Globál

Svédország bekeményít, nem teljesítik Törökország kívánságát

Svédország bekeményít, nem teljesítik Törökország kívánságát

A svéd kormány nem ad ki Törökországnak négy körözött személyt, aki állítólag kapcsolatba hozható a 2016-os hatalomátvételi kísérletért felelőssé tett, Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokkal - jelentette csütörtökön a TT svéd hírügynökség.

Tagadja a súlyos vádakat Oroszország

Tagadja a súlyos vádakat Oroszország

Abszurdak azok a jereváni kijelentések, amelyek szerint Oroszország fenyegetést jelent Örményország biztonságára, az orosz katonai jelenét megszüntetése ebben az országban pedig kockázatokkal jár - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki tájékoztatóján.

Váratlanul elmozdították a rettegett Armageddon tábornokot – Kulcsfontosságú pillanatra készülhet Putyin belső köre

Váratlanul elmozdították a rettegett Armageddon tábornokot – Kulcsfontosságú pillanatra készülhet Putyin belső köre

Tegnap váratlanul hátrébb léptette az orosz védelmi minisztérium vezetése Szergej Szurovikin tábornokot, az „Armageddon tábornok” néven is ismert katonai vezetőt, akit az orosz hadvezetés október elején nevezett ki a „különleges művelet,” vagyis az Ukrajna ellen folytatott invázió élére. A lépés azért érdekes és meglepő, mert Szurovikin egyrészt népszerű volt a háborút leginkább pártoló orosz nacionalisták, Wagner-zsoldosok és csecsenek körében, másrészt pedig olyan nagy stratégiai hibákat, melyeket láthattunk februártól egészen a szeptemberi, harkivi összeomlásig, Szurovikin nem követett el. Különféle hírszerzési szervezetek, OSINT-elemzők és milbloggerek most ezerrel próbálnak ötletelni azon, hogy mi lehetett Szurovikin visszaléptetésének valódi oka, több ezek közül kifejezetten hihetőnek, racionálisnak tűnik. Nézzük, melyek a lehetséges magyarázatok és vessünk egy pillantást arra is, hogy kicsoda Valerij Geraszimov, a "különleges művelet" új parancsnoka.

Közbeszólt Németország erős embere, máris elakadtak az Ukrajnának ígért nehézfegyverek

Közbeszólt Németország erős embere, máris elakadtak az Ukrajnának ígért nehézfegyverek

Bár Nagy-Britannia és Lengyelország nyitottnak mutatkoznak arra, hogy modern, nyugati gyártmányú harckocsikat küldjenek Ukrajnának, a német kormány továbbra is vonakodik a kérdésben. Ez azért is lényeges, mert a Lengyelország által felajánlott Leopard 2-esek transzferjét először Berlinnek is jóvá kellene hagynia, egyelőre azonban teljes mértékben elzárkóznak a döntéstől és Amerikára mutogatnak. Ennek oka valószínűleg az, hogy Scholz egyszerre próbálja kielégíteni a Németország nemzetközi szövetségi rendszereiből fakadó kötelezettségeket és a német választói igényeket.

Kegyetlen harcok folynak Bahmut körül – A nyugati fegyverek is hullani kezdtek

Kegyetlen harcok folynak Bahmut körül – A nyugati fegyverek is hullani kezdtek

Az elmúlt hetekben Bahmut és Szoledár könyékén folyó rendkívül heves harcok egyik fél eszközparkját sem kímélik, és a Twitteren frissen megjelent felvételek alapján ez alól a nyugati országok által Ukrajnának adott fegyverek - köztük egy igazi ritkaság - sem képeznek kivételt.

Ekkor érkezhetnek a német Patriotok

Ekkor érkezhetnek a német Patriotok

Jövő héten szállítják Lengyelországba a német hadsereg készleteiből felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszereket - erősítette meg az erről szóló médiainformációkat Wojciech Skurkiewicz nemzetvédelmi miniszterhelyettes csütörtökön a lengyel közszolgálati rádió hírcsatornájának (Polskie Radio 24) nyilatkozva.

