FONTOS Olyan járvány tombol Magyarországon, amilyet még nem láttunk
Máris dupla történelmi csúcs jött a magyarországi naperőművi áramtermelésben, aminek megfizetjük az árát
Gazdaság

Máris dupla történelmi csúcs jött a magyarországi naperőművi áramtermelésben, aminek megfizetjük az árát

A napsütéses időben kedden 11:45-12:00 között új történelmi áramtermelési csúcsot produkáltak az ipari méretű naperőművek Magyarországon, illetve az azon kívüli háztartási méretű és saját célra termelő erőművek is – hívta fel a figyelmet a hitelesített adatokra az Energiaügyi Minisztérium. Amellett, hogy ez örvendetes, hiszen az aktuális rendszerterhelésnél bőven több zöld áramot termelt Magyarország, súlyos következmény is van: a masszív áramtúltermelést nulla euró körüli áron kénytelen értékesíteni Magyarország a szomszédos országokba, aztán az esti-éjjeli órákban sokszoros áron kénytelen importálni. Erről a témáról is szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, amelyről részletek itt érhetők el.

Azzal, hogy március elejére már 7757 MW-ra ugrott a háromfajta naperőmű kategória együttes beépített teljesítőképessége Magyarországon,

csak idő(járás) kérdése volt, hogy mikor dől meg újra az áramtermelési csúcsuk, illetve mikor bukkannak fel az első durván negatív áras órák a magyar áramtőzsde másnapi nagykereskedelmi piacán.

Utóbbi még nem fordult elő idén, de borítékolható, hogy a következő hetekben sok ilyen hír érkezik, hiszen az elmúlt napokban Európa nyugati felén ez már bekövetkezett.

Azzal, hogy a naperőművi kapacitások gyors hazai és európai terjedése mellett beszakadt a naperőművek piacon megszerezhető árbevétele (capture price) és a zsinór árhoz képesti aránya (capture rate), és mi ennek a bővebb háttere, illetve jövője, több részletes elemzésben is foglalkoztunk tavaly ősszel és télen, azóta a további PV kapacitásbővülés mellett a tendenciák csak erősödnek, kellő mértékű energiatárolási kapacitások hiányában:

Egyelőre ott tartunk, hogy kedden, tegnap, ma, és holnap a napközbeni órákban 0-50 euró körüli áron kénytelen exportálni Magyarország akár 1500-1800 MWh villamosenergiát a szomszédos országokba, (lásd az alábbi ábrán a lila negatív tartományt), miközben a KÁT-os termelőktől 120 euró/MWh körüli áron kénytelen átvenni az áramot a MAVIR, a kettő közötti különbséget pedig az ipari energiafogyasztókra hárítják, ők pedig valószínűleg beépíték a saját áraikba. Aztán az esti-éjszakai órákban 150-300 euró közötti, tehát sokszoros áron importálja az ország a volumenében akár másfél-kétszeres mennyiségű villamosenergiát (alábbi ábra lila pozitív tartománya).

mavir termelesi mix250306
Forrás: MAVIR

Az alábbi ábra a mai napra érvényes nagykereskedelmi órás villamosenergia árakat mutatja (fekete vonal), és amint látható:

ma 11-15 óra között gyakorlatilag nulla euró a nagykereskedelmi értékesítési ár.

Ennyiért exportálja a MAVIR a HUPX-en megkötött volumeneket, ami a fenti ábra szerint a napközbeni idősávban 1500-1800 MWh körüli nettó exportot jelent. Aztán az esti fogyasztási csúcs idején az akár 2500-3500 MWh energiát 250-300 euró körüli áron vásároljuk "vissza". Szatmári Gábor, a Montel közép- és kelet-európai piaci szakértője, kelet-európai értékesítési régióvezetője friss posztjában rámutat: figyelmre méltó, hogy Ausztria napközben intenzíven importálja Magyarországról a nagyon olcsó villamosenergiát a szivattyús tározós erőműbe, aztán az esti órákban sokkal drágábban exportál áramot Magyarországra.

Az egyre durvábban eltérő export- és importár közötti nettó egyenlegről, annak tendenciájáról a közeljövőben egy részletes elemzéssel jelentkezünk.

A naperőművek további telepítési pályájáról, üzleti megtérülési kérdéseiről is részletesen szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján. További részletek:
hupx250306
Forrás: HUPX

Visszatérve a friss magyar naperőművi termelési csúcsokra: a MAVIR hitelesített adatai szerint kedden 11:45-12:00 között az ipari méretű (50 kW) naperőművek termelési csúcsa 3614 MW volt (fenti sárga tartomány), ami az éppen aktuális rendszerterhelés kis híján 80 százalékát tette ki. Megnézve a MAVIR termelési mix adatait, az látszik, hogy ehhez képest

tegnap, szerdán még nagyobb volt az ipari méterű naperőművek termelési adata, 3700 MW is lehet a hitelesített érték.

Kedden déltájban egy másik történelmi csúcs is megdőlt: a háztartási és saját célra termelő naperőművek becsült termelésével együtt az összes napelemes termelés 5856 megawattot tett ki a minisztérium posztja szerint. Megnézve a MAVIR szerdai és csütörtöki HMKE és SCTE becsült termelési adatait,

a keddinél kissé még magasabb dél körüli termelési csúcsokat látunk, így tehát tegnap-ma újabb összesített naperőművi termelési rekord alakulhatott ki magyarországon.

hmke250306
Forrás: MAVIR

A tárca az új naperőműves rekord kapcsán csak azt emeli ki, utalva a tavalyi 25%-os arányra, hogy "Magyarország Európa legmagasabb napelemes részarányával büszkélkedhet a belföldi áramtermelésben. Rajtunk kívül csak Hollandia mondhatta el magáról tavaly, hogy a naperőművek a csúcstermelési időszakokban több mint hetven napon fedezték az áramigények több mint 80 százalékát."

Ezzel együtt azt is megjegyzi zárásként, hogy "a lendületes napelemes felfutás kiegyensúlyozása érdekében korszerű, rugalmasan szabályozható gázerőművek épülnek, gyors ütemben bővítjük az energiatárolói kapacitásokat. Az időjárás- és napszakfüggő megújulók mellett a földhő és a biogáz fokozott hasznosításával is teszünk az energiaszektor zöldítése, a környezet megóvása érdekében."

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
influenza oltás vakcina