredményről számolt be a Time Warner ma közzétett második negyedéves gyorsjelentésében, a társaság egy részvényre jutó nyeresége 0.45 dollárra rúgott, míg a piaci várakozás 0.37 dollár volt. A bevétel azonban valamelyest elmaradt a prognózisoktól.

Megfogta a padlót a magyar foglalkoztatottság?

A második negyedévben 9,6 százalékos volt a munkanéküliség Magyarországon. Az adat 0,1 százalékponttal magasabb, mint az első negyedévben, és 2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, a számokat alaposabban nézve mégis van rá esély, hogy a munkanélküliség emelkedése megállt.

Durva zuhanás Kínában! - Itt a vége?

Erőteljes zuhanásba kezdett a kínai börze, fél óra leforgása alatt a 2%-os mínuszból 7.5%-os esés lett, majd 5% körüli mínuszig kúszott vissza az index.

Úgy tűnik, hogy az ország szigorítani készül a monetáris politikáját, vagyis leállhat az a motor, amely a világgazdasági növekedés feltámadását húzta az elmúlt hónapokban.

Baljós árnyak - Technikai elemzés

Hosszú emelkedés után korrigáltak az európai indexek a tegnapi kereskedés során, de Amerikában a zárásra ismét visszahúzták a piacot. Ma reggel a Dow Jones, A DAX és a BUX indexeket valamint az OTP grafikonját tekintjük át.

Eséssel indít a forint - 270 felett az euró

Egyre kevésbé bíztató jelek láthatók a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulatról, az elmúlt napok kifejezetten optimista hangulata változóban van tegnap délután óta. Az óvatosabbá váló befektetői légkörben a forint és a lengyel zloty is visszavett erejéből. A magyar fizetőeszköz tegnap délelőtt óta már közel 2%-ot esett az euróval szemben, a ma reggeli kereskedésben már 270 feletti jegyzéseket láthatunk.

Miért ragaszkodik Obama az egészségügy reformjához?

Barack Obama úgy készül átalakítani az állam gazdasági szerepét az Egyesült Államokban, mint Lyndon Johnson 60-as évekbeli reformjai óta senki. Valamennyi tervezett intézkedése közül a legnagyobb horderejű az egészségügyi ellátás átszervezése lenne - véli Macher Flóra közgazdász. Az elnök a piaci alapú egészségügy Mekkájának számító USA-ban állam által garantált, univerzális egészségügyi ellátás bevezetésén munkálkodik.

Eladott a MOL igazgatósági tagja

Dr. Dobák Miklós, a MOL igazgatóságának tagja 2009. július 28-án 2,000 darab MOL részvényt értékesített 13,508 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.

Megütötték a magyar tőzsdét is

Az egész nap uralkodó lejtmenetet a délutáni makroadatok sem törték meg Európában, az irányadó indexek mindegyike 1% körüli leértékelődést mutat és az amerikai börzék is mínuszba fordultak a nyitást követően. A BUX 2.3%-os csökkenéssel fejezte be a napot az elmúlt három hónap átlagát meghaladó, 26.5 milliárd forintos forgalom mellett.

Megtört a forintlendület - 270-nél az euró

A napközben kedvezőtlen irányba forduló nemzetközi befektetői hangulat nyomán bő 1%-kal gyengült délelőtt elért mintegy 7 hónapos csúcsáról a forint az euróval, illetve a dollárral szemben.

3-2-2: Így lehetett a 100-as vágás

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 9 tagjából csak 7 tag volt jelen a tegnapi kamatdöntési ülésen, az egyik hiányzó Király Júlia alelnök volt - értesült az MTI. Így elméletileg a 3-2-2 szavazatarány is kialakulhatott, azaz három szavazat is elegendő lehetett a relatív többséghez, s ahhoz, hogy a jegybank jelenlévő két vezetője kisebbségben maradjon.

Megijedt a csúcstól a forint - romlik a hangulat

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, a tegnapi váratlan mértékű magyar jegybanki kamatcsökkentés mellett is erős tudott maradni ma délelőtt a forint, sőt megközelítette az új 7 hónapos csúcsot az euróval szemben. Délután aztán romlani kezdett a hangulat, így bő 1%-os napon belüli forintgyengülés következett be.

A szénfillértől függ a Vértesi Erőmű megmaradása

A Vértesi Erőmű jövő évi üzleti tervében 400-600 millió forintos üzleti veszteséget terjeszt a kormány elé, ez nemzetgazdaságilag kezelhető és 1200 fővel biztonságosan üzemeltethető az oroszlányi erőmű-bánya együttes - közölte kedden az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában a vállalat elnök-vezérigazgatója.

Ne kapkodjunk az újabb kibocsátással - jöhetnek még rossz idők (Interjú)

Három szempontból is sikeres volt a július közepén Magyarország által végrehajtott eurókötvény-kibocsátás - hangsúlyozta a Portfolio.hu-nak a tranzakció levezénylésével megbízott egyik bank, a Citibank magyarországi vállalati üzletág vezetője. Balássy László meglátása szerint bár jelentős kielégítetlen kereslet maradt a befektetők körében a magyar eurókötvény kapcsán, mégsem érdemes gyorsan egy újabb kibocsátással megjelenni a piacon a jó hangulat mellett sem. A Citibank magyarországi vállalati üzletág vezetője egyébként az őszi hónapokban újabb korrekciós hullámra számít a globális pénz- és tőkepiacokon, de véleménye szerint nemcsak ez a tényező lehet kedvezőtlen a magyar államkötvény-kibocsátásoknak, hanem a fejlett világ óriási kínálati nyomása is.

Súlyos terheket cipel az amerikai egészségügy

Az elhízáshoz köthető betegségek költségei az Egyesült Államokban a teljes egészségügyi kiadások közel 10 százalékáért felelősek, miközben 1998-ban ez az arány még csupán 6.5% körül volt - állapítja meg egy hétfőn megjelent tanulmány, rávilágítva: ez éves szinten 147 milliárd dollár kiadással jár az amerikai egészségügyi rendszerben. A szakértők ezzel kapcsolatban ismét a megelőzés kiemelt fontosságára hívják fel a figyelmet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.