Bár világszinten csökkent, egy óriási cégnél növekedett az  eladás ebben a kritikus szektorban

Bár világszinten csökkent, egy óriási cégnél növekedett az eladás ebben a kritikus szektorban

Tavaly novemberben a chipek globális értékesítése 9,2 százalékkal, 45,48 milliárd dollárra csökkent a 2021. novemberi 50,09 milliárd dollárról - közölte a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA. Eközben rekord nyereségről és bevételről jelentett a tavalyi utolsó negyedévről a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója.

Milliárdokkal segíti az EU Afrikát

Milliárdokkal segíti az EU Afrikát

Az Európai Unió újabb 25,5 millió euró (mintegy 10,4 milliárd forint) támogatást különített el több afrikai ország számára humanitárius célokra, köztük az élelmiszerválság következményeinek kezelésére, valamint a konfliktusok következtében lakóhelyüket elhagyni kényszerült helyiek megsegítésére - tájékoztatott az Európai Bizottság csütörtökön.

Vallottak az oroszok: így áll a helyzet Szoledárnál

Vallottak az oroszok: így áll a helyzet Szoledárnál

Egy, az oroszok által a megszállt donyeci régióban beiktatott tisztviselő csütörtökön kijelentette, az orosz csapatok még mindig nem szerezték meg a teljes ellenőrzést Szoledár fellett. Andrej Bajevszkij szerint továbbra is maradtak „ellenállási gócpontok” a településen. A beiktatott tisztviselő állítása szembemegy a reggeli hivatalos orosz jelentéssel, amely szerint az utolsó ukrán egységek ellenállását is felszámolták – írta meg a Reuters.

Új szankciókra készül az EU, Magyarország lehet a kerékkötő

Új szankciókra készül az EU, Magyarország lehet a kerékkötő

Előkészületben lehet a tizedik uniós szankciócsomag Oroszországgal szemben, amely a gyémántkereskedelemre vonatkozhat, valamint újabb magánszemélyek vagyonát vehetik célba. Lengyel sajtóértesülések szerint Magyarország megakaszthatja az újabb büntetőintézkedések elfogadását.

Ki érti ezt? Oroszország olyan miatt hibáztatja szövetségesét, amit maga sem akar megtenni

Ki érti ezt? Oroszország olyan miatt hibáztatja szövetségesét, amit maga sem akar megtenni

Oroszország csütörtökön kijelentette, Örményországot tartja a felelősnek azért, hogy a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régió ügyében megszakadtak az Azerbajdzsánnal folytatott tárgyalások. Örményország azt követeli Moszkvától, fegyveres erővel törje le az azeriek blokádját Hegyi-Karabahban, Oroszország viszont tárgyalásos módon rendezné a kialakult helyzetet. Az újabb konfliktus a szövetséges Moszkva és Jereván közötti súrlódások legújabb jele - írta meg a Reuters.

Reklamálnak az orosz újoncok: túl hideg van a frontvonalon!

Reklamálnak az orosz újoncok: túl hideg van a frontvonalon!

Oroszország és rajongóik gyakran mémeltek a mostani, téli műveletek előtt azzal, hogy „tél tábornok” majd elhozza az oroszok győzelmét Ukrajnában, mert a fagyálló és télálló orosz katonák pillanatok alatt elsöprik majd a „lövészárokban didergő európai zsoldosokat.” Egy friss videóból kiderül: valahogy az orosz katonák sem immunisak a mínusz 20 fokra.

Jön a nagy uniós javaslat: újabb területen csökkentenék a Kínától való függőséget

Jön a nagy uniós javaslat: újabb területen csökkentenék a Kínától való függőséget

Az Európai Unió terveket dolgoz ki a ritka gyógyszerek felhalmozására, és a gyártók ellátási kötelezettségének garantálásával igyekszik véget vetni az Európa-szerte tapasztalható gyógyszerhiánynak. Az EU emellett megpróbálja csökkenteni a Kínától való függőséget és növelni a hazai termelési kapacitást is - írja a Financial Times.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.