FONTOS Trump bármit képes megoldani a tőzsdéken - Pont, amikor már elfogy a türelem
Megválasztották Abházia új vezetőjét
Globál

Megválasztották Abházia új vezetőjét

MTI
Badra Gunba kormánypárti jelöltet választották meg Abházia új "elnökének", aki a voksok 54,73 százalékát szerezte meg a március 1-jén tartott második fordulóban - ismertette vasárnap Dmitrij Marsan, a helyi választási bizottság vezetője Szuhumiban.

A Georgiától 1992-ben egyoldalúan elszakadt miniállam, az "Abház Köztársaság" korábbi elnöke, Aszlan Bzsanija tavaly novemberben mondott le az Oroszországgal kötött befektetési megállapodás miatt kitört tiltakozások nyomán "az ország stabilitásának és alkotmányos rendjének fenntartása érdekében". A 47 éves Gunba alelnökként ügyvivő jelleggel vette át akkor Abházia irányítását.

Sem Georgia, sem az Európai unió nem ismeri el az abháziai választásokat az Oroszország által elismert régióban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap gratulált Gunba győzelméhez, akinek kihívója, Adgur Ardzinba ellenzéki vezető, volt gazdasági miniszter az elnökválasztás második fordulójában a voksok 41,54 százalékát szerezte meg.

Címlapkép forrása: Maksim Konstantinov/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Holdblog

I Bought This Before Elon Went Crazy

Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából a felére csökkent az eladott autók száma. Elon Musk... The post I Bought This Bef

Kiszámoló

Közös kassza vagy külön kassza?

A múlt héten a hozzászólásokban a leggyakoribb téma a közös kassza-külön kassza volt. Akkor folytatódjon ezzel a szombati sorozat. Ez az írás eredetileg hét éve jelent meg.  Párkapcsolatok

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

Holdblog

Mindenre tudjuk a választ (feat. Zsiday)

E heti adásunkban Zsiday Viktorral tudjuk a választ minden kérdésre. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouT

RSM Blog

NIS2- kiberbiztonsági audit rendelet

A NIS2 szabályozás újabb hazai rendelete jelent meg, amely szabályozza a kiberbiztonsági audit módszertanát, illetve a hatósági ársapka mértékét, azaz a kiberbiztonsági auditra kiszabható le

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán harckocsi a frontvonal közelében