Globál

Oltásellenes, járványtagadó emberek zavarták meg az oltási programot Los Angelesben

Oltásellenes, járványtagadó emberek zavarták meg az oltási programot Los Angelesben

Tucatnyian tüntettek, kis időre megzavarva egy Los Angeles-i oltóközpont munkáját - jelentette helyi idő szerint szombaton a helyi média. Az oltásellenes feliratú táblákkal tüntető, a karanténintézkedések eltörlését követelő tüntetők a Dodger stadionban berendezett, egyik legnagyobb amerikai oltóközpontnál gyülekeztek - olvasható a közösségi médiában.

Merkely Béla: Ha valakit beoltanak, szinte 100%, hogy nem lesz semmi baja

Merkely Béla: Ha valakit beoltanak, szinte 100%, hogy nem lesz semmi baja

Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is.

Holnap is tömegtüntetések lesznek Putyin ellen

Holnap is tömegtüntetések lesznek Putyin ellen

Holnap tömegtüntetéseket hirdettek Oroszország-szerte ellenzéki aktivisták, a rendőrség arra utasította a lakosságot, hogy maradjanak otthon – írja az AP.

Itt az ország, amelyik pillanatok alatt térdre kényszerítette a fél világot – Mindenki Tajvannak udvarol chipekért

Itt az ország, amelyik pillanatok alatt térdre kényszerítette a fél világot – Mindenki Tajvannak udvarol chipekért

Miközben Peking arra törekszik, hogy rávegye a világ országait az általa kínai tartománynak tekintett Tajvannal való kapcsolatok minimalizálására, a szigetország hirtelen kiemelten fontos lett a világ vezető gazdaságai számára. Az USA, Japán és Németország ugyanis mostanában körbeudvarolta a tajpeji kormányzatot annak érdekében, hogy az járjon közbe az ország chipgyártóinál az autóiparban használt félvezetők gyártásának felpörgetésében, miután a globális chiphiány miatt számos autógyártó kényszerült a termelés visszafogására, ami a koronavírus-válságból történő kilábalást is megnehezíti. A világ legnagyobb chip-bérgyártó cégét adó Tajvan ugyanis vezető szerepet tölt be a félvezetők globális értékláncában, ami a kínai-amerikai rivalizálás terén is felértékeli a szigetország jelentőségét.

Koronavírus: megtiltották a külföldiek beutazását Csehországba

Koronavírus: megtiltották a külföldiek beutazását Csehországba

Megtiltotta a külföldi állampolgárok beutazását Csehországba a prágai kormány. A kabinet csütörtöki rendkívüli ülésén hozott döntés már éjféltől életbe lép - közölte pénteken este az angol nyelvű Twitter-oldalán a cseh külügyminisztérium. A közlemény szerint külföldi állampolgárok a döntés visszavonásáig csak rendkívül indokolt esetben léphetnek be Csehországba.  

Évi 100 új katonai járművet gyártanak majd le Kaposváron

Évi 100 új katonai járművet gyártanak majd le Kaposváron

Évi 100 4x4-es katonai jármű készül majd Kaposváron, ahol a Rheinmetall és a magyar állam épít közös üzemet - jelentette be ma Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A projekt 30-50 milliárd forintból valósul meg.

Izrael frissítette az Irán elleni háború terveit

Izrael frissítette az Irán elleni háború terveit

Frissítette Izrael azt a hadműveleti tervcsomagot, melyet egy esetleges, Irán elleni háború esetén alkalmaznának – jelentette be Aviv Kohavi altábornagy egy tel-avivi egyetemen tartott előadáson. Arról is beszélt, hogy szerinte hibás lépés, hogy az Egyesült Államok visszatérne a 2015-ös iráni atomalkuhoz.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.