Keresett kifejezés: dolla | Találatok száma: 75865 Új keresés

Bush hatására szárnyal az olaj

A múlt pénteki 8%-os zuhanás után ma ismét emelkedik az olaj ára a nemzetközi piacokon, miután a Bush amerikai elnök kijelentette, hogy közel az igazság pillanata, és a mai napon még egyszer megpróbálnak konszenzust kicsikarni az ENSZ Biztonsági Tanácsán belül, majd végső esetben e nélkül is megindítja a támadást.

Jó üzlet iraki kötvényt venni?

Egyes feltörekvő piacokon befektető szakértők és tőketulajdonosok szerint a legjobb üzlet most iraki kötvényt vásárolni. Az elmúlt években Irak 62 mrd USD-s adósságállományának szolgálatait nem vagy alig telesítette, erőforrrásainak nagy részét a Kuvaitnak fizetendő hatalmas kompnezáció kötötte le. Kb. fél évvel ezelőtt az iarki dollárkötvények 8%-os árfolyamon forogtak, míg a mai árfolyamokon már 16%-ot is megadnak értük. Egyesek szerint hamarosan újabb duplázódás várható.

Még, még, még, ennyi nem elég (Vakmajom)

Több hónap szünet után újra megjelent az intézményi vétel az amerikai piacon, hiszen március 13-án idei rekordnak számító forgalom mellett emelkedtek az indexek: a gyöngébb NYSE a sáv aljáról, az erősebb Nasdaq a sáv közepe tájáról. Lesz-e ebből tartósabb, megjátszható emelkedés? December óta ez a legígéretesebb megindulás felfelé, a megerősítéséhez további akkumulációs napo(ka)t kellene látni, és ami ennél is fontosabb: jól azonosítható felfelé vezetőket.

RWE: két számjegyű növekedés üzemi szinten

Közzé tavalyi éves eredményszámait a német RWE, Európa harmadik legnagyobb közszolgáltató vállalata. A társaság egy részvényre jutó nettó eredménye 2002-ben 12%-kal esett vissza, és a cég az idei esztendőre újabb 25-30%-os profit csökkenést prognosztizál.

Civin: merjünk nagyot álmodni - szakmai befektető a Humetben?

Úgy tûnik, hogy Civin János a Humet Rt. elsõ embere a hazai politikában szállóigévé vált mondást továbbra is magáénak érzi. Természetesen egyelõre nem lehet tudni, hogy az aktuális pozitív hírdömping csak az árfolyam megtámasztását szolgálja-e, vagy tényleges elõrelépés is tapasztalható a társaság gazdálkodásában.
Civin Világgazdaságnak adott nyilatkozata szerint:
-sikeres volt a kaliforniai szakmai vásáron való megjelenés, 70 ezer USD export került lekötésre
-további öt társasággal folyik komoly tárgyalás
-16 millió USD jogdíjra számít Tajvanról
-tárgyalások zajlanak a tajvani partnerrel a Humetben történõ részesedés szerzésrõl
-a befektetõknek nem kizárt, hogy 1-2 hónapot várni kell a részvénycserébõl származó pénzükre

Széllel szemben: újabb és újabb csúcspontokon az eBay

3 éves csúcsponton állnak az internet szektor messze legértékesebb vállalatának, az eBay-nek a részvényárai, melyek tegnap 83 dollár közelében fejezték be a kereskedést. A papírok az év eleje óta több mint 20%-ot izmosodtak annak ellenére, hogy a piacok újabb és újabb mélypontokra esnek.

Zuhanó olaj- és aranyár

Jelentősen csökkent tegnap az olaj ára a nemzetközi piacokon, miután az USA kijelentette, hogy diplomáciai lépéseket tesz annak érdekében, hogy konszenzus alakuljon ki az ENSZ jövő heti ülésén Irak ügyében..

Soros György: "game is not yet over"

Soros György a köztiszteletben álló magyar származású befektetési guru a címben foglalt véleményét (a játéknak még nincs vége) fogalmazta meg a Financial Times-ban megjelent cikkében. Soros élesen állást foglal az USA által tervezett és a nemzetközi közvélemény által elutasított háborús törekvések ellen. Éles kritikájában kiemeli, hogy a katonai hatalomra épített, rossz koncepcióra alapított felsőbbrendűség a történelemben ritkán tapasztalható gyorsasággal erodálta az amerikai politikai és gazdasági környezetet.

Olaj: csökkenő készletek, csökkenő ár

A tegnapi 2.2%-os emelkedést követően ma 1%-kal esett a brent típusú kőolaj ára a londoni kereskedésben, így a fekete arany ára egyre jobban közelít a 34 dolláros szinthez.

Erősödni is tud a dollár - 1.1 alatt az árfolyam

Az elmúlt napok jelentős gyengülése után az elmúlt 7 hónap legnagyobb egy napos erősödését tudhatja maga mögött a dollár. Az árfolyam szárnyalásának oka, hogy a piac szerint egy iraki villámháború a zöldhasúnak kedvezne, a konfliktus feltehetően nem lesz elhúzódó.

Kis optimizmus a nap végén

Bár szinte egész nap a negatív tartományban álltak az irányadó indexek tegnap az Egyesült Államokban, az indikátorok mégis enyhe pluszban tudtak zárni a nap végi kedvező fordulatnak köszönhetően. A Dow Jones 0.4%-os emelkedést követően 7,552 ponton zárt, a Nasdaq 0.6%-kal 7,279 pontig ment fel, míg az S&P 500 804 pontig 0.4%-kal erősödött.

További pesszimizmus

További kedvezőtlen hangulatra lehet számítani az Egyesült Államokban, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján csökkenés várható a nyitás követően. A Dow futures -30, a Nasdaq futures -6, az S&P futures pedig -4 ponton áll.

Csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya

Az export gyarapodásának és az import csökkenésének köszönhetően a várt 43.5 milliárd dollárral szemben 41.1 milliárd dollárra mérséklődött az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya januárban. A decemberi adat 44.2 milliárd dolláros hiányt mutatott.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.