Keresett kifejezés: 2025大一轮步步高精准复习物理答案 | Találatok száma: 6919 Új keresés

Hernádi: nehéz közös értékeket találni a Surguttal

Válság idején vissza kell térni az eredeti értékekhez, amelyek alapján változtatni kell, mert a válság nemcsak veszélyeket, hanem lehetőségeket is hordoz magában - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója kedden egy előadáson Budapesten az MTI beszámolója szerint.

Kacsa, hogy az EU felé már egy hónapja vállaltuk a Bajnai-csomagot

A Bajnai-csomagot már egy hónappal ezelőtt az EU és az IMF előtt felvállaltuk, a kormányzat pedig ezidáig minden erejével titkolta, hogy valójában erre a kemény kiadásvisszavágást takaró intézkedéssorozatra készül. Az elmúlt napokban több orgánumban is ilyen felütést kapott a Bajnai-csomag, illetve az az EU-val kötött kiegészítő megállapodás, amelyet Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök látott el kézjegyével. Teljes félreértésről van szó - hangsúlyozza az Index tisztázó cikke.

USA: nem tartott sokáig az öröm

Tegnap kismértékű pluszban nyitottak a vezető amerikai tőzsdeindexek, a kezdeti optimista hangulat azonban gyorsan tovaszállt, a kereskedést pedig a Dow Jones 1.2, a Nasdaq 0.5, míg az S&P 1.3 százalékos leértékelődéssel fejezte be. A szerdai Fed bejelentés jótékony hatásai már elmúltak, és az sem használt a befektetői hangulatnak, hogy az autóipar megsegítése érdekében a Pénzügyminisztérium egy új, 5 milliárd dolláros csomagot jelentett be.

Amerika: a fellángolás csak átmeneti volt

Kismértékű pluszban nyitottak a vezető amerikai tőzsdeindexek, a kezdeti optimista hangulat azonban gyorsan tovaszállt, a kereskedést pedig a Dow Jones 1.2, míg az S&P 1.3 százalékos leértékelődéssel fejezte be. A tegnapi Fed bejelentés jótékony hatásai már elmúltak, és az sem használt a befektetőknek, hogy például az autóipar megsegítése érdekében a Pénzügyminisztérium egy új, 5 milliárd dolláros csomagot jelentett be. Részvénypiaci kereskedők pedig attól tartanak, hogy az elmúlt hét emelkedését csak a komoly short állománnyal rendelkező befektetők részvényvásárlásai okozták, ha igazuk van, akkor a hosszú távú felemelkedéstől egyelőre elköszönhetünk.

Csak úgy záporoznak a jó hírek! - Szárnyalás a tőzsdéken

Egymás után látnak napvilágot a jobbnál jobb hírek a világgazdaság szegmenseiből, aminek hatására nagyon komoly pluszba lendültek egész Európában a részvényindexek.

Az amerikai tőzsde perceken belül nyit (várhatóan jelentős emelkedéssel), a dollár zuhan az euróval szemben, az olaj és az arany ára pedig meredeken emelkedik.

Amerika: minden adott a folytatáshoz

A Fed által tegnap bejelentett likviditásfokozó intézkedések ma is fűtik a hangulatot a tengerentúlon, a főbb amerikai határidős indexek közül a Dow futures 30, az S&P futures 4, a Nasdaq futures pedig 3 pontos pluszban tartózkodik. A jókedvet mindemellett a percekkel ezelőtt közzétett, enyhén várt feletti munkaerőpiaci adatok, valamint az Oracle felől érkező kedvező hírek is táplálják.

Lassabban emelkedhet 65 évre a nyugdíjkorhatár

A korábban bejelentettnél hosszabb idő - tíz év - alatt emelkedne 62-ről 65 évre a nyugdíjkorhatár - derül ki az MTI tudósításából, a változás pedig elsőként az 1954-ben születetteket érintené. A kabinet a nyugdíjrendszert érintő módosításokról szerdán döntött, az előterjesztést pénteken nyújtja be a parlamentnek.

