Esküvőpláza épül Biatorbágyon

Esküvői bevásárló- és rendezvényközpont épül 4.5 milliárdos beruházással Biatorbágyon. Az "esküvőplázában" 24 ezer négyzetméteren összesen 200 üzlethelyiséget alakítanak ki, melyeket 16-28 euró/nm/hó bérleti díj mellett lehet majd igénybe venni - írja a Világgazdaság. Az üzletek mellett 5 rendezvényterem, egy minikápolna, valamint szállodai szobák is helyet kapnak a komplexumban.

Moszkva vs. Kijev - Hol kereshetsz több pénzt? (interjú)

Nem túl nagy merészség azt állítani, hogy Európa kereskedelmi ingatlanpiacán 2007 legnagyobb robbanását Ukrajna és Oroszország produkálja. De melyik piacnak mik az előnyei, mi alapján választanak a befektetők? Mennyiben kell tartani politikai kockázatoktól a legnagyobb kelet-európai piacokon? Meddig zuhanhatnak a hozamok Moszkvában és Kijevben? Többek között ezekről kérdeztük Stefano Carosi-t, a DTZ oroszországi irodájának befektetésekért felelős vezetőjét és Nick Cotton-t, a DTZ ukrajnai ügyvezetőjét. Duplainterjú.

Kávézóháború Pesten - Ki a következő?

Bár Budapesten jó kávézóból igazán nincs hiány, mégis sokan várják, hogy nyugati útjaik során megismert nagy nemzetközi kávézóláncok helyi üzleteiben élvezhessék a kávékülönlegességeket. A budapesti üzlethelyiségek piacán is visszatérő téma ezen láncok megjelenése. A mára 39 országban több mint 13,000 üzletet magáénak tudó Starbucks budapesti nyitásának híre többször is felreppent, ám ez idáig megalapozatlan maradt. Ami késik, nem múlik: a régióbeli Pizza Hut és KFC éttermeket is működtető AmRest a hírek szerint megállapodást kötött az amerikai kávézólánccal, s 2008-tól talán Budapesten is szürcsölhetjük az ikonná vált sellős pohár tartalmát. Az Eston International azt vizsgálta, hogy az érzelmi szálakon kívül miért fontos a nemzetközi kávézóláncok betelepülése és hogy milyen eséllyel válhatnak a belváros utcaképének meghatározó elemévé.

TriGranit: megtörténtek az első oroszországi lépések!

A Trigranit a héten megvásárolt egy közepes méretű orosz ingatlancéget, melyet a jelenlegi tervek szerint további 9 akvizíció követ, mondta el a Bloombergnek Demján Sándor elnök. A Gazprombankkal kötött joint venture első lépéseként a Trigranit 1 milliárd dolláros beruházással 200 ezer négyzetméteres projektet épít fel a Fekete-tenger partján fekvő Krasnodarban.

Az Arena Cornerbe költözik a Citibank szolgáltatóközpontja

A Citibank 2005 októberében Budapesten létrehozott globális szolgáltatóközpontját 2007 harmadik negyedévében az újonnan átadásra kerülő Arena Corner Irodaházba költözteti át. Az új 3000 négyzetméteres központ a munkatársak létszámának folyamatos bővítése miatt vált szükségessé - tudtuk meg Bukovszki Attilától, a Citibank International magyarországi fióktelepének vezetőjétől.

Nem áll meg az osztrák henger Romániában

Összesen 120 millió euróért újabb két ingatlant vásárolt meg Romániában a régió legaktívabb befektetője, az Immoeast. Az osztrák cég a RED Management Capital fejlesztőtől vette meg (forward purchase konstrukcióban) a constantai Harborside Hotel-t és a nagybányai Red Project Two-t.

Letették a Zaragoza Kert alapkövét

Letették az alapkövét a Nemes utca és Csörgőfa utca közti területen épülő Zaragoza Kert lakóparknak. Az alapkőletételen részt vett Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület alpolgármestere valamint Borsi László, az Ingatlan Parlament elnöke. Az Elephant Holding projektjének építési munkálatai 2006. novemberében kezdődtek meg.

Lendületben a lakásépítések

A fővárosi lakásépítésben kedvező folyamatok kezdődtek 2006-ban, amelyek várhatóan 2007-ben is folytatódnak. A nemlakó épületek minden vizsgált szegmense növekedett tavaly a Közép-Magyarország régióban. Több szálloda, parkolási létesítmény, irodaház, ipari, logisztikai és kereskedelmi épület készült el, mint a megelőző évben - állapította meg a Studio Metropolitana és az E-Build által a Fővárosi Önkormányzat számára készített tanulmányában a budapesti és a Pest megyei ingatlanberuházásokról.

Befektetők célkeresztjében a bolgár ingatlanpiac

Főleg angol és spanyol befektetőknek köszönhetően tapasztalható az ingatlan-boom Bulgáriában. A legkeresettebb ingatlantípusok közé tartoznak a lakóingatlanok és a nyaralók, de új befektetési lehetőségként megjelentek a golfpályák és az ún. zárt lakóparkok is - mondja a RE/MAX bolgár irodájának vezetője.

Ünnepélyes Sasad Liget alapkőletétel

Ünnepélyes keretek között került sor a mai napon a Sasad Liget lakópark alapkőletételére. A Biggeorge's-NV Zrt. égisze alatt zajló beruházás a XI. kerületi régi laktanya helyén valósul meg, az első ütemben felépülő új lakásokat az építtető ígérete szerint jövő nyáron vehetik birtokba a boldog tulajdonosok. Az építkezés megkezdődött, a nagyszabású tervekben az eddigi 2 ütem keretein belül értékesítésre kerülő lakások mellett egy 3 ütem indítása is a tervek között szerepel.

