Keresett kifejezés: سریال وحشی قسمت 49 | Találatok száma: 21829 Új keresés

Európa után a Wall Streetet is a vevők uralták

Európa után a Wall Streetet is a vevők uralták

Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülése pozitívan hatott a tőzsdékre, így Európában ma is folytatódott az emelkedés, elsősorban a bankrészvények vezetésével, de az Egyesült Államokban is erőt mutatnak a vezető indexek.

Ideges mozgások a tőzsdéken, most éppen felfelé vezet az út

Ideges mozgások a tőzsdéken, most éppen felfelé vezet az út

Tegnap este bejelentésre került, hogy a UBS kormányzati közvetítéssel megállapodott a Credit Suisse megvásárlásáról, emellett a CS-mentés és egyéb bankok körüli aggodalmak piaci hatásainak csillapítására vasárnap este a világ hat nagy jegybankja bejelentette, hogy napi gyakoriságúra sűrítik a dolláralapú likviditásnyújtási tendereket. A bejelentések úgy tűnt, hogy nem tudják megnyugtatni a befektetőket, miután ázsiai után az európai kereskedés első óráiban is a bankrészvények vezették az esést. A délelőtti órák óta azonban fokozatosan javul a hangulat a tőzsdéken, a nap korábbi részében látott eséseknek pedig már nyoma sincs.

Hova kerül az orosz olaj a szankciók után?

Hova kerül az orosz olaj a szankciók után?

Oroszország a korábbi fő beszállító Szaúd-Arábiát megelőzve Kína első számú olajszállítója lett 2023 első két hónapjában, derült ki a kínai kormány nemrég közzétett adataiból. A nyugati szanciókkal sújtott orosz olajat a Brenthez képest jelentős árengedménnyel tudják csak kelet felé értékesíteni az oroszok.

Vízesés, komplett erdő, úszómedence, pihenőszoba - Ezek várnak a világ legjobb repülőterén

Vízesés, komplett erdő, úszómedence, pihenőszoba - Ezek várnak a világ legjobb repülőterén

A világ legjobbnak választott repülőterén vízesés, pihenőszobák, konditerem, úszómedence és egy egész erdő is az utasok rendelkezésére áll, ilyen környezetben könnyen repül az idő, ha sok órát kell várni az átszállásra. A Skytrax elkészítette idei felmérését a világ repülőtereiről, íme az utazók által a tíz legjobbnak ítélt légikikötő.

Megütötték a tőzsdéket: egyre csúnyább, ami történik

Megütötték a tőzsdéket: egyre csúnyább, ami történik

Határozott pluszban nyitottak a vezető európai börzék, délutánra azonban látványosan elfogyott a lendület, és mínuszba fordultak a tőzsdék, délután pedig Amerikában is lefelé vették az irányt a vezető börzék. A bankszektor ismét nyomás alá került, különösen a regionális bankok részvényei, a napokban mentőövet kapó First Republic ismét nagyot zuhant.

Elképesztő hatással járt a Covid Magyarországon: hatalmasat zuhant a várható élettartam 2021-ben

Elképesztő hatással járt a Covid Magyarországon: hatalmasat zuhant a várható élettartam 2021-ben

2021-ben 74,3 év volt a születéskor várható élettartam Magyarországon, ami a 2020-as évhez viszonyítva 1,4 éves csökkenést jelent. Ilyen mértékű várható élettartam zsugorodásra az Eurostat által az 1960-as évektől vezetett statisztika szerint még egyszer sem volt példa idehaza. Öröm az ürömben, hogy az egy év alatt bekövetkezett romlás egyáltalán nem kiemelkedő EU-s szinten, így hazánk relatív pozíciója legalább nem romlott. Az EU-s országok között ugyanakkor volt átrendeződés.

Hiába a vehemens sztrájkhullám, itt a francia nyugdíjreform

Hiába a vehemens sztrájkhullám, itt a francia nyugdíjreform

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához - közölték kormányzati források.

Nyolc napja folyamatosak a tüntetések Franciaországban

Nyolc napja folyamatosak a tüntetések Franciaországban

Franciaországban nyolcadik alkalommal tiltakoztak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal szerdán a kormány nyugdíjreformja ellen, miközben a parlament két házának vegyes bizottsága zárt ülés tartott a törvénytervezet szövegének véglegesítésére a másnapi végszavazás előtt.

Csúnyán alakult a nap a tőzsdéken, de Amerika végül elkerülte a súlyos mínuszokat

Csúnyán alakult a nap a tőzsdéken, de Amerika végül elkerülte a súlyos mínuszokat

Komoly emelkedéssel zártak tegnap az amerikai és európai piacok, de ennek vége: az európai indexek mély visszaeséssel zártak és a tengerentúlon is megjelentek a mínuszok. A Credit Suisse történelmi mélypontra került. A magyar tőzsde a március 15-i ünnep miatt ma nem tart nyitva, és fontos adatközlést sem várunk idehaza. Nem úgy külföldön, ahol az EU-ból, az USA-ból is konjunktúraadatok érkeztek, a legfontosabb piacmozgató tényezők viszont ma is az amerikai bankrendszerről szóló hírek lehetnek. Emellett a piac már készülhet a holnap EKB-kamatdöntésre is.

Búza Éva és Krisán László állami kitüntetést kapott

Búza Éva és Krisán László állami kitüntetést kapott

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából ma állami kitüntetést kapott a magyar gazdasági élet két meghatározó szereplője, Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója és Krisán László (címlapképünkön jobbra), a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja.

Nem győzzük kapkodni a fejünket ilyen árak láttán - Mutatjuk, mennyibe kerül egy új lakás Budapest kerületeiben

Nem győzzük kapkodni a fejünket ilyen árak láttán - Mutatjuk, mennyibe kerül egy új lakás Budapest kerületeiben

Kiadta a részletes, budapesti újlakáspiacra vonatkozó adatait az ELTINGA, így a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb számai alapján megnéztük, hogy a fővárosi kerületekben mennyibe kerül ma egy új lakás. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a jelenlegi átlagos négyzetméterár Budapesten 1,43 millió forint, ami mögött most is hatalmas kerületi különbségek vannak. Nézzük, hol, mennyibe kerül ma egy átlagos új építésű lakás!

Látványos csapkodás volt az amerikai tőzsdéken, de végül az eladók kerekedtek felül

Látványos csapkodás volt az amerikai tőzsdéken, de végül az eladók kerekedtek felül

Az SVB bedőlése után rendkívül gyorsan kezdtek változni az események. Míg pénteken a tőzsdék jelentős mínuszban zártak egy esetleges bankválságtól való félelem miatt, addig az amerikai határidős indexek komoly emelkedés vetítettek előre a mai napra, miután a kamatemelési várakozások jelentősen lecsökkentek. Eközben az SVB után az amerikai szabályozó hatóságok vasárnap bezárták a New York-i székhelyű Signature Bankot, a kriptoipar egyik nagy hitelezőjét, hogy megakadályozzák a bankválság terjedését. Az események gyors változásával együtt a tőzsdéket is rángatták ma: korábban még úgy tűnt, hogy enyhülhet ma a tőzsdékre nehezedő nyomás, de végül Európában nagyon csúnya esés alakult ki, főleg a bankpapírokat ütötték meg a befektetők. Nap közben a magyar tőzsde egész jól tartotta magát, de délutánra elengedték az OTP-t és a Molt, mindkét papír árfolyama beszakadt. Eközben az amerikai tőzsdéken leginkább csapkodás látszott: mindkét irányba láttunk nagyobb elmozdulásokat, de végül a három vezető indexből kettő lefordult a zárásra.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...