Észtország csütörtökön közölte, hogy a jövő héttől megtiltja, hogy az oroszok jelentős része az észt hatóságok által kiadott vízummal lépjen be az országba, ezzel elvágva egy népszerű útvonalat az európai útlevélmentes schengeni övezetbe – írta meg a Reuters.
Oroszországban nagyot dobott Vlagyimir Putyin elnök népszerűségén az Ukrajna ellen indított invázió, az orosz média pedig mindent megtesz azért, hogy úgy tálalja a „különleges műveletet,” mint a világ valaha volt legzseniálisabb hadjáratát. Az orosz propagandagépezet bűvkörén kívül viszont egyre inkább világossá válik, hogy mind az orosz elnök, mind Oroszország nemzetközi imidzsének és gazdasági, politikai helyzetének egyre jobban árt az ukrajnai háború, ráadásul már Moszkva érdekszférájában – Kazahsztánban, Grúziában, Üzbegisztánban és más, hagyományosan oroszbarát országokban is -, egyre nagyobb a törés és több az ellenérzés Moszkvával szemben. Emellett nagyon úgy néz ki, hogy a luhanszki orosz győzelem után visszaállt az ukrajnai háború a korábbi, döcögős pályára, ami Oroszország egyik fő exportcikkének, a haditechnikai eszközöknek és az orosz haderő gondosan felépített, professzionális imidzsének is komolyan árt. Még ha előbb-utóbb le is nyomja Ukrajnát Oroszország, jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy geopolitikai mozgásteréből inkább veszített, mint nyert Moszkva az invázió következtében, miközben a rivális katonai szövetség, a NATO folyamatosan erősödni tudott.
Két hónapra házi őrizetbe helyezték csütörtökön Marina Ovszjannikova volt orosz televíziós újságírónőt. Álhírterjesztéssel vádolják az orosz erőkről és az Ukrajnában folytatott különleges hadműveletről - írta meg a Reuters az Interfax hírügynökség tudósítása alapján.
Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője az InfoRádiónak interjújában az amerikai HARM radarelhárító rakétáról beszélt, amely szerinte egy új eszköz lehet az ukrán haderő kezében, azonban a használatához fontos lenne az ukrán légierő is, amelynek a repülői ugyanúgy korlátozott számban állnak rendelkezésre, mint a rakéták minden bizonnyal.
Olaf Scholz német kancellár csütörtökön új intézkedéscsomagot ígért, többek között adókedvezményeket, hogy segítsen az emelkedő árakkal és a magasabb energiaszámlákkal küzdő német állampolgároknak - írta meg a Reuters.
Az utóbbi napokban többször is lőtt zaporizzsjai atomerőmű egyelőre nem jelent biztonsági kockázatot - közölte Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) helyi idő szerint csütörtökön tartott rendkívüli ülésén New Yorkban.
Gerhard Schröder, aki Németországban egyre inkább elszigetelődik oroszbarát nézetei miatt, pert indított a német Bundestag alsóháza ellen, hogy visszaállítsák volt kancellári kiváltságait – írta meg a Reuters.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön felszólította a kormánytisztviselőket, hogy ne beszéljenek újságíróknak Kijev Oroszországgal szembeni katonai taktikájáról, mondván, hogy az ilyen megjegyzések "őszintén felelőtlenek".
Lettország és Észtország csütörtökön kilépett a 16+1 együttműködésből, amely Kína és a közép- és kelet-európai országokat tömörítő csoport. Ezzel követték a harmadik balti állam, Litvánia példáját, amely már tavaly távozott - írta meg a Reuters.
Atomfegyverekkel kapcsolatos dokumentumokat kerestek amerikai szövetségi ügynökök, amikor a héten rajtaütöttek Donald Trump volt amerikai elnök floridai otthonán - jelentette csütörtökön a Washington Post.
Orosz hivatalos személyek kaptak katonai kiképzést az utóbbi hetekben Iránban egy drónok átadására vonatkozó megállapodás keretében - közölte csütörtökön Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.
Oroszország és Ukrajna továbbra is egymást vádolja Európa legnagyobb atomerőművének bombázásával, az ENSZ vezetője katasztrófától tart, ezért demilitarizált övezetet javasolt a helyszínen - írja a Reuters.
Az amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást - közölte maga Merrick Garland csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban, ami az első hivatalos bejelentés a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hét elején történt intézkedése óta.
Az utóbbi napokban tüzérségi támadások érték a zaporizzsjai atomerőművet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség lehetséges „nukleáris katasztrófára” figyelmeztetett. Aszódi Attila energetikai szakértő szerint a csernobilihez hasonló atomkatasztrófától nem kell tartani, de nagyon súlyos a helyzet, rengeteg a bizonytalanság.
Korábban tervezte a Biden-kormányzat, hogy enyhít a Trump-adminisztráció által kivetett Kína-ellenes vámokon, de lehetséges, hogy a Tajvan körül kialakult konfliktus hatására és a javuló inflációs adatok hatására a törvényjavaslat benyújtása eltolódik – írja a Reuters.
Az Európai Unió csütörtökön kijelentette, hogy aggódik az elektromos járművek vásárlásához járó, Egyesült Államokban javasolt adókedvezmények miatt, mivel azok elfogultak lennének a külföldi gyártókkal szemben, és sérthetik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait – írta meg a Reuters
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború augusztus 11-i állapotáról.
Úgy tűnik, orosz harci repülőgépek is megsérültek vagy megsemmisültek meg a krími szaki légibázis elleni legutóbbi támadásban. Kijev szerint az ukrán különleges erők hajtották végre a bázison a műveletet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a mai nap folyamán rendkívüli ülést tart az zaporizzsjai atomerőműben kialakult válság miatt, mivel az erőmű körül heves harcok alakultak ki a napokban, amely jelentős biztonsági kockázattal jár.