Keresett kifejezés: euró forint infláció | Találatok száma: 3487 Új keresés

Megállna az élet költségvetés nélkül

3 millió nyugdíjas és 800 ezer közszolga vonult az utcára, követelve a kormány lemondását - ez nem a múlt, épp ellenkezőleg, nagyon könnyen a jövő lehet, akár ezt is hallhatjuk év végén a híradásokból - vázolja fel vízióit az Index abban az írásban, amely azt fejtegeti, hogy költségvetés híján milyen jövő várhat ránk.

Mekkora adókönnyítést adna a népnek Orbán?

Három javaslatot nyújtott be a parlamentnek a Fidesz azért, hogy mérsékelje az élelmiszerek és energiaárak emelkedési ütemét, illetve egyszeri árszintcsökkentő hatást érjen el - számoltunk be a mai sajtótájékoztatón elhangzottakról. Az adócsökkentések költségvetési hatásaival kapcsolatban Varga Mihály alelnök több tízmilliárd forintos költségvetési bevételkiesést említett, míg Orbán azt hangsúlyozta, hogy ha azt is figyelembe vesszük: az állam már eddig is többletbevételekhez jutott az áremelkedések miatt, akkor akár nullszaldósra is kijöhet a büdzsé szintjén az adóváltoztatások hatása.

Az Index megítélése szerint alapos körültekintést igényel a javaslatok költségvetési hatásának számszerűsítése. Egyrészt a távhő adókulcsának csökkentése laptársunk kalkulációi szerint a bevételeket éves szinten 25-30 milliárd forinttal redukálná. Az alapvető élelmiszerek esetén a bevételkiesés jóval nagyobb, 150 milliárd forint körüli lehet.

Orbán: jövedéki adó- és áfacsökkentés kell az állam extrabevételeinek megcsapolására! (4.)

A benzin jövedéki adójának, illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20%-ról 5%-ra csökkentését javasolja egy most benyújtott javaslatcsomagjában a Fidesz - jelentette be a mai sajtótájékoztatón Orbán Viktor és Varga Mihály, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke és alelnöke. Orbán szerint "nincsen sem költségvetési, sem nemzetközi jogban fellelhető akadálya" a benyújtott javaslatoknak. Egyetlen kivétel ez alól a pártelnök szerint az, hogy az állam extra bevételeket szeretne továbbra is keresni a legkiszolgáltatottabb embereken. A Fidesz javaslatai alapján egy liter benzin ára 15 forinttal, egy liter tej ára 27 forinttal, 1 kg sertéscomb ára 129 forinttal mérséklődne.

236 felett hullámzik az euro a török fertőzés miatt - holnap nagyon figyeljünk

A tegnap késő délutánra jellemző 236-236.50 körüli szinten ingadozott a délelőtt eddigi részében is a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a török belpolitikai feszültség líragyengülésen keresztüli hatása is érződik. A magyar állampapírok másodpiacán minimális vegyes irányú hozamváltozás látszik tegnap délutánhoz képest.

Tőkekivonás és forinterősödés - itt a sztori vége?

Miközben júniusban is folytatódott a forint május közepén elindult jelentős felértékelődési hulláma, az év hatodik hónapjában összességében minimális mértékű tőkekivonást hajtottak végre a meghatározó erejű külföldiek a magyar pénz- és tőkepiacokról - derül ki a meglepő változás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júniusi ábrakészletéből. A kimutatás alapján egyértelműen látszik, hogy február-márciusban pozitív irányba fordult a forinttal kapcsolatos piaci megítélés. Egy adatsor ugyanakkor arra utal, hogy az egyik fontos forinterősítő tényező kifulladhat. Ahogy az elemző a Portfolio.hu-nak fogalmazott: "lassan véget érhet a forint-sztori".

