Keresett kifejezés: 京都府道11号 | Találatok száma: 58595 Új keresés

Matáv közgyűlés: szinte csak a DT van jelen

Ma 11 órai kezdettel tartja közgyűlését a Matáv, amelyen a részvényesek nem tolongtak, alig több, mint 60%-uk volt jelen. Figyelembe véve a DT közel 60%-os tulajdon részesedését, az egyéb tulajdonosi képviselet igen gyengének mondható.

Hogyan reagált az olaj ára az OPEC döntésére?

Az olajkitermelési összkvóta növeléséről, de egyben a túltermelés csökkentéséről döntött tegnapi bécsi ülésén az OPEC. A szervezet közleményét követően az olaj ára csökkenni kezdett, ma reggel azonban az árfolyam ismét emelkedik.

Utazás az ismeretlenbe

2000-től a világgazdasági recesszió, 2001 szeptembere után az amerikai terrortámadás okozta pszichológiai sokk, 2002 márciusától a folyamatosan növekvő olajárak, 2003 első hónapjaiban pedig az iraki konfliktus, majd háború, valamint az atípusos tüdőgyulladás okozott nehezen leküzdhető problémákat a világ légitársaságai számára. A gondok orvoslására irányuló erőfeszítések immár két és fél éve érzékelhetőek a szegmensben, mindez azonban a piaci reakciókban nem mutatkozik meg. Vajon sorozatos negatív tényezők szerencsétlen egybeeséséről van szó csupán, és néhány éven belül újra régi fényében tündököl majd a légiszegmens, vagy végérvényesen visszafordíthatatlan változásokra kell felkészülniük a légitársaságoknak?

Általános hozamcsökkenés

A hozamgörbe minden lejáratában, élénk kereskedés mellett csökkentek a másodpiaci hozamok. A forint -11% körül mozgott.

1-2 bp-os hozammozgás, szűk sávban a forint

Az állampapírpiacon nem történt érdemleges hozamelmozdulás, melyet a referenciahozamok alakulása is mutat. A forint jellemzően -11% alatt mozgott.

Hozamemelkedés a rövid papíroknál, gyengülő forint

Csendes kereskedési nappal nyitotta a hetet az állampapírok másodlagos piaca, a rerenciahozamok a hozamgörbe rövid oldalán emelkedtek, a hosszú oldalon lényeges változás nem történt. A forint -11% körül mozgott az intervenciós sávban.

Kis hozamcsökkenés

Tovább növekedett a forgalom az állampapírpiacon, melynek hatására a referenciahozamok szinte minden futamidőben tovább mérséklődtek. A forint -11.2% körül mozgott a nap végén.

Alapkezelők a dollárról: komoly probléma az ikerdeficit

Továbbra is "sötét" képet fest a dollár jövőjéről a Merrill Lynch által készített legutóbbi felmérés. A neves befektetési bank a legnagyobb alapkezelőket kérdezte meg, hogy milyen folyamatokra számítanak a devizapiacon. Általános vélekedés szerint az ikerdeficit probléma még huzamosabb ideig gátolhatja a dollár erősödését.

Hozamcsökkenés a hosszú papíroknál

Növekvő forgalom mellett a referenciahozamok szinte minden futamidőben csökkentek. A forint a nap eleji gyengülés után ismét erősödött.

GM: az utolsó jó teljesítmény - vaskos profit warning (3)

Ragyogó számokkal állt a befektetők elő a General Motors, a világ legnagyobb autógyártója. A társaság nettó eredménye az első negyedévben mintegy 20%-kal haladja meg a várakozásokat. Mindazonáltal ezúttal az elemzőket igazolta a piac a menedzsmenttel szemben; a vezetés immár nem tartja elérhetőnek a korábban bejelentett 5 dolláros idei EPS tervet és egyúttal fel is hagyott a tervszámok közlésével. A bizonytalanság hátterében a kifulladni látszó észak-amerikai piac áll; a másfél éven keresztül agresszív marketing akciókkal bombázott piac telítettnek tűnik. A GM immár alacsonyabb termeléssel számol.

Feltehetően negatív hatást fog gyakorolni az árfolyamra a mai bejelentés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.