Globál

A német és holland külügyminiszter szerint az orosz vezetésnek legalább ezer ukrán gyermek elrablásával kell elszámolnia

A német és holland külügyminiszter szerint az orosz vezetésnek legalább ezer ukrán gyermek elrablásával kell elszámolnia

Németország külügyminisztere, Annalena Baerbock egy különleges nemzetközi bíróság felállítását javasolta az orosz vezetők felelősségre vonása érdekében Moszkva ukrajnai inváziója miatt. Oroszország eközben tagadja a háborús bűnökkel kapcsolatos vádakat, beleértve az ukrán civilek szándékos célba vételét - írja a The Guardian.

A szocialisták próbálhatnak kormányt alakítani Bulgáriában

A szocialisták próbálhatnak kormányt alakítani Bulgáriában

Rumen Radev bolgár elnök hétfőn, más pártok két sikertelen próbálkozása után harmadszorra a Bolgár Szocialista Pártot (BSZP) kérte fel kormányalakításra, ami az utolsó lehetőség arra, hogy elkerüljenek egy újabb, immár ötödik parlamenti választást két éven belül Bulgáriában.

Elképesztő a ChatGPT: még a tudósokat is bolonddá teszi az új őrület

Elképesztő a ChatGPT: még a tudósokat is bolonddá teszi az új őrület

Publikált tudományos cikkek valódi összefoglalóit, illetve a ChatGPT által generált absztraktokat helyezték egy kutatás során tudósok elé, hogy megvizsgálják, képesek-e megkülönböztetni azokat egymástól, képesek-e felismerni a "hamis", mesterséges intelligencia által elkészített kivonatokat. Az eredmény letaglózó volt, a tudósok az esetek nagyjából harmadában tévedtek. Míg egyesek szerint "szörnyű következményei" lehetnek annak, hogy a ChatGPT hihető tudományos absztraktokat ír, addig mások szerint a kihívásokra adott megoldásoknak nem magára a chatbotra kell összpontosítaniuk. A kutatásról szóló tanulmány szerzői azt javasolják, hogy a tudományos közlések esetében olyan irányelveket kell bevezetni, amelyek kizárják a mesterséges intelligencia által generált szövegek használatát.

Német repülőgépre küldtek elfogó vadászt az oroszok

Német repülőgépre küldtek elfogó vadászt az oroszok

Oroszország hétfőn közölte, hogy egy Szu-27-es vadászrepülőgépet indított egy német haditengerészeti repülőgép elfogására a Balti-tenger felett, miután a gép megközelítette a területét - írja a Reuters.

Német politikusok tapsvihara közepette adott kemény kritikát a lengyel miniszterelnök

Német politikusok tapsvihara közepette adott kemény kritikát a lengyel miniszterelnök

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfőn Berlinben elmondott beszédében sürgette Németországot, hogy küldje el Ukrajnának az orosz hadsereggel szembeni sikeres háborúhoz szükséges fegyvereket. A lengyel miniszterelnök beszédében német kereszténydemokrata (CDU/CSU) döntéshozók előtt bírálta Olaf Scholz Ukrajna (és Lengyelország) irányába tanúsított magatartását - írta meg a Reuters.

Tűzoltásba kezdett Oroszország, miután lelőhették a lelőhetetlen rakétáját

Tűzoltásba kezdett Oroszország, miután lelőhették a lelőhetetlen rakétáját

A Kreml hétfőn közölte, hogy az orosz erők nem támadnak szándékosan lakóépületeket Ukrajnában, két nappal azután, hogy Dnyipro városában egy lakóházat ért találat egy nagyszabású orosz rakétatámadás következtében. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője beszédében utalást tett arra, hogy az ukrán légvédelem is felelős az épületbe csapódó rakétáért – írta meg a Reuters.

Az új orosz szuperfegyver állítólag képes egész városokat elpusztítani, az orosz média szerint rettegnek Amerikában

Az új orosz szuperfegyver állítólag képes egész városokat elpusztítani, az orosz média szerint rettegnek Amerikában

Nemrég legyártották az orosz stratégiai csapásmérő erők első működőképes Poszeidón torpedóját, melyet igencsak nagy lelkesedéssel üdvözölte az orosz média. A KP.ru egészen elképesztő cikket írt a Poszeidón képességeiről: „ítéletidő-fegyvernek” nevezték, amely képes komplett városokat elpusztítani egy "radioaktív cunamival."

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.