
A szenátus kéthetes szünete előtti egyik utolsó szavazáson 60-25 arányban támogatták a jelöltet. A republikánus tagok siettették a Donald Trump elnök által jelölt altábornagy kinevezését, míg a demokraták Trump-kormányzat politikájával szembeni tiltakozásként késleltetni próbálták a folyamatot.
Trump kapcsolata Dan Caine-nel még első kormányzatának idejére nyúlik vissza: először egy iraki látogatás során találkoztak, amelyet az elnök egy 2019-ben mondott beszédében is megemlített, úgy fogalmazva, hogy Caine
nem csupán egy televíziós tábornok, hanem egy igazi tábornok.
Az új vezérkari főnök tevékeny szerepet vállalt az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai és iraki "kalifátusának" felszámolásában, Trump elmondása szerint egyebek között ezért is esett rá a választása.
Az amerikai elnök Charles Brown februári menesztését követően jelölte Dan Caine-t az amerikai hadsereg legfőbb tisztségére. A légierő nyugalmazott altábornagya kitüntetett harci pilóta, aki háborús és különleges műveletekben is részt vett, nemzetbiztonsági szakértőként, vállalkozóként és kockázati tőkebefektetőként is tevékenykedett, valamint a CIA-nál vezető beosztásban szolgált.
A CBS szerint Caine azért sem szokványos választás, mert háromcsillagos tábornokként fog betölteni egy olyan pozíciót, amelyhez négycsillagos rangra lenne szükség. A releváns törvények szerint azonban az elnök eltekinthet ettől a követelménytől.
Caine egy korábbi meghallgatásán kijelentette, hogy őszinte tanácsokkal fogja segíteni Donald Trump munkáját, és ígéretet tett arra, hogy politikailag semleges marad. Arra a kérdésre, hogy ellentmondana-e egy olyan felsőbb utasításnak, amely a hadsereget törvénytelen módon, például civilek ellen vetné be rendfenntartás céljából, a szenátusban igennel válaszolt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Követi Washington példáját az EU - Robbantak a szankciók az USA ősellensége ellen
Szorul a hurok a Közel-Kelet renegátjának nyaka körül.
Eldurvuló konfliktuszónákban veszi át az EU az USA szerepét
Százmilliárdos támogatást küldenek a migrációs nyomással fenyegető afrikai régiókba.
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Villámgyorsan vásárolt be a NATO - Egy hónapon belül működőképes lesz a Maven
Dübörög az AI-forradalom a hadiiparban.
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.