Keresett kifejezés: 京都府道11号 | Találatok száma: 58397 Új keresés
Nem tekinthető rossznak a BUX délelőtti teljesítménye, hiszen annak ellenére, hogy az európai indexe jelentős mínuszban állnak, és az amerikai barométerek is zuhantak tegnap, a BUX 0.3%-ot erősödött eddig, bár az indikátor a negatív tartományban kezdte a kereskedést. A forgalom ma is hihetetlenül alacsony, az üzletkötések össz értéke alig haladja meg a 800 millió Ft-ot.
Továbbra sem tudott érdemleges erősödést mutatni forint, a kereskedés a -9%-os szint alatt zajlik az intervenciós sávban. A külkereskedelmi deficit publikálása nem hatott érdemben a piacra.
A világ második legnagyobb PC gyártója, a Dell Computer ügyvezető igazgatója, Kevin Rollins a Bear Stearns által rendezett konferencián azt mondta, hogy a társaság szerint nem várható a PC eladások ugrásszerű növekedése a közeljövőben - tudósított a Bloomberg.
2002 első öt hónapjában a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 4.4, importban 2.2%-kal nőtt a 2001. év azonos időszaki szintjéhez képest, mintegy 5% körüli forintárszint-csökkenés mellett - közölte a KSH. A kivitel értéke 3,662 milliárd forint, míg a behozatalé 3,972 milliárd forint volt. A deficit 310 milliárd forint, amely 136 milliárd forinttal alacsonyabb a tavalyi év első öt hónapjában regisztrált adatnál.
Forr a levegő a Deutsche Telekom háza táján a német piacon, a távközlési papír tegnap nagymértékben emelkedett, amely alapvetően a vezetőváltás körüli pletykáknak volt köszönhető. A vezetőváltás és az esetleges részesedéseladások körüli információkat a mai nap is fokozni tudta, a Handelsblatt lehozott néhány irányadó adatot a társaság első féléves teljesítményéről. A DT felügyelőbizottsága kedden ülésezik abból a célból, hogy megvitassa Ron Sommer sorsát
Az árfolyamok további lemorzsolódása volt tapasztalható tegnap az USA részvénytőzsdéin, a Dow Jones 1.9%-os csökkenés után 9,096 ponton zárta a napot, a Nasdaq 1.7%-kal ment lejjebb és így záró értéke 1,381 pont lett, míg az S&P 500 2.5%-kal mérséklődött és 953 ponton fejezte be a kereskedést.
Az európai indexek zuhanása, és az amerikai barométerek nyitás utáni csökkenése nem maradt hatás nélkül a pesti börzén sem, a BUX index ugyanis 0.8%-os csökkenés után 7,541 ponton zárta a napot. A forgalom ma is igen alacsony lett, az üzletkötések össz értéke még a 3.2 mrd Ft-ot sem érte el.
A mai napon az eladások domináltak az állampapírok másodlagos piacán. Hozemelkedés jellemzően a hozamgörbe legrövidebb szakaszán volt. A forint az MNB tegnapi 50 bp-os kamatemelése ellenére tovább gyengült.
Nem segített a forinton az MNB tegnapi 50 bp-os kamatemelése. A hazai fizetőeszköz tovább veszített értékéből, a nap folyamán már 253.85 Ft-ot (-8.06%) is kellett adni egy euróért. A devizapiacon szinte folyamatos volt a forinteladás, a gyengülést kisebb korrekciók szakították meg.
Az árfolyamok további lemorzsolódása várható a mai nyitást követően az Egyesült Államokban a tegnapi zuhanás után, a határidős részvényindexek a negatív tartományban állnak. A Dow futures -40, a Nasdaq futures -11, az S&P futures pedig -4 ponton áll.
Igen visszafogott kereslet jellemezte az ÁKK mai 3 hónapos DKJ aukcióját. A hozamok jelentősen emlekedtek.
A tegnapi amerikai csökkenés és az európai indexek visszaesése ellenére növekedést mutat a nap felénél a BUX, az index eddig 0.2%-ot emelkedett, így értéke 7,608 pont. A pozitív irányú elmozdulás azonban ma is igen alacsony forgalom mellett jött létre, az üzletkötések értéke alig haladta meg a 800 millió Ft-ot.
Rövid távú adósságállományának csökkentése érdekében 10 mrd dolláros hitelt vesz fel a világ legnagyobb média vállalata, az AOL Time Warner - jelentette be tegnap a társaság. A társaság likviditási helyzete így megoldódni látszik, de kötvényei piacán már problémák jelentkeznek.
A KSH előzetes adatai alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 májusában 2.7%-kal csökkent, az év első öt hónapjában pedig 0.5%-kal emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank a jegybanki kamatemeléssel a piaci bizonytalanság oldásához kívánt hozzájárulni, a lépést alapvetően a forint elmúlt napokbeli gyengülése, illetve a lengyel és a dél-amerikai pénzügyi helyzet indokolta - hangsúlyozta az MTI tudósítása szerint Járai Zsigmond jegybanki elnök hétfőn az MNB Monetáris Tanácsának kamatemelő döntését követően. Az MNB elnöke megjegyezte, hogy az európai piac is kamatemelésre számít az ECB részéről.
Májusban a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala 16.8 százalékkal csökkent az előző évihez képest (2001 májusában viszont 27.8 százalékos volt az árszintnövekedés mértéke) - közölte a KSH. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek árszintje 20.6 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 11.1 százalékkal volt alacsonyabb.
A múlt hét végi erősödés után ismét zuhanásnak indultak az indexek az Egyesült Államok részvénytődéin azután, hogy a WorldCom (és több más nagyvállalat) után a Merck is könyvelési botrányba keveredett. A pesszimista hangulat ahhoz volt elegendő, hogy a Dow 1.1%-os csökkenés után 9,275 ponton zárjon, a Nasdaq 2.2%-os zuhanást követően 1,406 ponton fejezze be a kereskedést, az S&P 500 pedig 1.2%-ot essen, így 977 ponton zárja a napot.
A múlt végi erősödés után ma ismét csökkentek az árak a pesti tőzsdén, a BUX index a nap végére 1.9%-os csökkenést produkált, így 7,600 ponton zárt, elsősorban az OTP zuhanásának köszönhetően. Mindenképpen j hírnek számít azonban, hogy a mérséklődés számottevő forgalom nélkül ment végbe, az üzletkötések össz értéke mindössze 1.9 mrd Ft-ot tett ki.
Az Európai Bizottság tervezett ESG-t érintő módosításainak célja a vállalatokat érintő adminisztratív terhek...
A mesterséges intelligencia alkalmazása számos új lehetőséget nyit, ám ehhez a közeljövőben több nehézséget...
Ha már eddig is a párok pénzügyei volt a téma az elmúlt hetekben, folytatódjon továbbra is ezzel a szombati sorozat....
Még február 24-én bővítettem jócskán a csomagomat, 14,51 az átlagom. Aztán másnap még leesett majdnem 12 dollárra...
Három vendég, három téma: Móricz Dániellel piaci, Mlinárik Mártonnal ingatlanpiaci őrületet, Kovács Szilárddal...
Az utazási szektor jelentős átalakuláson megy keresztül, és ebben kulcsszerepet játszanak a fapados légitársaságok....
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?