Így puhult a Gyurcsány-csomag

Az egy hete bejelentett Gyurcsány-csomag hosszú heteken át formálódott. Olyannyira képlékenyre sikerült, hogy a parlamenti beszéd előtti napokban is kikerültek belőle korábban biztosnak hitt elemek is - írja az Index. Például a veszprémi késelésnek, no meg a kormány bátortalanságának köszönhetik a rendőrök, hogy nem szigorítják nyugdíjazási feltételeiket.

Gyurcsány intézkedése csak maszatolás

Végre hozzányúlunk a nyugdíjrendszerhez, de nem merjük eltörölni a 13. havit, végre elindul egy jobb struktúra irányába az adórendszer, de kicsik a lépések és kiadáscsökkentés is elmarad. Hiába az új csomag, az nem fogja kirántani a gazdaságot és a forintot a mostani mélyrepülésből - írja az Index cikke.

Sok erőművet kell itthon építeni (2.)

A válság miatt a korábban prognosztizáltnál kevesebb erőművi kapacitás építésére van szükség Magyarországon, azonban 2025-ig még így is mintegy 4500-5000 megawattnyi kapacitást kellene beállítani. Ennek oka, hogy hazánk erőművei igen elöregedettek.

A lehetőség ott csöpög a szemünk előtt, csak észre kell vennünk!

A nyersanyagok között gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni az egyik legelemibb anyagról a vízről, ami évtizedes csend után a közeljövőben újra reflektorfénybe kerülhet. A globális felmelegedés következtében egyre csökken az elérhető vízforrások nagysága, ami a feltörekvő piaci országok gyors gazdasági- és népesség növekedése nélkül is komoly kínálati akadályt jelentene. Nélkülözhetetlen volta miatt a víz a többi nyersanyaghoz képest nem szenvedi meg annyira a globális recessziót, amiért érdemes lehet hosszabb távon már keresni a szektorban működő vállalatok részvényeit. Csak Amerikában a következő 20 évben 1,000 milliárd dollárt kell majd infrastruktura fejlesztésre költeni, és akkor még nem is beszéltünk a feltörekvő országok fejlődéséről.

Kínai befektetésed van? - Még ráncolhatod a homlokod

A kínai részvénypiac az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtotta a Földön az elmúlt egy évben, az indexek a historikus értékekhez és a tavaly látott csúcsokhoz képest is lényegesen alacsonyabb árazási szintekre ereszkedtek le. Bár az ország biztosan nem süllyed majd recesszióba, ennek ellenére mégsem kell fejvesztve rohanni azonnal kínai befektetéseket eszközölni - véli Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai tanácsadója, akinek írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Brutális olajrally van Amerikában! +25 dollár (+25%) egy nap alatt!!! (3. - zuhannak a részvények)

Igen jelentős áremelkedés tapasztalható a WTI típusú olaj árfolyamában az Egyesült Államokban, így a fekete aranyért egy rövid időre csaknem 130 dollárt kellett fizetni, ami 25%-os növekedésnek felel meg a pénteki záróárhoz képest. Mint emlékezetes, a múlt hét közepén még a 90 dolláros szinten álltak a jegyzések.

Az arany árfolyama 5%-kal 900 dollár fölé emelkedett. A részvénypiacok esnek, a Dow Jones 350 pontos mínuszt mutat.

Nem csak a spekulánsok hibája a nyersanyagár-sokk

A nyersanyagpiaci árfolyamok elmúlt években/hónapokban tapasztalt jelentős ugrását követően egyre többen a spekulánsok szerepét sejtették a tendenciák mögött. A cél az árfolyam "bármilyen" eszközzel való letörésének elérése lett, melynek égisze alatt az amerikai törvényhozók olyan szabályozást dolgoztak ki, mellyel maximalizálnák az egy befektető által felvehető határidős pozíciók számát az energiapiacokon, illetve a nyersanyagpiaci határidős tőzsde felügyelet (CFTC) ellenőrzési jogkörét szélesítenék ki.

A nyersanyagpiacokra ömlő tőke az elmúlt években kétség kívül hatással volt az árfolyamok alakulására, azonban kizárólagosan azzal magyarázni a történteket nem lehet. Gondoljunk csak olyan termékekre mint az uránérc, a szén, az acél vagy a vasérc, melyek esetében az árfolyam többszöröződése ment végbe az elmúlt években úgy, hogy a spekulánsok jelenléte nem érintette ezen piacokat.

"Tíz év múlva elég lenne nyugdíjkorhatárt emelni"

Némileg a közgazdasági főáramtól eltérően azt hangsúlyozta a Napi Gazdaságnak adott interjújában az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Főigazgatója, hogy nincs szükség azonnali beavatkozásra a magyar nyugdíjrendszerben. Barát Gábor szerint azonban arra igen, hogy a reformokat előkészítő munkálatokkal folyamatosan haladjunk, amint azt történik is a nyugdíjkerekasztal keretei között.

Ki profitál a szomjazásból? - Fókuszban a vízszektor

Bolygónk két harmadát víz borítja, de még így is számos régióban nagy gondot okoz a vízhiány. Ami az egyiknek probléma, a másiknak lehetőség, a technológiai fejlesztésekből és az infrastruktúra kiépítéséből ugyanis a vízipari közszolgáltatók profitálhatnak. Az alábbiakban megvizsgáljuk a szektorban tevékenykedő vállalatok növekedési lehetőségeit illetve mérlegeljük, hogy a nem kifejezetten alacsony árazási szintek mellett mégis érdemes-e vízipari közszolgáltatók papírjaiba befektetni.

Semmi sem dőlt el Pennsylvaniában

Clinton nyert Pennsylvaniában, de a helyzet semmit sem változott. Hillary Clintonnak kétszámjegyű győzelemre lett volna szüksége Pennsylvaniában a trendek megfordításához, Barack Obamának elég lett volna egy ötpontos vereség a végső győzelem bebiztosításához. A végeredmény 55-45 lett Clinton javára, Hillary több mint kétszázezer szavazattal szerzett többet.

Gyurcsány az üzleti élet helyett az ellenzéki szerepet választaná

Mérsékelt reformretorika, várhatóan ennél is kevesebb intézkedés - nagyjából az eddig is ismert forgatókönyv rajzolódott ki Gyurcsány Ferenc interjújából, amit A szólás szabadsága című műsorban adott. A miniszterelnök szavaiból kitűnik: kisebbségi kormányzásra készül fel - amíg az megadatik neki, de érdemi lépéseket már nem hajt végre.

A horvátok jól járnának az EU-csatlakozással

Bulgária és Románia után legközelebb Horvátország csatlakozhat az EU-hoz, ami jelentősen javíthatja a horvát gazdaság hosszabb távú kilátásait. Becslések szerint a csatlakozást követőn a kereskedelemi korlátok lebontásának és az intézményi reformoknak köszönhetően 2025-ig akár 9 százalékkal is magasabb lehet a horvát gazdaság kibocsátási szintje, mint csatlakozás nélkül. Horvátország mellett a többi csatlakozni szándékozó ország is hasonló hatásokkal számolhat - derül ki a CPB Netherlands Bureau for Economic Policy Analysis tanulmányából.

Obama és Huckabee győzelmével zárult a hétvége

Barack Obama a vártnál némileg nagyobb fölénnyel nyerte a demokratáknál döntetlent hozó szuperkeddet követő öt hétvégi választást, miközben Hillary Clinton nem tudott ledolgozni előre borítékolható komoly hátrányából. A republikánusoknál meglepetésre a lehetséges alelnökjelöltnek tartott Mike Huckabee szoros küzdelemre kényszerítette az egyébként már szinte biztos elnökjelölt John McCaint, és háromból két államot meg is szerzett.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.