Az éghajlatváltozás hatásainak kitett több tucat kis szigetország arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy mentse meg jövőjüket, amelyet a tengerek emelkedő szintje fenyeget - derült ki egy hétfő este közzétett közleményből.
Pekingi nagykövete visszahívására szólította fel a kínai külügyminisztérium Litvániát, miután Vilnius engedélyezte, hogy Tajvan képviseleti irodát hozzon létre Litvániában. A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán kedden közzétett közlemény szerint Peking is visszahívta vilniusi nagykövetét.
A 31. héten a szennyvízminták koronavírus koncentrációja minden vizsgált településen stagnál, az elmúlt hetekben tapasztalt koncentráció-növekedés megállt – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ friss adataiból.
Hamarosan várhatóan lemond Andrew Cuomo, New York állam demokrata kormányzója, miután 11 nő is szexuális zaklatással vádolta meg. Kathy Hochul, az állam eddig alig ismert kormányzó-helyettese már készül a hatalomátvételre – írja a New York Times.
Vizsgálja az amerikai Igazságügyi Minisztérium annak lehetőségét, hogy feloldják a titkosítást olyan dokumentumokról, melyek a 2001. szeptember 11-ei terrortámadáshoz kapcsolódnak és a mai napig nem kerültek nyilvánosságra – írja a CNN.
Növelné a biztonsági fenyegetést az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlata a térségben - idézte kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húgát.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
Halasztást kért az 1 milliárd dolláros oroszországi hitel visszafizetésére Aljakszandr Lukasenka– jelentette be hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján maga a fehérorosz elnök és azt is mondta, hogy újabb hitelt kért az orosz vezetésű Eurázsiai Banktól. Miközben hétfőn több nyugati hatalom is újabb gazdasági és politikai szankciót jelentett be Fehéroroszország ellen, Lukasenka óva intette a nyugati hatalmakat attól, hogy fokozzák a nyomást, mert szerinte ez a harmadik világháború kirobbantásához fog vezetni és ehelyett inkább tárgyalásos rendezést szorgalmazott.
Öt tartományi fővárost is elfoglaltak a tálibok Afganisztánban mindössze pár nap leforgása alatt, köztük Kunduzt, az ország hatodik legnépesebb városát. Közben egyre hevesebb harcok dúlnak az ország második és harmadik legnagyobb városa körül is és Kabulban is egyre aktívabbak az iszlamisták, ahol váratlanul megölték az afgán kormány sajtófőnökét. Vidéken tombol a szárazság, ami veszélyezteti az ország ivóvíz- és élelmiszer-ellátását is és hónapokon belül éhínség fenyegeti a közel 40 milliós ország jelentős részét. Nagyon úgy néz ki, hogy mély humanitárius krízis van kialakulóban Afganisztánban és az amerikai kormány egyszerűen széttárja a karjait mondván, hogy ők megpróbáltak rendet rakni, de 20 év, több ezer emberélet és sok száz milliárd dollár nem volt erre elég.
Folyamatosan mutálódni fog a koronavírus, ezért fel kell készülnie a világnak arra, hogy együttél a járvánnyal – mondta Sí Zsengli, a Vuhani Virológia Intézet (VVI) vezetője a hongkongi South China Morning Postnak.
Csak oltási igazolással lehet vendéglátóhelyekre látogatni és különböző rendezvényeken részt venni augusztus 16-tól Észak-Macedóniában - jelentette be Venko Filipce egészségügyi miniszter vasárnap.
Miközben az új koronavírusos esetek száma immár harmadik hete csökkent Oroszországban, a halálozás újabb maximumot ért el a héten - közölte vasárnapi összesítésében a TASZSZ hírügynökség.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető elrendelte a hadsereg bevetését a nemrég heves esőzések és áradások sújtotta térségekben - közölte vasárnap a kommunista ország hírügynöksége a gazdasági és élelmezési válság miatti aggodalmak közepette.
Látványos mozgolódás zajlik a Koreai-félszigeten, miután nemrég helyreállították a Szöul és Phenjan közötti forró drótot, a két ország vezetője pedig már egy ideje intenzív levelezést folytat az észak- és dél-koreai viszony normalizálásáról. Kim Dzsongunt a gazdasági nehézségek motiválhatják a közeledésre, míg Mun Dzsein politikai pályáját szeretné megkoronázni a két ország közötti kapcsolat javításával. A történelmi tapasztalatok azonban azt súgják, hogy igen kétséges a valódi áttörés a felek között. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne létezne egy olyan forgatókönyv, amely elviekben képes lenne rendezni a félszigeten uralkodó állapotokat.
Irán szombaton határozottan elítélte a világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) külügyminisztereinek és Josep Borrellnek, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselőjének közös állásfoglalását, amelyben az iszlám köztársaságot tették felelőssé a Mercer Street nevű tartályhajó elleni támadásért.