Nagy a bizonytalanság: pusztító tűz ütött ki Észak- és Dél-Korea határán
Globál

Nagy a bizonytalanság: pusztító tűz ütött ki Észak- és Dél-Korea határán

Portfolio
A térséget sújtó erdőtüzeket követően lángok csaptak fel az Észak- és Dél-Korea között húzódó demilitarizált övezetben (DMZ) is. Dél-Korea két helikoptert küldött a területre az oltási munkák elvégzésére, amiről Észak-Koreát előre értesítette. A lángok különösen nagy károkat okoznak a térségben, ugyanis a szigorúan őrzött DMZ gyakorlatilag teljesen mentes az emberi tevékenységtől, így Ázsia egyik legérintetlenebb természeti környezetének számít - írta meg a CNN.

Az Észak- és Dél-Korea között húzódó DMZ keleti részén keletkezett tűz mindössze

néhány héttel azután tört ki, hogy Dél-Korea délkeleti részén rekordméretű, halálos áldozatokat is követelő erdőtüzek pusztítottak

A katasztrófa miatt több közösséget is evakuálni kellett, és több ezer épület semmisült meg, köztük egy több évszázados buddhista templom is.

A szöuli katonai vezetés közölte, hogy a DMZ-ben helikopterrel végzett oltási munkálatok megkezdése előtt előzetesen figyelmeztették az észak-koreai hatóságokat és lakosságot, a helikopterek érkezéséről.

Hadseregünk fenntartja a készültséget, miközben szorosan figyelemmel kíséri az észak-koreai tevékenységeket is

- tették hozzá a dél-koreai Vezérkari Főnökök.

Egyelőre nem világos, mi okozta a tüzet, amely a hatóságok szerint csütörtök délután kezdődött Dél-Korea keleti Kangvon tartományában, Goseong megyében.

A Koreai Erdészeti Szolgálat közlése szerint a tüzet péntek reggelre nagyjából félig sikerült eloltani, míg a hadsereg arról számolt be, hogy a tűzoltási munkálatok "zökkenőmentesen haladnak", és a tűz eddig nem okozott személyi sérülést, illetve egyéb kárt épületekben.

A DMZ egy Szöultól körülbelül 50 kilométerre északra fekvő semleges terület, amelyet az 1953-as koreai háborút lezáró fegyverszüneti megállapodásban hoztak létre, hogy távolságot teremtsen a két fél között és megakadályozza a katonai összetűzéseket a határ mentén. A 260 kilométer hosszú és 4 kilométer széles DMZ mentén mind Szöul, mind Phenjan jelentős katonai jelenlétet tart fenn. Az emberi tevékenységtől hermetikusan elzárt, magas szinten őrzött terület népszerű turistalátványosságnak számít Dél-Koreában.

Az érintetlen területen rengeteg veszélyeztetett növény és állatfaj él, ezért a tüzek nagy természeti katasztrófával fenyegetnek a területen.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet