A Krím annektálásában és a kelet-ukrajnai donbászi konfliktusban való részvételéről ismert Igor Girkin volt orosz parancsnok bírálta az orosz hadsereg ukrajnai műveleteit. Súlyos kritikákat fogalmazott a hadseregről.
Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az Ukrán Szárazföldi Erők parancsnoka meglátogatta a frontvonalon lévő csapatokat a harcok sújtotta keleti Bahmut város közelében. Kijev állítja, hogy az orosz beszámolókkal ellentétben nem adták fel a várost, és még mindig nem sikerült az orosz erőknek elfoglalni a területet.
A kelet-szicíliai Catania városát kiszolgáló járatokat vasárnap leállították, miután a közeli Etna kitörése vulkáni hamut szórt a kifutópályákra - közölte az olasz légügyi hatóság a Reuters szerint.
A görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz az előrejelzések szerint a legtöbb szavazatot kapta a vasárnapi választásokon, de várhatóan nem éri el a kormányalakításhoz szükséges küszöböt, ami júliusban újabb választásokhoz vezethet - írja a Bloomberg.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap a világ legfejletteb országait tömörítő G7 hirosimai csúcstalálkozójának végén kijelentette: a Hetek mostantól közösen lépnek fel Kínával szemben, és ennek megfelelően diverzifikálni fogják a globális ellátási láncok működését biztosító gazdasági kapcsolataikat. Ugyanis csökkenteni akarják Kínától való függőségüket. Utalt arra, hogy hamarosan megbeszélés lehet közte és a kínai elnök között.
A német rendőrség vizsgálja annak a két orosz száműzöttnek a lehetséges megmérgezését, akik részt vettek egy április végén Berlinben tartott konferencián, amelyet Mihail Hodorkovszkij orosz Kreml-kritikus szervezett - számolt be a Reuters hírügynökség vasárnap.
Olaf Scholz német kancellár és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök megállapodott vasárnap Szöulban abban, hogy a lehető leggyorsabban kidolgoznak egy kétoldalú együttműködést a hadiipari ellátási láncok megerősítésére.
Az ukrán védelmi erők félig körülzárták a Donyeck megyei Bahmutot, hogy lehetővé tegyék az orosz csapatok megsemmisítését a városban - jelentette ki Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes vasárnap a Telegramon.
Lezuhant egy holland jelzésű kisrepülőgép Horvátország északnyugati részén, a Dinári-hegység egyik hegyláncán, a balesetben három ember halt meg - közölte a károlyvárosi (Karlovac) rendőrség vasárnap.
Immár magyarul is olvasható az orosz Wagner zsoldoscsoport azóta leszerelt fegyveresének könyve, aki részletesen leírja, hogyan vetették be az árnyékhadsereget előbb a donbaszi, majd a szíriai polgárháborúban. Marat Gabidullin nem rejti véka alá véleményét, legyen szó a Kreml propagandahazugságairól, a Moszkva által támogatott szíriai rezsimről és hadseregéről, vagy Oroszországnak a kelet-ukrajnai polgárháborúban játszott szerepéről, és mélyen elítéli az Ukrajna ellen indított „testvérháborút”. Az egykor a szovjet, majd orosz fegyveres erőkben szolgált, később „rossz útra tért” zsoldos az orosz haderő egy olyan ethoszát látszik követni, ami talán soha nem létezett, de ebből érthetővé válik, miért pont ő lett az, aki borította az asztalt, és kitálalt Putyin rettegett árnyékhadseregéről.
Az ukrán pilóták F-16-os vadászgépeken történő esetleges szövetséges kiképzési programja üzenet Oroszországnak, hogy még egy elhúzódó konfliktus esetén sem számíthat sikerre az Ukrajna elleni támadásban - mondta vasárnap Olaf Scholz német kancellár.
Problémakeltés helyett Kijev támogatására kell összpontosítani a lengyel-ukrán kapcsolatokban - jelentette ki Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes vasárnap, kommentálva a tárca szóvivője és a varsói ukrán nagykövet között előző nap lezajlott, a két ország történelmi viszonyát érintő szóváltást.
Zelenszkij sajtótitkára vasárnap - tisztázandó az elnök, Volodimir Zelenszkij korábbi szavait - azt nyilatkozta, hogy Ukrajna még mindig harcol Bahmut városának ellenőrzéséért - írja a Reuters. Volodimir Zelenszkij elnök korábban azt mondta, hogy a város "csak a szívünkben maradt meg".
Az ukrán államfő vasárnap megerősíteni látszott a kelet-ukrajnai Bahmut elvesztését, amikor arról kérdezték, hogy az továbbra is Kijev ellenőrzése alatt áll-e, ám később a sajtótitkára mégis azt állította, hogy az elnök félreérthetően fogalmazott, és még mindig harcolnak a városért. Zelenszkij vasárnap globális támogatást kért Kijevnek az ukrajnai orosz háború befejezésére irányuló tervéhez, és azt mondta a világ hét legfejlettebb iparosodott országa (G7) vezetőinek, hogy az abban foglaltak az "észszerűség nyilvánvaló kifejezése".
Oroszország szombaton hivatalosan is azt állította, hogy teljesen elfoglalta a kelet-ukrajnai Bahmut városát, ami a 15 hónapja tartó háború leghosszabb és legvéresebb csatájának végét jelentené - írja a Reuters.
Egyhetes tűzszünetről állapodtak meg szombat este a harcoló felek Szudánban, ahol korábban légicsapások rengették meg a szudáni fővárost, és fegyveresek kifosztották a katari nagykövetséget.
Továbbra is heves harcok zajlanak Bahmutnál, a város belterületein az oroszok, a város külső részein az ukránok törnek előre. Amerika engedélyezte az F-16-os vadászbombázók exportját Ukrajna számára azoknak az országoknak, melyek így akarnak tenni, emellett Biden engedélyezi az ukrán pilóták kiképzését is az F-16-osokra. Az éjjel számos ukrán nagyváros energiaellátását orosz dróntámadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.