
“Jelenleg a hazai szakemberek szinte alig, átlagosan 8%-ban használják ki a BIM lehetőségeit, miközben a nemzetközi eredményekből látható, hogy akár 70%-os tartalom-kihasználtság is elérhető” - mondta el a konferencián Reicher Péter, a Graphisoft SE ország igazgatója.

A már kész külföldi nemzeti BIM kézikönyvek sztenderdjei alapján látható, hogy a mély és magas építési rendszerek nem párhuzamosan fejlődtek, ami alapján a szakemberek abban bíznak, hogy ezekre majd hazánkban is egységes előírások vonatkoznak.
Az építmények fizikai és funkcionális jellemzői mellett a szabályozás megalkotása során fontosnak tartják az információs csatornák és az információ-megosztás módjának meghatározását is, valamint a keletkező adatok hozzáféréséhez való szabályozást.
“Általában 2 év alatt készül el egy BIM kézikönyv rendszer, egy szoftverfejlesztési ciklus pedig 3 év, tehát ahhoz, hogy az építészek meg tudjanak majd felelni az előírásoknak, célszerű lenne nem akkor elkezdeni a fejlesztéseket, amikor már elkészült a kézikönyv” - tette hozzá Reicher Péter. A nemzetközi tapasztalatok alapján, mire egy ilyen struktúrára gyakorlattá válik a piacon, ahhoz 5-8 évre is szükség van. Jó példa Chile, ahol ráadásul ugyanazokkal a fogalmakkal dolgoznak, mint Magyarországon. A szakmai szövetségük 10 éves program megvalósításában gondolkodik, a döntéseket pedig más országok szabványainak megismerését követően hozták meg, amit szintén követendő lehet.

“A BIM az építőipar válasza a digitalizációs kihívásokra. Az épületinformációs rendszer a folyamatokat egy olyan egységes formában kezeli, amely megosztja az adatokat a különböző szakágak között, ez pedig a hatékony információáramlást és az átláthatóságot segíti” - hangsúlyozta Knébel István, a Construsoft Kft. ügyvezető igazgatója, alapítója.
A rendszer használatával lehetőség van rá, hogy előre meghatározzuk, pontosan milyen anyagra lesz szükség az adott szerkezethez, de ami még fontosabb, az is látható, hogy a tervek változása milyen hatással van a folyamatokra.
Mindezek a cégek versenyképességének javulásához, a hibák elkerüléséhez és a költségek csökkentéséhez is nagyban hozzájárulnak.
A BIM modell adja a gyártásvezérlés alapját. Ma már hazánkban is egyre több olyan acélszerkezetek gyártásával foglalkozó üzem van, ahol CNC vezérelt berendezésekkel dolgoznak. “Az előregyártott vasbeton esetében is ugyanez a helyzet, azok a BIM adatok, amelyek a modellből származnak, adják az alapját annak, hogy a gyártósorokon az automatákat BIM-ből vezéreljék, ami által a gyártás nagyon kevés hibával tud megvalósulni” - mondta Knébel István.

“Egy projekt során az esetleges tervváltozás, tervhiba, vagy egy visszabontás óriási gondokat okozhatnak. A BIM alapú tervezés, projekt-előkészítés, gyártás és kivitelezés biztosítja a megbízható teljesítést, ami által sok jellemző probléma kiküszöbölhető” - mondta el Csúsz István, az Ineton Kft. üzletfejlesztési igazgatója. A BIM alapú termelés során a 3D-modellek felhasználásával BIM látványtervek hozhatók létre, amelyeket felhőn keresztül küldenek tovább egy Ipar 4.0-ás üzembe. A tervek a szerkezetépítésben és adatgyűjtésre is felhasználhatóak.
Ezekkel a rendszerekkel tökéletes méretpontosság és kontroll érhető el a betonelemek gyártása során is, egészen a szerkezetszerelés végéig.
Az iparosított technológiai folyamat lehetővé teszi a gyors, hosszú soros betonelem-gyártást az építkezési területen kívül, valamint a szabványosított alkatrészek felhasználását és az elemek pontos pozicionálását.
“A gyártási folyamat teljesen integráltan képes működni. Az öntéshez szükséges beton pontos mennyiségét a gépek rendelik meg a betonüzemből, majd automatikusan öntik ki a lézeresen kimért, automata zsaluzással és vasalással előkészített elemeket. Minden egyes elem ugyanazzal a tónussal kerül ki az üzemből” - emelte ki Csúsz István.

