Globál

Meghökkentő magyarázat született az orosz köztévében arra, hogy miért verik szét az orosz haderőt Ukrajnában

Meghökkentő magyarázat született az orosz köztévében arra, hogy miért verik szét az orosz haderőt Ukrajnában

Liman elvesztése után kezd kifejezetten indulatossá válni a közhangulat Oroszországban; már az állami médiában, főműsoridőben vonják felelősségre az orosz politikai és katonai vezetőket, hogy magyarázzák el, mégis miért veszíti folyamatosan a területeket Ukrajnában a világ második legerősebb hadereje. Andrej Marucskó, a „Luhanszki Népi Milícia” szóvivője érdekes magyarázatot adott a jelenségre: szerinte Oroszország már a teljes NATO-val áll hadban és NATO-katonákkal harcolnak Ukrajnában.

Egész Európát megrázta a váratlan szabotázsakció – Ki lehetett a rejtélyes elkövető?

Egész Európát megrázta a váratlan szabotázsakció – Ki lehetett a rejtélyes elkövető?

A múlt hét elején szivárgásokat észleltek az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat 1 és 2 vezetékekben. Mint később kiderült, négy különböző helyen szivárognak a vezetékpárok, és lényegében kizárhatóvá vált, hogy baleset történt, ami azt is jelenti, hogy szándékos tettről van szó, méghozzá olyanról, amely mögött egy államnak kell állnia. Rögtön meg is jelent a két vádlott: Oroszország és az Egyesült Államok. Ki mit mondott, és mire alapozzák vádaikat azok, akik tudni vélik, ki áll az incidensek mögött?

Bejelentették: napokon belül újabb HIMARS-rakétarendszereket kap Ukrajna

Bejelentették: napokon belül újabb HIMARS-rakétarendszereket kap Ukrajna

A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok úgy döntött, hogy egy 625 millió dollár összértékű csomag keretében újabb fegyverszállítmányt indít Ukrajnába. A szállítmány több egyéb felszerelés mellett legendássá vált HIMARS rakéta-sorozatvető rendszereket is tartalmaz.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.