Erősödő forint, újabb történelmi csúcson a cseh korona

A pénteki zárószint környékén nyitott, majd erősödni kezdett a forint az euróval szemben a mai délelőtt során. A mozgás összefügghet a magyar gazdaság javuló külső finanszírozási helyzetét tükröző, ma közzétett statisztikával, illetve a régiós devizák húzó szerepével is. A cseh korona a globális kockázatvállalási hajlandóság mérséklődésével párhuzamosan, a tőke biztonságos eszközökbe menekülése miatt új történelmi csúcsra, 23.9 körülig erősödött péntek délután után ma reggel is az euróval szemben, míg a szlovák korona fokozta erejét a miniszterelnök hétvégi nyilatkozatára reagálva.

Még erősebb forint várható rövidtávon (Goldman Sachs)

Bár korrekciót (forintgyengülést) vetítene előre, hogy az általuk vártnál hamarabb következett be a 238-as forint/euro árfolyamcél elérése, mivel azonban a forinterősödést támogató tényezők továbbra is fennállnak, így a 3 hónapos árfolyamcélunkat 238-ról 230-ra módosítjuk - áll a Goldman Sachs amerikai befektetési bank szakértőjének tegnap késő este kiadott elemzésében. A 6 és 12 hónapra vonatkozó árfolyamcél maradt 230-on, illetve 225-ön.

Mégis miért szárnyal a forint és lesz-e még folytatás?

Miközben az Európai Unióban a magyar gazdaság növekedési üteme a legalacsonyabb, hónapok óta fokozottak a belpolitikai kockázatok, ismét a levegőben lóg a költségvetési osztogatás, ráadásul nem látszik a részvény- és állampapírpiacon a külföldiek intenzív vételi érdeklődése, és a világban a stagflációs aggodalmak borzolják a befektetők idegeit, sokan tehetik fel joggal a kérdést: ugyan mitől erősödik, ráadásul történelmi csúcs közelébe (az euróval szemben) a forint? Alábbi cikkünkben nemcsak ezeket a tényezőket szedtük össze, hanem a kilátásokról is érdeklődtünk két londoni és egy bécsi piaci szakembertől. A következő napokban elképzelhető kisebb forintgyengülés, de ne lepődjünk meg, ha a fenti tényezők mellett is tovább erősödik fizetőeszközünk és néhány hónapon belül 230 alatti euróárfolyammal találkozunk majd!

Itt az idő Magyar Telekomot venni?

Meglátásunk szerint attraktív beszállási pontot jelenthet a Magyar Telekom részvények elmúlt napokban kialakult 5 éves mélypontja a hosszú távú befektetők számára és rövid távon is egyre több a várható árfolyam-emelkedésre utaló jel.

A részvénypiaci környezet ugyanakkor általánosságban továbbra is ijesztő, ráadásul a magyar távközlési papírok körül az egyedi kockázatok is megnövekedtek.

Történelmi csúcsközelben a forint! - Egyre olcsóbb a frank is (2.)

A reggeli forinterősödési hullám a déli órákra megállt, majd délután újabb rohamra indult fizetőeszközünk az euróval szemben, amelynek nyomán hajszálnyira megközelítette a 2003 eléején felállított eddigi történelmi csúcsát. Eközben fizetőeszközünk a svájci frankkal és a dollárral szemben is évtizedes csúcsokat döntött.

Tépik a forintot! - 237-nél az euro! (3.)

A reggeli erősödési hullám oda vezetett, hogy a 238-as szinten is átjutott a forint: az euróval szembeni jegyzések rövid idő alatt 237-ig estek.

Az oroszok most mindent visznek (interjú)

Óriási profitlehetőség rejlik a régiós ingatlanfejlesztőkben, az értékeltségek a mélybe zuhantak, miközben az ágazat számos szereplője a hitelválság közepette is erős pénzügyi háttérrel rendelkezik - véli a Dialóg Alapkezelő három alapítója, Elek Péter, Palcsek Attila és Szöllősi Ferenc. A hazai alapkezelési paic egyik legfiatalabb szereplője a kifejezetten az ingatlanfejlesztőkre fókuszáló alap mellett az EMEA régió feltörekvő országait felölelő alappal igyekszik megjelenni az intézményi és privátbanki portfóliókban. A jelenlegi pesszimista piaci környezet a szakemberek szerint elsősorban hangulati kérdés, és csak kisebb részben indokolják fundamentumok, az egyértelmű favoritnak számító Oroszország mellett pedig komoly lehetőséget látnak többek között az izraeli piacon is.