A digitalizációs alapú technológiai megoldások közül különösen izgalmas a drónok felhasználásának lehetősége az épülettervezés, -kivitelezés és -üzemeltetés területén. “Az adatgyűjtések különböző folyamatai során a kihívást jelentő terepek felmérésekor már nem szükséges, hogy az emberi kezelők a fizikailag nehezen megközelíthető vagy veszélyes helyeken jelen legyenek. A dróntechnológia használatával akár nyolcszoros hatékonyságnövekedés is elérhető” - mondta a konferencián Damak Ferenc, a Myactioncam Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A 2 és 3D-s képi anyagok elemzése pozitívan befolyásolja a tervezési, kivitelezési folyamatok minden lépését, valamint a létesítmény üzemeltetését.
a drónok használatával Képesek felmérni a területeket, folyamatos és pontos értesítéseket biztosítanak a projektről, javítják a biztonságot, a balesetek megelőzésében is jelentős a szerepük.
A projekt előrehaladásának nyomon követése, valamint a 3D-s modellek készítése is alapulhat dróntechnológián, a tervezés során az épületek változásait ábrázoló digitális másolatok pedig összehasonlíthatóvá, így jóváhagyható válnak, aminek egy nagyobb projekt esetén különösen jelentős szerepe lehet, akár egy nagyobb visszabontás is kiküszöbölhetővé válik. A vagyonbiztonságra is pozitív hatással van, kiszűri az illetéktelen jelenlétet, segíti a vizuális ellenőrzést, de a különböző veszélyhelyzetek is könnyebben azonosíthatóvá válnak.
“Az üzemeltetés során a megfelelő személyi állomány hiánya okozhat problémát, ami végső soron az autonom rendszerek használatához vezet. A technológia már elérhető és egyre kiforrottabb ezek integrálása, amelyhez a jogszabályi környezet is hozzájárul” - emelte ki Damak Ferenc.

“Ma már rengeteg megoldás érhető el a vállalatokon átívelő üzleti folyamatok támogatására, amelyek egy adott alapról indulva egyedi igényekre szabhatóak. Az építőipari projektek kezelésére tipikusan jellemző jelenség a fő- és alprojektstruktúra, ezek kezelése és a folyamatkezelés is ma már sokkal egyszerűbben megvalósítható” - mondta Németh Tamás, Head of Sales, Cosmo Consult Kft.
Az építőipari cégek igényeire specializált megoldások használatával a kivitelezői és alvállalkozói folyamatok is követhetővé válnak. Egy felületen valósítható meg a kivitelezési adatok begyűjtése, az időnyilvántartás, a rendelések teljesítésének kezelése és a gépek üzemeltetésével kapcsolatos adatok kezelése is. “A költségvetési sorokon külön jeleníthetők meg az egyes tételek, mind az alvállalkozók, mind a megrendelők felé, az ártükörmátrix segítségével pedig az árajánlatok összehasonlíthatóak, így a beszállítók versenyeztetésénél több szempont alapján is egyszerűbbé válik a választás” - tette hozzá Jelfy Dóra, team supervisor, Cosmo Consult Kft.

Az alvállalkozói szerződések is integrálhatók a rendszerbe, amelyek később a teljesítés alapját fogják képezni. A teljesítési igazolások kiállítására akár az építési területeken is lehetőség van, mobilapplikáción keresztül távolról is megvalósulhat ezek létrehozása.
Fotók: Kaiser Ákos/Portfolio
A konferenciáról készült beszámolók:
Kína három KO-t is kioszthat Donald Trumpnak
Egyre keményebb lépések jöhetnek a vámháborúnak.
Brüsszel felgyorsítaná a migrációs paktum beiktatását
Egyes országokba gyorsított eljárásba lehetne visszaküldeni az ideérkező kérelmezőket.
Brüsszel titkos fegyvere: így készül az EU a kereskedelmi atombomba ledobására
Egy ártatlannak tűnő lépéssel indul a felkészülés Brüsszelben.
Átfogó offenzívát indított az orosz hadsereg, közzétette Moszkva a békefeltételeit - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Elferdített hír terjed arról, hogy kirúgnák Európából a kártyatársaságokat
A digitális euró projektről beszélt Lagarde.
Repülésfejlesztési központot hoz Magyarországra Gripen vadászgépek gyártója
Új komplexumot hoz létre a SAAB.
Bemondta a legnagyobb amerikai bank vezére, kit tart felnőttnek Trump csapatában
Neki kellene tárgyalnia az USA kereskedelmi kapcsolatairól.
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt...
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség...
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök...
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg...
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési...
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott "pályázzunk egy eszközre"...
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök:...
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek...
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló...


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.