Ma vette kezdetét az EU kétnapos találkozója Luxemburgban, ahol a régóta kényes témának számító bevándorlási kérdések lesznek fókuszban - írja a Euronews. A tárgyalásokon az EU magasrangú képviselői mellett a unió 27 tagállamának belügyminiszterei vesz részt.
Jane Fraser, a Citigroup vezérigazgatója hétfőn Kína új pénzügyi szabályozó hatóságának vezetőjével egyeztetett a pénzintézet távol-keleti terjeszkedéséről – közölte a kínai Nemzeti Pénzügyi Szabályozó Hatóság (NFRA).
Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója a Portfolio Financial IT konferencián tartott előadásában bejelentette, hogy a társaság üzleti transzformáción megy keresztül, és az év közepétől kezdve Magyarországon is új szolgáltatásokat vezetnek be.
Az MNB megújítja az elektronikus pénzforgalmi stratégiáját és új célokat határozott meg a 2030-ig terjedő időszakra, amelyeket a Pénzforgalom 2030 című stratégiában publikál. Az MNB javaslata szerint a pénzforgalmi infrastruktúra fejlesztéséről a használat ösztönzésére kell áthelyezni hangsúlyt. Digitalizációs szintugrást terveznek: míg 2020 kevesebb mint egyharmad volt az elektronikus fizetések aránya a teljes hazai pénzforgalomban, 2030-ra 60 százalékos vagy ennél magasabb arányt céloztak meg. Jön az AFR 2.0, vagyis az azonnali átutalási rendszerre épülő QR-kódos fizetés, a fizetési kérelmek és a Giro csalásmegelőzési rendszere.
A chatGPT megmutatta a világnak, mire képes a mesterséges intelligencia, a Microsoft pedig most azon dolgozik, hogy a vállalati alkalmazásokba, a banki környezetbe is integrálják a professzionális AI-képességeket. Az első tapasztalatok alapján a fejlesztési ciklusok drasztikusan lerövidülhetnek, a nyelvi korlátokat örökre elfelejthetjük, az e-mail folyamok lényegét mesterséges intelligencia foglalja majd össze helyettünk, a prezentációkat pedig AI-asszisztensek állítják össze. Strén Gáborral, a Microsoft Magyarország pénzügyi szektor ügyféligazgatójával beszélgettünk erről, aki csütörtöki Financial IT konferenciánk előadója lesz.
Egy hónap elteltével a vakcinák átlagos hatékonysága 53%-ra, hat hónap után 14%-ra, kilenc hónap elteltével pedig mindössze 9%-ra csökkent a tünetes koronavírus-fertőzéssel szemben – derítették ki kutatók 40 tanulmány adatait összesítve. A most is dominánsnak számító omikron variánssal szemben különösen gyorsan elillant az oltottak védettsége.
Különböző spórolási megfontolások miatt sokan a lehető legolcsóbb szigetelési megoldásokat választják, de ami még nagyobb problémát okoz, az a rétegrendek és a különböző anyagok, segédanyagok nem megfelelő rendszerszintű használata. Az épületek hőszigetelésének leghatékonyabb és legtartósabb módja, ha teljes "komplett" hőszigetelő rendszereket építenek be, ezzel nem csak a szigetelési tulajdonságokat maximalizálva, hanem az akár 30 éves garanciát is megőrizve.
A Meta létrehozott egy nagy nyelvi modellt, amely a ChatGPT-hez hasonló eszközöktől eltérő célokat szolgálna. A Massively Multilingual Speech (MMS) projekt több mint 4000 nyelvet ismer fel, és több mint 1100 nyelven „meg is tud szólalni” (szövegből beszédet generál). A Meta eddig a legtöbb bejelentett mesterséges intelligencia projektjét nyílt forsákodúvá tette, és az MMS esetében is így járt el. A vállalat a modellt olyan kutatóközösségeknek szánja, amelyek a nyelvi sokszínűség megőrzését tűzték ki célul – írja az Engadet
Neel Kashkari, a Minneapolis Fed elnöke elmondta, hogy támogatja a kamatok szinten tartását a Fed következő ülésén, hogy a döntéshozóknak több idejük legyen az eddigi kamatemelések hatásait vizsgálni, és értékelni az inflációs kilátásokat.
