Amerikai elnökválasztás 2024: két esélyes máris jelezte, nem akar Kamala Harris alelnöke lenni
Globál

Amerikai elnökválasztás 2024: két esélyes máris jelezte, nem akar Kamala Harris alelnöke lenni

Portfolio
Amerikai idő szerint hétfő este Roy Cooper észak-karolinai kormányzó azt közölte, nem szeretné, ha Kamala Harris várható demokrata elnökjelölt fontolóra venné mint lehetséges alelnökjelöltet. Cooperen kívül Gretchen Whitmer michigani kormányzó is kijelentette, hogy 2026-ig az állam kormányzója marad - írja a Reuters.

Roy Cooper, Észak-Karolina 67 éves kormányzója visszautasította, hogy Kamala Harris alelnökjelöltje legyen egy hétfői nyilatkozatban.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy számításba vettek erre a szerepre. Egyszerűen nem ez volt a megfelelő időpont Észak-Karolinának és számomra, hogy potenciálisan egy országos szavazólapon szerepeljek.

A Politico szerint Cooper döntését három tényező befolyásolta: a szenátusi posztért való jövőbeli indulási szándéka, az életkora és az attól való félelem, hogy az állami törvények értelmében Észak-Karolina megosztó republikánus kormányzóhelyettese venné át a teljes hatalmat minden egyes alkalommal, amikor a kampányidőszak alatt elhagyja az államot.

Gretchen Whitmer michigani kormányzó eközben tegnap úgy fogalmazott,

nem vesz részt az esetleges jelöltek átvilágítási folyamatában.

Mindenkivel, így a michiganiakkal is közöltem, hogy 2026 végéig, a hivatali időm végéig kormányzó maradok

- mondta Whitmer, bár azt "baromságnak" nevezte, hogy hátrány lenne, ha két nő vezetné a demokraták elnökválasztási kampányát.

Michigan összes végrehajtásban dolgozó vezetője nő, és mindannyiunknak azt mondták, hogy talán túl sok nő szerepel a szavazólapon.

- jelentette ki a kormányzó, majd hozzátette: "Bebizonyítottuk, hogy tévedtek a billegő államok közül a legingadozóbban."

Ők vannak még versenyben

A Predict It tétjei alapján egyértelmű, kiket tartanak a fogadók Kamala Harris legvalószínűbb alelnökesélyeseinek.

  • Július 21. óta kilőtt Mark Kelly arizonai szenátor valószínűsége, ami múlt héten 43%-on tetőzött. A haditengerészetnél pilótaként, majd a NASA-nál űrhajósként szolgáló Kelly jelöltségét jelenleg 37%-ra teszi az oldal. A billegő állam népszerű szenátorának pedigréjét az is erősíti, hogy hitelesen semlegesíthetné a republikánusok bevándorlással kapcsolatos támadásait, emellett a korábbi képviselő, Gabby Giffords férje, aki 2011-ben súlyos fejsérülést szerzett egy tömeges lövöldözésben, de túlélte az incidenst. Giffords azóta a fegyvertartás korlátozása melletti kampány élharcosa.

    Kérdés viszont, hogy a demokratáknak Harris mellett, vagy a szenátusi szűk többségük esetleges megőrzése céljából van-e nagyobb szükségük Kellyre.

  • Kelly mögött szorosan felzárkózott Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó, aki jelenleg 36% körül áll, tegnap és tegnapelőtt pedig be is előzte a határmenti államból származó szenátort. A 2023-as megválasztása előtt az állam főügyészeként dolgozó, mérsékelt politikusként számon tartott 51 éves Shapiro legutóbb meggyőző, 56%-os szavazataránnyal aratott diadalt az alelnök potenciális győzelmében fontos szerepet játszó rozsdaövezeti csatatérállamban, az izraeli-palesztin konfliktusban képviselt határozottan Izrael-párti véleménye azonban fejtörést okozhat, ha rá esne Harris választása.
harris alelnökök
Forrás: Predictit.com
  • A fogadásokban harmadik helyen az elmúlt napokban momentumot szerzett Tim Walz minnesotai kormányzó áll 22%-kal, aki korábbi tartalékos katonaként, középiskolai tanárként és futballedzőként népszerű a párt progresszív és mérsékelt szárnyában is, ráadásul középnyugati politikusként előnnyel szolgálhat a rozsdaövezeti billegő államok megnyeréséhez. Walz Harris mellett kampányolva heves kritikával illette Donald Trumpot és alelnökjelöltjét, J. D. Vance-t is az utóbbi időszakban, őket és politikájukat "furcsának" bélyegezve, ami felhívta a média figyelmét az eddig kevésbé ismert politikusra.
predictit alelnökök
Forrás: Predictit.com
  • A negyedik helyen, nagyon kicsivel Beshear előtt a nála négy évvel fiatalabb Pete Buttigieg következik, akit az afganisztáni katonai szolgálata után az indianai South Bend polgármesterének választottak, majd 2020-ban első nyíltan meleg politikusként indult a demokrata elnökjelöltségért. 2021 óta Joe Biden kormányzatában közlekedési miniszterként munkálkodik, az elmúlt héten pedig ő is számos interjút adott Harris melletti kiállását bizonyítva.
  • Az ötödik helyen épp a 46 éves Andy Beshear található, aki 2019 óta a republikánusok által dominált Kentucky állam kormányzója. Amellett, hogy Beshear a szintén kormányzóként szolgáló apja nyomdokaiba lépve lesöpörte republikánus ellenfelét az Appalache-hegységi államban, sokatmondó, hogy az ország legnépszerűbb demokrata kormányzójának számít:

    a kentuckyiak kétharmada látja kedvező fényben a munkáját.

    Az alelnökségre adott esélye azonban csak 5% a fogadók szerint, Kentucky megfordítása pedig leányálom lenne a demokraták számára.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
tiktok ételmérgezés