Gyengélkedett ma a magyar tőzsde
Mérsékelt eséssel zárt a napot a magyar tőzsde, bár a vezető nyugati indexhez képest még így is felültejesítő volt a hazai benchmark.
Keresett kifejezés: telekom | Találatok száma: 19636 Új keresés
Mérsékelt eséssel zárt a napot a magyar tőzsde, bár a vezető nyugati indexhez képest még így is felültejesítő volt a hazai benchmark.
Az augusztusi magyar kiskereskedelem felpattanása bizakodásra adhat okot, ezért megnéztük, hogy néz ki a magyar boltok forgalma 2021-hez viszonyítva összevetve a régió országaival és olyan gazdag államokkal, mint a skandináv országok.
Az EXIM Magyarország a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram teljes, 1200 milliárd forintos keretösszegének 84 százalékát, azaz 1011 milliárd forintot folyósított a magyar vállalkozások számára. A hitelprogram eddig 1436 hazai vállalat fejlődéséhez és versenyképességének megerősítéséhez járult hozzá - közölte az EXIM.
Az olasz kormány tervei szerint a nagy technológiai vállalatoknak részt kell vállalniuk az ország távközlési infrastruktúrájának fejlesztési költségeiből. A javaslat célja, hogy az internetforgalom jelentős részét generáló cégek, mint a Google, Facebook, Amazon, Apple és Microsoft, hozzájáruljanak a nagysebességű hálózatok kiépítéséhez. A technológiai óriás tiltakoznak, szerintük ez egy internetadóval ér fel - írja a Reuters.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
Lefordultak az európai tőzsdék, a magyar piacon is elfogyott a lendület a koradélutáni órákra.
Az elmúlt hetek rettentően erősen alakultak az atomenergetika nemzetközi hírei vonatkozásában. Nagy technológiai cégek, mint a Microsoft, az Amazon vagy a Google egymás után jelentettek be atomerőművekhez kapcsolódó projekteket. Mi lehet ennek a folyamatnak a hátterében? És mire is vállalkozott a Google–Kairos Power konzorcium?
Karbantartások lesznek a Yettelnél és a Magyar Telekomnál is, ezért átmenetileg több szolgáltatás nem lesz elérhető.
Jelentősen emelkedtek ma az ázsiai tőzsdék, miután Kína a vártnál erősebb harmadik negyedéves GDP-számot közölt, és a kiskereskedelmi forgalmi adatok, valamint az ipari termelés is meghaladták a várakozásokat. Ami az európai piacokat illeti, itt a vegyes teljesítménnyel zártak a piacok. Az USA-ban is vegyesek voltak a mozgások a hét utolsó kereskedési napján, ám végül mindhárom nagy index pluszban zárt. Az arany új történelmi csúcsra emelkedett, az olaj ára esik.
Felemás napot zártak a hazai blue chipek, hiszen amíg emelkedett a Mol és a Richter, addig esett az OTP és a Telekom árfolyama is.
Új piacra, Észak-Macedóniába léphet be a 4iG, az országban leányvállalatot is alapított a magyar cég. Az új szolgáltató webhelyeinek a regisztrációja is megtörtént. A One Macedonia Telecommunications ügyvezető igazgatója Tábori Tamás, aki egyben a csoport magyarországi anyavállalatának, a 4iG távközlési stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettese.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt 2024. október 22-én kedden 22 órától várhatóan 2024. október 23-án szerdán 18 óráig a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az Üzleti önkiszolgáló portál nem lesz elérhető. A 1414-es lakossági és a 1400-ás üzleti telefonos ügyfélszolgálat korlátozott funkciókkal áll rendelkezésre és a várakozási idő is az átlagosnál hosszabb lehet.
Ugyan Amerikában dőlnek ma is a történelmi csúcsok a tőzsdéken, a magyar tőzsdén elfogyott a lendület. Délután a várakozásokkal összhangban, 25 bázisponttal 3,5%-ról 3,25%-ra csökkentette az alapkamatot az Európai Központi Bank. Közben az USA-ból is érkeztek fontos makroadatok - beleértve a gazdaság állapotának erős indikátoraként szolgáló kiskereskedelmi adatot -, amelyek közül mindegyik a vártnál erősebb lett.
Jócskán alulteljesített csütörtökön a BUX, mind a négy hazai nagypapír árfolyama mínuszban zárt, az esést a Richter vezette.
A legnagyobb magyar tőzsdei vállalatok vezetői beszélgettek a Portfolio által szervezett Budapest Economic Forum 2024 konferencián, ahol többek között arról volt szó, hogy a cégvezérek hogyan ítélik meg a hazai működési környezetet. Javaslatot fogalmaztak meg a magyar gazdaságpolitika számára is, illetve a legjobb nemzetközi gyakorlatok is szóba kerültek, végül a részvényárfolyamokra is kitértek a vezetők.
Jelentős mélyrepülésen ment keresztül a Vodafone árfolyama az elmúlt években. Az egyre komplexebb működési struktúra, a megugró költségek és csökkenő profitok, a cash flow-t emésztő spektrum és hálózatfejlesztési beruházások, az egyre halmozódó hitelállomány, valamint a gyenge spanyol és olasz operáció mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a befektetők bizalma megrendüljön a vállalatban, és egyre többen álljanak az eladói oldalra. Ezekkel a kihívásokkal szembesült a 2023 januárjában kinevezett Margaret Della Valle, aki egy új stratégiai szemléletmód mentén tervezi ismételt növekedési pályára állítani a vállalatot.
Idén a permakrízis fogalmát, a folyamatos válság állapotának kezelését kellett megtanulniuk a cégvezetőknek - ismertette a KPMG 2024 CEO Outlook felmérés eredményeit a nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó vállalat hazai cégének vezérigazgatója, Rózsai Rezső a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferencián. Rózsai Rezső előadását követő kerekasztal-beszélgetésen a felmérés eredményeit hazai vállalatvezetők vitatták meg.
Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piac is csak mérsékelt elmozdulásokat mutat ma reggel.
A hétfői csúcsdöntések után tegnap elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, és a vezető indexek végül eséssel zártak, főleg a chiprészvények esése miatt. Ezt követően az ázsiai piacokon vegyesen alakultak a mozgások, a japán tőzsde esett, de a kínaiak felpattantak. A globális hangulatromlás Európában is érezteti hatását a mai kereskedésben, lefelé vették az irányt az európai tőzsdék, míg az amerikaiak hamar kilőttek.
Vegyes teljesítmény nyújtottak a hazai nagypapírok szerdán: emelkedett az OTP és a Telekom, mínuszban zárt a Richter és a Mol.
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is használható a cégek számára.
Írtam a múlt héten (is) egy cikket a lakástakarékpénztárról, hogy miért nem éri meg kötni egy ilyen szerződést....
A transzferárak ellenőrzése hosszú ideje kiemelt terület az adóhatóság vizsgálatai során. Bár az adóellenőrzések...
Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik...
A piaci ciklusok határozzák meg a valódi lehetőségeket.
Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából...
Új céget nem vettem, de bővítettem is és el is adtam a meglévő részvényeim közül.VáltozásokGenuine Parts Company...
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.