Az ukrajnai háborúban hatalmas szerepet játszanak az olcsó, és tömegesen alkalmazható FPV-drónok. Most az egyik nyugati gyártmányú harckocsi látta az kárát ezeknek az eszközöknek.
Magyar idő szerint csütörtök reggel sikeresen fellőtték a Blue Origin New Glenn nevű űrrakétáját, amely azóta elérte a Föld körüli pályát, ezzel teljesítve az első repülési tesztjét. A kilövést azért is övezte nagy figyelem, mivel a dollármilliárdos Jeff Bezos űrvállalatának 98 méter magas, visszatérő első fokozattal rendelkező hordozórakétája felveheti a versenyt az űrkilövések terén gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált SpaceX-szel. Bár a Blue Origin sikernek könyvelheti el a régóta várt rakéta első tesztjét, a Glenn Stage 1 nevű gyorsító fokozatnak nem sikerült visszaereszkednie az Atlanti-óceánon található platform fedélzetére, ahová a tervek szerint landolt volna.
Oroszország Nemzeti Vagyonalapjának (NWF) likvid eszközei 2024-ben 33%-kal, 37,5 milliárd dollárra csökkentek, ami az ország GDP-jének mindössze 2%-át teszi ki – közölte az orosz pénzügyminisztérium. Ez a legfontosabb költségvetés melletti tartalék, amiből a Kreml finanszírozza a háború miatt kieső költségvetési forrásokat.
A Puli Space Kft.-vel kötötte meg első mélyűri (holdi) kutatásiadat-vásárlási szerződését az Európai Űrügynökség (ESA). A magyar cég "vízszimatolója" egy kereskedelmi küldetés, az Intuitive Machines IM-2 missziója keretében jut el a Holdra, ahol vízjégre vonatkozó adatokat fog gyűjteni - közölte a Puli Space az MTI-vel.
A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy előzetes megállapításaik szerint a PVH Corp, a Calvin Klein és a Tommy Hilfiger márkák anyavállalata "helytelen" magatartást tanúsított az ujgurok lakta Hszincsiang régióval kapcsolatban. A pekingi minisztérium tervei szerint a közeljövőben beidézik a vállalatot, bár a kifogásolt magatartás részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra – írja a Reuters.
Donald Trump tervezi, hogy hivatalba lépésének első napján egy végrehajtási rendeletet ad ki az LNG-piacra vonatkozóan, amely feloldaná azokat a korlátozásokat, amelyeket a Biden-adminisztráció állított fel környezetvédelmi szempontok alapján. Ez a lépés véget vetne annak a jogi vitának, amely a múlt év elején kezdődött, amikor több LNG-projekt leállításra került. Nem ez az egyetlen olyan ígérete az új elnöknek, ami a cseppfolyósított földgáz piacát érinti. Az LNG-ipar képviselői és Trump tanácsadói azonban óvatosabb megközelítést javasolnak a következő adminisztrációnak, elkerülve a bíróságokkal való konfrontációt - írta meg a Reuters.
Tegnapi elemzésünkben említettük, hogy fordulat kezdődött egy magyar részvénynél, miután az árfolyamnak sikerült kitörnie egy hosszan tartó csökkenő trendből. A részvényt ráadásul most az is vonzóvá teszi a befektetők számára, hogy az emelkedéshez kedvező hírek társulnak. A mai napon is folytatódik az emelkedés, ráadásul kiemelkedő forgalom mellett. Éppen ezért megnéztük, hogy milyen fontos szintekre érdemes figyelni a papírnál, és hogy meddig tarthat az emelkedés a kitörés után. Lássuk!
A forintpiacon látott felfordulás egyik oka az erős amerikai dollár. Ráadásul a dollár alakulása több más befektetés szempontjából sem elhanyagolható, ezért érdemes megnézni, hogy miért olyan erős zöldhasú és minek kell történnie, hogy ez megváltozzon.
A nyugdíjalapok körében is egyre népszerűbbé válik a bitcoin és más kriptovaluták, ami jelzi, hogy a pénzügyi szektor hagyományosan konzervatív szereplői sem tudják figyelmen kívül hagyni a kriptopiacban rejlő potenciális magas hozamokat. Egyre több nyugdíjalap fektet be közvetlenül vagy közvetve kriptovalutákba, bár a szektor egészét tekintve még mindig kisebbségben vannak az ilyen befektetések - jelentette a Financial Times.
2025 első heteiben a tulajdonosok országszerte úgy gondolták, nem engednek érdemben a kiadó lakások bérleti díjából, ugyanakkor a kiadó házak díjai decemberhez képest 13 százalékkal mérséklődtek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. A budapesti belvárosában kiadó lakást csak a VII. és VIII. kerületben lehet 200 ezer forintos havidíj alatt találni, és a rövidtávú lakáskiadást megtiltó VI. kerületben is erőteljes emelkedésnek indultak a bérleti díjak.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök helyi idő szerint szerda este megtartotta búcsúbeszédét a Fehér Ház Ovális Irodájában, melyben a "hatalom veszélyes koncentrációjára" figyelmeztetett "néhány ultragazdag ember kezében" - számol be a CNN.
Az MNB 21 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet, illetve a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt. A magánszemély bennfentes információt szerzett és adott tovább az Opus Global részvényvisszavásárlási bejelentése előtt, s ennek felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat.
Végleges megoldás született a nukleáris hulladék tárolására: Svédország a világon másodikként építi meg azt a 100 ezer évig biztonságosnak tervezett létesítményt, amely hosszú távra rendezheti a kiégett fűtőelemek sorsát. A beruházás 1,08 milliárd dollárba kerül, az atomipar finanszírozza, és várhatóan csak 2080 körül zárul le. Az elmúlt években tapasztalható „nukleáris reneszánsz” miatt azonban a jövőben még több atomhulladékkal kell számolni - írta meg a Reuters.
Nagy esésen vannak túl a kvantumrészvények, a zuhanás után érett már egy felpattanás, ehhez pedig hír is érkezett a Microsofttól, amire a kvantumszámítástechnikához köthető cégek részvényei szárnyaltak.
A The New York Times jelentése szerint Ukrajnában folyamatosan romlik a helyzet, ezt jelzi az is, hogy fel kell robbantaniuk olyan bányákat is, amelyek korábban a gazdaság motorját jelentették.
Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor az éjszaka közepén felriadva képtelenek visszaaludni. Egy nemrégiben népszerűvé vált technika azonban segíthet megoldani ezt a problémát.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) arról számolt be, hogy 2024-ben csaknem megduplázódnak a magyarországi beruházásai, melyek 14 projektben 137 millió eurót tettek ki.
Az utóbbi időben az amerikai politikai diskurzusban teret nyerő egyik legmeglepőbb elképzelésnek az számít, amely szerint Donald Trump megválasztott elnök és csapata hivatalba lépésekor aktívan a dollár leértékelésére fog törekedni annak érdekében, hogy ezzel növelje az amerikai export versenyképességét, és csökkentse a külkereskedelmi hiányt. Ha Trump megkísérli ezt, sikerrel járhat? És mi sülhet el rosszul – és valószínűleg fog is?
Izrael és a Hamasz történelmi tűzszüneti megállapodásra jutott, amely véget vet a gázai harcoknak. A fegyvernyugvás három szakaszban valósul meg, az első lépések vasárnap lépnek életbe, közvetlenül Donald Trump beiktatása előtt. Az egyezményt az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítette. Eközben az Európai Unióban már kész vannak a tervek, hogyan építenék újjá a gázai övezetet – írja a Politico.