Szakadék felé robog az ingatlanpiac?

A változás éve lehet 2007 a globális kereskedelmi ingatlanpiacon, a piacot ugyanis nem a hozamesés határozza meg, hiszen az a jelenlegi szintekről már alapvetően nem lehetséges Ugyanakkor az ingatlanpiac likviditása gyakorlatilag határtalan, a szektorba áramló tőke mennyisége kb. négyszerese a rendelkezésre álló termékeknek, mondta el a varsói CEPIF-en előadásában Joe Valente, a DTZ globális vezető elemzője. 2007 a változás éve?

EB 2012: késésben a lengyelek - "Nincs veszteni való időnk"

Lengyelországnak nincs egyetlen nap veszteni való ideje sem az Ukrajnával közösen rendezett 2012-es foci EB-re való felkészülést illetően, mondta el előadásában - a Varsóban megrendezett közép-kelet európai ingatlanszakkiállításon, a CEPIF-en - Marcin Rudnicki, a KPMG vezető partnere. A tanácsadó ugyanakkor kiemelte, hogy reményeik szerint Lengyelországban és Ukrajnában is érvényesül majd az ún. Barcelona-effektus (az 1992-es olimpia megrendezése gyökeresen megváltoztatta a város gazdasági, turisztikai, stb. Szerepét), vagyis az EB-rendezés túlmutat majd a labdarúgás határain és az egész ország fejlődésére pozitív hatással lesz.

Immoeast: Ausztria egy adóparadicsom

Ausztriában nincs szükség az adóoptimalizált ingatlanalap konstrukció, a REIT (Real Estate Investment Trust) bevezetésére, mondta el egy interjúban Karl Petrikovics, az Immoeast vezérigazgatója. A PropertyEU című magazinnak a vezető kifejtette, hogy Ausztriában a tőzsdén jegyzett ingatlanbefektetési alapok adóhelyzete a REIT-ek nélkül is optimális, így nincs igazán létjogosultsága a bevezetésnek.

A Westend a legjobb pláza...

Két kategóriában is győzött a varsói CEPIF-en rendezett ingatlanfejlesztői díjátadón a TriGranit. A retail szekcióban a Westend, míg a hotelkategóriában a Westend Hilton nyerte el az első helyet.

Felejtsük el Romániát! - Hol szállnak el a lakásárak?

Lufi vagy fenntartható növekedés az, ami a régió legmeredekebb árnövekedését produkáló lengyel lakáspiacon az elmúlt másfél évben történt? Valóban Romániaban és Bulgáriaban fognak "legközelebb" felrobbani az ingatlanárak? Vagy szó sincs erről? Hol vegyünk lakást? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a közép-kelet európai ingatlanszakkiállítás, a Varsóban megrendezett CEPIF első napján.

Irodaház focipályával - Nagyszabású tervek az Üllői úton

A Ferihegyi gyorsforgalmi út és az Üllői út találkozásánál épül a többfunkciós Neo Center. A közel 2 hektáros ingatlanon 17,000 nm irodaterületet, és ugyanennyi kereskedelmi területet alakítanak ki, több épületben. 4,800 nm-en sportcentrum létesül, kül- és beltéri focipályával, fittneszteremmel és további sportolási funkciókkal kiegészülve. A kétszintes mélygarázs 800 gépkocsit tud fogadni - írja az ebuild.info.

Segíthet a zajtérkép csendes lakást venni

Budapesten minden lakópark reklámja csendes, nyugodt környezetet ígér, ám a fővárosi zajtérkép nyilvánosságra hozatalával a vevő maga is ellenőrizheti, valóban csendes környéken épül-e a lakópark. A Cordia Zrt. szakembere úgy véli, a főváros megbízásából készített zajtérkép a jövőben árnyaltabbá teheti az ingatlanpiacot.

Továbbra is Budapest és környéke áll az ipari ingatlanpiac élén

A magyarországi ipari ingatlanok piaca továbbra is Budapest és környékére összpontosul. Habár az ország területén összesen 190 ipari park címmel bíró létesítményt tartanak számon, ezek túlnyomó része a helyi önkormányzatok tulajdonában van, és csak abban az esetben valósítanak meg fejlesztési beruházást, ha már megvan rá az igény - írja a CB Richard Ellis, Big Box Magyarország című piaci gyorsjelentésében .

Az MSZP volt az egyik legnagyobb

Az új irodakínálat 2007 első negyedévében körülbelül egy ötöde volt az előző negyedévi mennyiséghez képest. A DTZ irodapiaci jelentése szerint 10,508 m2 irodát adtak át, a BJ 48-at (2,158 m2) az V., a Buda City Towert (2,850 m2) a II. és a Riverloftot (5,500 m2) a XIII. kerületekben. Az elemzés szerint 2007-ben várhatóan megközelítőleg 250.000 m2 iroda készül el, mely jóval több, mint az eddigi tíz éves átlag. Az újonnan átadott 3 irodaház közül a Riverloft bizonyult népszerűnek a bérlők számára, a negyedév végére 27,81%-át már bérbe is adták.

Rekordév előtt állunk - Irodák öntik el a várost

Fordulópontot jelentett 2006 a magyar irodapiacon, a kínálat 183.000 négyzetméternyi területtel bővült, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a második fejlesztői fellendülés a 1998-2002 közti periódus után. Míg ezalatt az időszak alatt a kínálat évente átlagosan 160,000 négyzetméterrel nőtt, addig 2006 és 2008 között 240.000 négyzetméteres bővülés prognosztizálható - a CBRE legfrisebb elemzésében.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt