Globál

Óriási tömeget mozdított meg a szerb elnök, nem adják Koszovót

Óriási tömeget mozdított meg a szerb elnök, nem adják Koszovót

Szerbiának egységre és összefogásra van a leginkább szüksége most sokkal inkább, mint bármikor korábban - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök pénteken Belgrádban azon a nagygyűlésen, amelyet azért hívott össze, hogy összetartásra szólítsa fel Szerbia népét.

Miközben mindenki a fegyveres konfliktusra figyel, egy másik háborút is kirobbantott Putyin

Miközben mindenki a fegyveres konfliktusra figyel, egy másik háborút is kirobbantott Putyin

Miközben dúl a fegyveres küzdelem Ukrajnában, kevésbé látványosan egy vallásháború is kibontakozott az oroszok és az ukránok között, amely még mélyebb árkokat húz a harcoló felek közé. Ukrajna már négy évvel ezelőtt létrehozta saját nemzeti ortodox egyházát, az orosz invázió óta pedig egyre többen térnek be az új szervezetbe a moszkvai központú egyházból, melynek vezetője az a Kirill pártiárka, aki a „különleges katonai művelet” egyik legfontosabb és leghangosabb ideológiai támogatója Oroszországban. A háború több évszázados tradícióknak vet véget Ukrajnában, így például az új kijevi egyház idén már nyugati módra december 25-én fogja ünnepelni a karácsonyt. Eközben az oroszok által megszállt területeken zajlik a nem orosz ortodoxok üldözése, melynek során nemcsak a független ukrán ortodox egyház, hanem katolikusok, protestánsok és muszlimok is célkeresztbe kerültek.

Megindultak az orosz atomfegyverek Belaruszba, a Wagner elhagyja Bahmutot – Háborús híreink pénteken

Megindultak az orosz atomfegyverek Belaruszba, a Wagner elhagyja Bahmutot – Háborús híreink pénteken

Megkezdődött a taktikai atomfegyverek átszállítása Oroszországból Belaruszba – jelentette be csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. A Wagner zsoldoscsoport eközben megkezdte a kivonulást Bahmut városából. Az Egyesült Államok vizsgálatot indított az ukránbarát egységek hétfői belgorodi behatolása nyomán, melynek során felvételek szerint a fegyveresen amerikai katonai járműveket is használtak. Mark Milley vezérkari főnök nem tudta biztosan megmondani, hogy amerikai fegyverszállítmányok is voltak-e az Oroszországba betörő egységeknél, de hangsúlyozta, Washington felszólította Ukrajnát, ne használjanak amerikai fegyvereket Oroszország elleni közvetlen támadásnál. Az amerikai titkosszolgálat szerint ukrán egységek állhattak a május 3-i, Kreml elleni dróntámadás mögött, de Volodimir Zelenszkij vélhetően nem volt informálva előre az incidensről.

Komoly kihívóra akadt Donald Trump, de mit mondanak a számok? - Nézzünk meg egy ütős ábrát DeSantis esélyeiről

Komoly kihívóra akadt Donald Trump, de mit mondanak a számok? - Nézzünk meg egy ütős ábrát DeSantis esélyeiről

A napokban bejelentette indulását a 2024-es amerikai elnökválasztáson Ron DeSantis floridai kormányzó, a Republikánus Párton belül Donald Trump egyetlen komolyan vehető kihívója. Sok kutatás mérte már meg korábban is DeSantis választási esélyeit, de korrekt képet akarunk kapni, talán az összesített pollokat érdemes néznünk.

A győzelem kapujában Erdoğan, az ellenzék az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik – Elbukhatja még a választást a török elnök?

A győzelem kapujában Erdoğan, az ellenzék az utolsó szalmaszálakba kapaszkodik – Elbukhatja még a választást a török elnök?

Recep Tayyip Erdoğan még öt évvel több időt tölthet Törökország élén, ha most vasárnap megnyeri az elnökválasztás második fordulóját. Ez elsőre nem is ígérkezik nehéz feladatnak, mivel megközelítőleg öt százalékkal több szavazatot szerzett, mint elsőszámú kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu, ráadásul a szóban forgó szavazatkülönbséget maga mögött tudó harmadik számú elnökjelölt, Sinan Oğan is Erdoğan mögé állt be. Az ellenzék sem adta fel azonban, az Oğan mögött álló összefogás vezető pártja Kılıçdaroğlu mögé állt be, a kampányban pedig minden lehetőséget meg próbálnak ragadni, hogy ledolgozzák lemaradásukat.

Egyetlen videó, amely remekül leleplezi, hogy miért is ilyen inaktív az orosz légierő

Egyetlen videó, amely remekül leleplezi, hogy miért is ilyen inaktív az orosz légierő

Érdekes videó került ki a belgorodi Grajvoront ért támadásról: jól látható rajta, ahogy egy Szu-34-es vadászbombázó az Ukrajnából érkező, állítólagos partizánokat bombázza. A videó érdekes betekintést ad az orosz légierő képességeibe és talán részben megmagyarázhatja az orosz katonai repülés háború kezdete óta nyomottnak mondható aktivitását is.

Pozitívan fogadta Moszkva a vatikáni békemisszió hírét

Pozitívan fogadta Moszkva a vatikáni békemisszió hírét

Oroszország pozitívan fogadja a Vatikán abbéli törekvéseit, hogy lezárják az orosz-ukrán háborút, ugyanakkor nincs egyelőre szó arról, hogy a Vatikán békemissziót szervezne Oroszországba – írja a Reuters orosz források alapján.

Leleplezték, hogyan juthatnak el Oroszországba a kamikaze drónok

Leleplezték, hogyan juthatnak el Oroszországba a kamikaze drónok

Amióta kiderült, hogy Irán drónszállítmányokkal támogatja Oroszországot, jelentősen megugrott a Kaszpi-tengeren azon hajók száma, amelyeknél hiányosak a nyomon követésükre vonatkozó adatok. Mindez arra utalhat, hogy a két ország a tengeren bonyolítja le a fegyverkereskedelem jelentős részét – írja a CNN.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.