Globál

Hackerek támadták meg Lengyelország vezető politikusait

Hackerek támadták meg Lengyelország vezető politikusait

Széleskörű kibertámadás érte a legfontosabb lengyel politikusokat, a lengyel és szövetséges titkosszolgálati elemzések szerint a támadás az Oroszországi Föderáció területéről indult - közölte pénteken Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánypárt elnöke.

Európa nagyhatalmait látogatja végig az amerikai külügyminiszter

Európa nagyhatalmait látogatja végig az amerikai külügyminiszter

Több európai országba, elsőként Németországba látogat a jövő héten Antony Blinken külügyminiszter, aki tárgyalásokat folytat Angela Merkel német kancellárral, majd részt vesz a Líbiáról szóló konferencián Heiko Maas német külügyminiszter meghívására - jelentette be pénteken Steffen Seibert német kormányszóvivő.

Már vezető amerikai politikusok is aggódnak az UFO-k miatt

Már vezető amerikai politikusok is aggódnak az UFO-k miatt

Hamarosan közzéteszi a Pentagon az „UFO-jelentés” néven elhíresült riportot, de néhány kongresszusi képviselő már megkapta a dokumentumot és aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a védelmi minisztérium továbbra sem tudta azonosítani, mik lehetnek ezek a haditengerészet által észlelt idegen repülő tárgyak - írja a Guardian.

Vészhelyzetet hirdettek egy amerikai államban

Vészhelyzetet hirdettek egy amerikai államban

Vészhelyzetet hirdetett Louisiana kormányzója a térségben előforduló heves esőzések és a közelgő trópusi viharok miatt, alig két héttel azután, hogy megkezdődött a hurrikán-szezon – írja az NBC News.

Miközben a fél világ a chiphiánytól retteg, brutális növekedést jósolnak a magyar autóiparnak

Miközben a fél világ a chiphiánytól retteg, brutális növekedést jósolnak a magyar autóiparnak

Kedden rendeztük meg a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szakmai konferenciáját, a Járműipar 2021-et, amelynek keretében a hazai járműipar helyzetével, kihívásaival és jövőjével kapcsolatban nem csak az iparág meghatározó szereplői mondhatták el véleményüket. A legfontosabb témákban sor került közönségszavazásra is, amelynek köszönhetően a résztvevő szakértők is állást foglalhattak.

Az orosz külügy ma Nagy-Britanniával is egyeztetett

Az orosz külügy ma Nagy-Britanniával is egyeztetett

Vitás kérdésekről, valamint globális kihívásokról, közöttük a koronavírus-járványról és az éghajlatváltozásról tárgyalt csütörtökön telefonon Dominic Raab brit és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brit és az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.