Keresett kifejezés: dolla | Találatok száma: 75842 Új keresés

6 éves csúcson az arany, 3 éves csúcson az euró

Közel 6 éves csúcspontra emelkedett az arany ára, míg az euró árfolyama 3 éves rekordmagasságba ért a dollárral szemben a reggeli kereskedés folyamán. Az amerikai részvényárfolyamok gyengültek. Az ok, hogy Bush elnök figyelmeztette Irakot, hogy egyre inkább kifut az időből, amivel a háború elkerülhetetlenné válik.

Mélyponton a befektetési alapok készpénz állománya

A Merrill Lynch szokásos havi felmérése azt mutatja, hogy immár harmadik hónapja csökken a globálisan befektető alapok készpénz állománya, mely januárban 4.2%-ra csökkent. Az alapoknál lévő ilyen szélsőségesen alacsony cash hányad igen negatívan értékelhető, hiszen alig van szabad készpénz a "partvonalon".

Jó eredmény gyenge kilátások -zárás után emelkedés (MOT)

4%-os emelkedést mutatott a piaczárást követően a Motorola, amely elsősorban annak köszönhető, hogy a távközlési felszerelésgyártó várakozásokat meghaladó eredményt tett közzé. A piacot nem zavarta, hogy a társaság visszafogta 2003. első negyedévének várakozásait.

Eredmény a Dow legnagyobb komponensétől

Jó 4. negyedéves eredményt és kedvező várakozásokat tett közzé a mai nap folyamán a Dow Jones legnagyobb súlyú komponense, a 3M. A diverzifikált tevékenységet folytató társaság 4. negyedéves eredménye 511 millió dollár lett, amely részvényenként 1.29 dollárt tesz ki.

Nincs irány az USA-ban...

Nincs egyértelmű irány a nyitás előtt az Egyesült Államokban, a határidős részvényindexek vegyes képet mutatnak a Dow futures -17, a Nasdaq futures -2, az S&P futures pedig +3 ponton áll.

Citigroup: a lakosság segített

Közzétette tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését a mai amerikai piacnyitás előtt a világ legnagyobb pénzügyi társasága, a Citigroup. A vállalat az egy évvel korábbinál ugyan alacsonyabb számokat közölt, az EPS mindazonáltal az előzetes elemzői várakozásokat kismértékben felülmúlta.

INA: csak 30%-ban számít az ár

Horvátország arra fogja kérni a nemzeti olajtársaság, az Ina iránt érdeklődő Molt, ÖMV-t és Rosneftet, hogy javítsanak ajánlataikon - mondta Ljubo Jurcic horvát gazdasági miniszter - tudósít a Reuters.

Wilkinson: megszűnt a gyógyhatás

A Pfizer mai bejelentése szerint a társaság megállapodott a Energizer Holdings-szal, hogy eladja neki 930 millió dollárért borotválkozási eszközöket gyártó leánycégét, a Schick-Wilkinson-Sword-öt.

Kedvező hírek a bank- és telekomszektorból

A tegnapi bizonytalanság után a mai napon meredeken felfelé vették az irányt a tőzsdei indikátorok Japánban. A Távol-Kelet befektetői az Egyesült Államok piacain uralkodó szünnap miatt a saját régiójukból származó hírekkel foglalkoztak, ami ezen a kedden jó ómennek bizonyult, hiszen két óriásvállalat: a bankszektorból a Mizuho, a telekomszegmensből a Nippon szolgált vételi nyomásra ösztönző információkkal.

36%-on sikerül "behajtani" az orosz államadósságot

A következő hetekben az orosz fél 82 millió dollárt utal át a teljes 92 millió dolláros, még megmaradt orosz államadósságból, s ezt a költségvetési törvénynek megfelelően fordítja a büdzsé kiadásaira a kormányzat - közölte László Csaba pénzügyminiszter miután hazaérkezett Moszkvából.

Reálisan árazott a Richter - globális kitekintés a generikus szektorban

"Válságban a gyógyszeripar - miért érdemes mégis magyar gyógyszerrészvényt venni?" címmel jelent meg fél évvel ezelőtt átfogó gyógyszeripari kitekintésünk. Az elmúlt fél év árfolyam alakulását áttekintve megállapítható, hogy csupán részben bizonyult igaznak akkori okfejtésünk; a generikus gyártók előretörése megtörtént ez azonban az eltérő profit dinamika miatt a magyar piacon nem éreztette hatását (illetve az Egis esetében teljesen egyedi sztori épült be az árfolyamba a deramciclane molekula újabb kutatási fázisának sikeres lezárásával).
Jelen írásunkban kizárólag a világ generikus piacának trendjeit igyekszünk feltérképezni, s az egyes régiókban jelentkező árfolyam különbségek mögötti indokokat kívánjuk feltárni a legnagyobb és legjobban teljesítő vállalatokon keresztül. Végezetül természetesen választ keresünk arra a kérdésre, hogy mit hozhat az idei év első fele a generikus gyártók árfolyamát illetően.

Pozitív várakozások, zuhanó árfolyam

A Nec Corp várakozásai szerint az áprilisban kezdődő új üzleti évben javulhat a vállalat jövedelmezősége abban az esetben, ha a piaci körülmények nem romlanak tovább. Az elmúlt pénzügyi évben a társaság rekord méretű veszteséget produkált, a 312 milliárd yen, azaz 2.6 milliárd dollár duplázódó negatív profitot jelent. Most mindenki abban reménykedik, hogy az 1999 és 2002 között végrehajtott erőteljes költségcsökkentő lépések, melyek többek között 142,000 alkalmazott elbocsátásával jártak együtt, végre meghozzák a várvavárt javulást a jövedelmezőségben.

Karic megvenné magának a legnagyobb szerb mobilszolgáltatót

Bogoljub Karic, a szerb média- és telekomcézár megvenné magának a legnagyobb szerb mobilszolgáltató, a Mobtel állami tulajdonrészét, amennyiben a 1.5 millió előfizetőt birtokló mobilcég értékesítése külföldi szakmai befektetők számára kudarcba fulladna - tudósít a Reuters.

Gyengülés várható az USA-ban

A határidős indexek jelenlegi értéke alapján gyengüléssel nyithatnak az amerikai részvénypiacok (S&P: -8pont, Nasdaq: -18 pont). Az eladási oldalt elsősorban a technológiai részvényekkel kapcsolatos negatív befektetői hangulat erősíti. A dollár a nap folyamán tovább gyengült az euróval szemben. A pozitív elemeket is tartalmazó General Electric eredmény csupán percekig tudta befolyásolni a befektetők hangulatát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.