Tovább emelkedtek a piac inflációs várakozásai

Az idei év végi inflációra vonatkozó elemzői konszenzus 0.7%-ponttal 5.7%,ra a jövő évi végi 0.15%-ponttal 3.65%-ra emelkedett, miközben a 2010-es átlagos pénzromlási ütemre vonatkozó előrejelzés 0.2%-ponttal 3.2%-ra mérséklődött - derül ki a Reuters júniusi elemzői felméréséből. Utóbbi fejlemény arra utal, hogy valamelyest nőtt a középtávú inflációs cél (3.0%) hitelessége, ami összefügghet a Magyar Nemzeti Bank intenzív kamatemelési sorozatával.

Tartósan erős marad a forint - elemzői gyorskommentárok a forint áttöréséről

Formálódik a piaci konszenzus arról, mit is jelent rövid és középtávon az az esemény, hogy a forint áttörte a korábbi sávszélt, és már 240 forintnál is kevesebbet kell fizetni a bankközi piacon egy euroért. Ami biztosnak látszik: az elemzők arra számítanak, hogy a forint erős marad, de ez nem akadályozhatja meg a monetáris tanácsot a hétfői kamatmelésben. A szakértők szerint a forint mostani erősödése nem jelenthet nemzetgazdasági szinten súlyos versenyképesség-romlást, de felhívják a figyelmet: a többi gazdaságpolitikai ágnak van tennivalója ezen a téren, és a megfelelő döntéseknek (fiskális-monetáris stabilitás, adóreform, aktivitás emelése, korrupció megfékezése) kell ellensúlyozni a forinterősödést.

És bekövetkezett! 240 alá esett az euro! (3.)

Harmadszorra már sikerült a forintnak a korábbi ingadozási sáv erős szélét (240.01 forint/euro) áttörnie az euróval szemben, amit számos piaci szereplő valószínűsített az elmúlt hetekben.

5 éves csúcs után: "az idő a forintnak dolgozik" (2.)

"Bekövetkezett, amire számítottam és a mait követően is további forinterősödést várok" - jelezte a Portfolio.hu érdeklődésére Szabó Viktor, a Credit Suisse Alapkezelő befektetési igazgatója. Ha ma estére nem is sikerül áttörni a korábbi ingadozási sáv erős szélét jelentő 240-es szintet a forintnak az euróval szemben, akkor majd bekövetkezik máskor; "az idő a forintnak dolgozik" - fejtette ki álláspontját az aktuális piaci helyzettel kapcsolatban egy globális pénz- és tőkepiaci szereplő budapesti devizakereskedője. Mindkét szakértő úgy látja, hogy részben a magas és várhatóan tovább emelkedő magyar jegybanki alapkamatláb, részben a régiós devizák felértékelődésétől való elmaradásunk támogathatja a forint további erősödési folyamatát.

Nincs megállás: már 240-nél az euro! (2.)

Újabb jelentős forinterősödési hullám bontakozott ki a déli pihenő után, az euróval szembeni jegyzések fél óra alatt 242-ről 240.30-ig süllyedtek, ami a május végi 5 éves forintcsúcs beállítását jelenti.

Goldman Sachs: vedd a forintot, 233.5-ig ugorhat az euróval szemben!

A javuló magyar külső és belső egyensúlyi folyamatok, a stabilizálódó fejlett piaci jegybanki kamatlábak, és a Magyar Nemzeti Bank inflációs kockázatok miatti további várható kamatemelései egyaránt támogatják a forint további erősödését, ezért forintvételt javasolnak ügyfeleiknek a Goldman Sachs szakértői ma délelőtti ajánlásukban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...