Miközben a hivatalos közleményből kimaradt, zárt ajtók mögött arról beszélt tegnap Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter több mint két tucatnyi banki vezérigazgató körében, hogy jöhetnek még banki összeolvadások az Egyesült Államokban – tudta meg két forrásból a CNN. Ez lefordítva azt jelenti, hogy további bankmentésekre lehet még szükség, és az összeolvadások ezeket lennének hivatottak kezelni.
Likvidált egy orosz Lancet típusú kamikaze-drón egy amerikai M113-as páncélozott szállító harcjárművet (APC) az ukrán fronton. A páncélos egy másik, bajba jutott M113-as legénységét próbálta menteni.
2022. november 30-án robbant be a chatGPT az életünkbe, 5 nap eltelte után 1 millió, 2 hónap után 100 millió, márciusban 1,1 milliárd felhasználója volt a chatGPT-nek, ez valóságos globális AI-robbanást okozott. Az AI körüli diskurzus a hazai bankszektorban is egyre hangosabb és intenzívebb, ám fontos kérdés a terület szabályozása, a use case-ek megtalálása illetve a megatrend hazai és európai szintű meglovagolásának kérdése is. Erről volt szó banki és digitalizációs szakértők körében a Finshape fintech társaság rendezvényén.
A Revolut bejelentette, hogy május 30-tól end-to-end online fogyasztási hiteleleket fognak kínálni az ügyfeleiknek egy újabb nagy piacon, Franciaországban - írja a Finextra. A Revolut növekedésért felelős alelnöke arról is beszélt a bejelentés kapcsán, hogy 2025-re 100 millió ügyféllel szeretnének rendelkezni, és az is kiderült, hogy a társaság idővel a jelzáloghitel-piacra is be kíván lépni.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az olajárak a kereslettel kapcsolatos aggodalmak miatt jelentős esésen vannak túl, azonban ma reggel valami szokatlan történt. Az ázsiai kereskedésben gyakorlatilag percek leforgása alatt szakadt több mint 7 százalékot a WTI jegyzése, majd hirtelen felpattant.
A NATO összekötő irodát tervez nyitni Japánban, az elsőt Ázsiában, amivel célja, hogy megkönnyítse a régiós partnereivel való konzultációkat – írja a Reuters a Nikkei Asiára hivatkozva.
2021 és 2027 között a megelőző 7 évben elnyert direkt EU támogatások 2,5-szerese, mintegy 7 milliárd euró érkezhet Magyarországra. A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) megszületéséhez az a kormányzati felismerés vezetett, hogy a direkt források megszerzésében még óriási kihasználatlan lehetőségeink vannak - mondja Sere Péter, az MFOI vezető szakértője. Digital Transformation konferenciánk előadója szerint a direkt EU források - ellentétben a Kohéziós Alap forrásaival - elsősorban olyan projekteket finanszíroznak, amelyek kiválóságukon keresztül példát mutathatnak az EU egészének. A digitalizáció területén egyértelműen meghatározhatók a fontos témák, mint például a közlekedés, a közszolgáltatások vagy az egészségügy digitalizációja, az adatalapú működés, a hatékony és fenntartható energetika, a kiberbiztonság vagy éppen az 5G infrastruktúra fejlesztése.
Barátokkal együttdolgozni a nappaliban vagy heti egyszer bejárni a hibrid modellben működő irodába, ahol már egy bögrét sem hagyhat az ember az asztalán: máig tartanak a koronavírus-járvány hatásai, ha a munkahelyi terek újraértelmezéséről van szó.
Azerbajdzsán, Bulgária, Magyarország, Románia és Szlovákia egyetértési megállapodást kötött az azeri földgáz Közép-Európába szállításáról az úgynevezett Szolidaritási Gyűrűn keresztül, a régió energetikai infrastruktúrájának fejlesztése révén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szófiában.
A svájci cégeken keresztül folyó nyersanyagkereskedelem egy olyan kiskaput jelent, amelyen keresztül Oroszország sok EU-s szankciót kijátszhat, noha az alpesi ország is ratifikálta a büntetőintézkedéseket. Szakértők szerint Svájcnak fontos lépéseket kellene tennie, hogy segítse a szankciókat.