Globál

Megvan a módszer, hogyan kellene az EU-nak hatni a világra

Megvan a módszer, hogyan kellene az EU-nak hatni a világra

Az Európai Unió a Global Gateway kezdeményezésen keresztül támogatja a fenntartható fejlesztési célok elérését, segíti az infrastruktúra fejlesztését és munkahelyeket teremt - jelentette ki a közlekedésért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén csütörtökön.

Kissinger: ideje lenne bevenni a NATO-ba Ukrajnát

Kissinger: ideje lenne bevenni a NATO-ba Ukrajnát

Most már támogatja Ukrajna fegyverekkel való segítését, illetve az ország NATO-hoz való csatlakozását Henry Kissinger, volt amerikai külügyminiszter, aki korábban azt mondta: szerinte Ukrajnának a béke érdekében területeket kellene elengednie. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a háború után vissza kell engedni Oroszországot a nemzetközi közösségbe - írja a CNBC.

Megszületett a döntés – Ukrajnába mennek a svéd szuperfegyverek

Megszületett a döntés – Ukrajnába mennek a svéd szuperfegyverek

Csütörtökön jelentette be a svéd kormány azt, hogy döntés született az Ukrajnának szánt friss fegyverszállítmányról, amelyet két részletben fognak az ostrom alatt álló országba eljuttatni. A csomag kifejezetten olyan fegyvereket tartalmaz, amelyeket Kijev már régóta szeretne a magáénak tudni – írja a Reuters

Váratlan helyen robbant ki az orosz kémbotrány

Váratlan helyen robbant ki az orosz kémbotrány

Egy svéd bíróság csütörtökön Oroszország javára folytatott kémkedésben bűnösnek találta a biztonsági szolgálatok és a fegyveres erők egy volt alkalmazottját és testvérét.

Üzent Oroszország: reális forgatókönyv a nukleáris háború

Üzent Oroszország: reális forgatókönyv a nukleáris háború

A Kreml csütörtökön kijelentette, hogy minél hamarabb elfogadja Ukrajna Moszkva követeléseit, annál hamarabb véget érhet az ottani konfliktus. Dmitroj Peszkov hozzátette, Dmitrij Medvegyev csütörtök reggel tett megjegyzései a realitás talaján mozognak – írta meg a Reuters.

António Guterres: siralmas állapotban van a világ

Az ENSZ-főtitkár szerint siralmas állapotban van a világ az egymással összekapcsolódó számtalan kihívás miatt, a klímaváltozástól kezdve az ukrajnai háborúig, amelyek úgy halmozódnak egymásra, mint az autók egy tömeges karambolban.

Váratlan helyről csoportosított át az USA felszerelést Ukrajnába

Váratlan helyről csoportosított át az USA felszerelést Ukrajnába

Az amerikai hadsereg bejelentette, az amerikai védelmi minisztérium felkérte a Dél-Koreában állomásozó erőit, hogy felszereléssel segítsék Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. A nyilatkozat hozzátette, hogy a lépésnek "nulla hatása" van az ázsiai országban folytatott katonai műveletekre – írta meg a Reuters.

Órákon belül hatalmas erők feszülnek egymásnak: fordulat jöhet az ukrán háborúban

Órákon belül hatalmas erők feszülnek egymásnak: fordulat jöhet az ukrán háborúban

Az Amerikai Egyesült Államok tisztségviselői kijelentették, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter csütörtökön nyomást fog gyakorolni Boris Pistorius új német védelmi miniszterre, hogy engedélyezze német gyártmányú harckocsik Ukrajnának történő átadását. Németország a Leopard tankok küldéséért cserébe azt várja tengerentúli szövetségesétől, hogy küldjön saját M1 Abrams közepes/általános (MBT) páncélosából, az Egyesült Államok azonban logisztikai kifogásokkal igyekszik kibúvót keresni – írta meg a Reuters.

A lengyelek is a magyar kormányra támadtak Brüsszelben

A lengyelek is a magyar kormányra támadtak Brüsszelben

Folynak az egyeztetések az Európai Bizottság tizedik szanckiós csomagjáról, Magyarország pedig már kerékkötővé vált, mert kilenc büntetendő orosz oligarcha nevének levételét kéri a tiltólistáról. A varsói kormány viszont nem teljesítené a magyarok követelését, hivatalos tiltakozást adta be az Orbán Viktor vezette kabinet kérése ellen. Ez az eddigi legerősebb konfliktus a felek között.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.