Keresett kifejezés: 2025大一轮步步高精准复习物理答案 | Találatok száma: 6915 Új keresés

Mindenki dollárt vesz... (InFinAd)

Délután kiderül, hogy a tengerentúlon a termelői árak is ugyanolyan mértékben emelkedtek-e vagy sem, mint a fogyasztói árak. A prognózisok 1,1%-os emelkedést, a mag indexben 0,2%-os növekedést jeleznek előre. Ugyan a Refco botránnyal egyidejűleg jelentek meg a vártnál gyengébb inflációs adatok, mégis komoly dolláreladási hullám vette kezdetét ezek után.

Dollárerősödés a FED-nek köszönhetően (InFinAd)

Két hónapos csúcson a dollár az euróval, a yennel és az angol fonttal szemben, amely erősödés az amerikai Központi Bank tisztviselőinek köszönhető, mivel azt jelezték, illetve adták a piac tudtára, hogy a FED továbbra is folytatja az alapkamat emelését a jövőben. A két tisztviselő név szerint a Kansas városi FED elnök, Thomas Hoering, és a chicagói FED elnök Michael Moskow, azt nyilatkozták hétfőn, hogy az amerikai gazdaság jó formában van, annak ellenére, hogy a Katrina és Rita hurrikánok nem kevés problémát és anyagi kárt okoztak. Mindkettőjük további monetáris megszorításról beszélt. Moskow úgy nyilatkozott, hogy további politikai megszorításra van szükség, ahhoz, hogy az infláció megerősödését megakadályozzák, visszaszorítsák. Míg Hoering azt nyilatkozta, hogy a Központi Banknak továbbra is érzékenynek kell lenni az emelkedő árnyomásra, ezért a fogyasztói árak alakulását megfelelően nyomon kell követni. Mindkét kommentár dollárerősítő, mivel meglehetősen pozitív, optimista hangvételű, ezért továbbra is tartjuk azon véleményünket, hogy a FED legalább 4.25%-os kamatszintig szeretné emelni az alapkamatot.

Nehezen talál irányt az EUR/USD

Kissé kezd ködössé válni a kép az euró/dollár esetében, az 1.1970-től tartó korrekció 1.2480 magasságában ért véget, majd egy meglehetősen gyors visszaesés következett 1.2130-ig. A dollár erősödő trendje végül nem tudott kialakulni, mivel rövidesen 1.22 felett mozgott a devizapár árfolyama.

Érdemi visszaesés az amerikai fogyasztói bizalomban (2.)

A felülvizsgált és három éves csúcsot jelentő 106.2 pontról 103.2 pontra esett júliusban a Conference Board által közzétett amerikai fogyasztói bizalmi index. Eredetileg júniusra 105.8 pontos indexet tett közzé az intézet. Az elemzői várakozások júliusra jellemzően 105.9 pont közüli értéket valószínűsítettek.

Miért van szükség a 4. pillérre - Megújulás előtt a nyugdíjrendszer?

A nyugdíjrendszer refomjáért száll harca a BÉT szakmai szervezetek támogatásával. A tőzsde a nyugdíjrendszer egy új elemének, a nyugdíj-előtakarékossági számlának a koncepcióját, amely a sajtóban a "negyedik pillér" elnevezést kapta. A BÉT alábbi tanulmánya a nyugdíjrendszer problémakörét vizsgálja.

Olaj helyett gáz - merre mozdulnak az iparág óriásai?

Érdekes trendek körvonalazódnak az olajiparban, pontosabban; bizonyos trendek felgyorsultak. Az elmúlt két év drasztikus olajár emelkedését követően a gáz helyettesítő szerepének növekedése elvitathatatlan; a Shell, a BP és a Total is jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a világ gázellátásából egyre nagyobb szeletet hasítsanak ki 7-16 mrd USD közötti projektek keretében. A beruházások meghatározó hányadát így már a gázkitermelés, kereskedelem növelését szolgáló fejlesztések kötik le.
Az International Energy Agency becslése szerint a gáz súlya a világ globális energia ellátásában 2025-re 25%-ra fog növekedni.

251 felett a forint, újabb erősödés a dollárnál

A forint/euró kurzus a tegnapi záróértéke közelében nyitott, majd a forint kisebb gyengülést mutatott. Az állampapírok másodpiacán a legrövidebb lejáratok kivételével mérsékelt hozamemelkedés figyelhető meg. A dollár az elmúlt órákban dinamikus erősödést mutat mind az euróval, mind a jennel szemben.

Dióhéjban a UMTS-ről (szt)

Sokan várják a mobilrendszerek harmadik nemzedékének (3G), más néven a UMTS-nek (Universal Mobile Telecommunications System) az elterjedését. Összeállításunkban röviden áttekintjük magát a technológiát, a szabványosítás helyzetét, majd megvizsgáljuk az üzembe helyezések késésének az okait és a várható költségeket.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.