Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) szerdán ismertetett felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 53,0 volt májusban az áprilisi 54,1 után.
Egy dél-koreai tanulmány szerint a COVID-19 vakcinák növelte a depresszió, a szorongás és az alvászavarok kockázatát, miközben csökkentette a skizofrénia és a bipoláris zavar előfordulását - jelentette a Nature.
A ma délután 4-kor közölt ISM BMI szerint az amerikai szolgáltatószektor bivalyerős volt májusban, ami felveti a kérdést, hogy a Fed mikor kezdheti a kamatcsökkentéseket.
Felemás képet mutat a magyarországi napelemes szektor, mert miközben a hazai fotovoltaikus kapacitás és termelés nemzetközi összevetésben is kiemelkedő szintre emelkedett, a működési környezet kedvezőtlen változásai miatt a piac szinte minden része visszaesést mutat, a telepítő cégek nagy része pedig a létezésüket fenyegető kihívásokkal küzd.
A várt 175-178 ezer fővel szemben "csak" 152 ezer fővel nőtt májusban a magánszektor foglalkoztatottsága az ADP jelentése szerint, és az áprilisi adatot 192-ről 188 ezer főre lefelé módosították. A dollár minimálisan gyengült az adatra.
Egy új szén-dioxid-kibocsátást kezelő rendszert hoz létre 2027-ig Kína, amely idővel a lítium alapú akkumulátorokkal szemben is korlátozásokat tartalmaz majd, és közben Kína visszavág az Európai Unió által bevezetett karbonkvóta határkiegyenlítési mechanizmusnak is, mert bevonja saját szén-dioxid-kereskedelmi rendszerébe az olyan nagy kibocsátó ágazatokat, mint az acél és a cement – jelentette be a kínai ökológiai és környezetvédelmi minisztérium szerdán. A lépések célja az, hogy átfogóbb és egységesebb szabványrendszert teremtsen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérésére.
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
Hajlamosak vagyunk az EU-tagságunkra elsősorban gazdasági szempontból tekinteni, hiszen ez egy megalapozott érv amellett, hogy jól jártunk a belépéssel. Az Unió részéről Magyarországnak utalt források összege már önmagában meggyőző lehet, de nem ez az egyedüli ok, ami miatt jól jártunk a belépéssel – és nem is a legfontosabb. Érdemes megvizsgálni, hogy a régiós országok közül a belépők gazdasági teljesítménye felülmúlta-e azokét, akik kimaradtak.
Egy új tanulmány szerint a repülőgépen való alkoholfogyasztás, majd az ezt követő elalvás egészségügyi kockázatokat hordoz még a fiatal és egészséges utasokra nézve is - jelentette a CNBC.
"Megállapodás született arról, hogy Magyarország részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, amely itt található Azerbajdzsánban" - jelentette be a történelmi megállapodásként aposztrofálva a fejleményt Bakuban Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy a megállapodás nyomán Magyarország ellátásbiztonsága új dimenzióba léphet, mivel "a földgázszükségletünk egy komoly részével mi magunk fogunk tulajdonilag rendelkezni". Frissítés! Délután az is kiderült, hogy az MVM vett 4, illetve 5 százalékos részesedést a gázmezőben és az értékesítést végző cégben, amelyről itt írtunk bővebben. Frissítés 2! Az MVM részesedésvásárlása után tulajdonosi joggyakorlóként Lantos Csaba energiaügyi miniszter is megszólalt, aki többek között azt emelte ki, hogy ez a magyar energiavállalat történetének legnagyobb befektetése, amelyet a saját erőforrásaiból finanszíroz.
Június 9-én választ az egész Európai Unió és benne Magyarország, ugyanis vasárnap kerül sor az európai parlamenti választásra. Idehaza pedig az önkormányzati választás is esedékes, a Portfolio pedig - szokás szerint - kiemelt erőforrásokkal, valamint dedikált oldallal készül a vasárnapi eseményekre.
Több tízezer elektromos autó áll eladatlanul Németországban, miután azokat a kereslet hiánya miatt nem tudják értékesíteni - mondta el Werner Olle autóipari szakértő a Berliner Zeitungnak.
A várt 52,6 pontra emelkedés helyett 54 pontra, tízhavi csúcsra ugrott májusban a kínai szolgáltatószektor beszerzésimenedzser-indexe a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdai adatközlése szerint. Az is kedvező hír, hogy a kompozit kínai bmi egyéves csúcsra ért.
A Portfolio ingyenes konferenciasorozatának legutóbbi székesfehérvári állomásán a kkv-k számára elérhető kormányzati és közvetlen EU-s támogatások mellett az Európán belül kialakult innovációs szakadék áthidalásáról és a térség vállalkozóinak fejlesztési lehetőségeiről is szó volt.
Átadta a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Vertikal Group Nyrt. a 2,5 milliárd forint értékű dombóvári technológiai fejlesztését. A beruházás a gyártástechnológia korszerűsítésével és az egységnyi termék előállításra jutó fajlagos energiafelhasználás minimalizálásával jelentősen csökkenti a környezeti terhelést - áll a cég közleményében.
A Dunaferr eszközei és dolgozói ugyan megmenekültek, hiszen az indiai Liberty Steelhez kerültek, de a vas- és acélgyártás gyakorlatilag megszűnt Dunaújvárosban. Az új tulajdonos fő bevétele a szén-dioxid-kvóták eladásából származik, míg a termelés jelentősen csökkent - írta meg a társaságok beszámolói alapján a G7.
Az euró bevezetésének támogatottsága öt év alatt ugrásszerűen nőtt, csaknem megduplázódott, hiszen a 2019-ben még csak a magyarok 38%-a volt a közös pénz bevezetése mellett, most viszont már 68%-a - derült ki a 24.hu megbízásából végzett Závecz Research kutatásból.
Az idei tavasz volt a legmelegebb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 2,3 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - közölte a HungaroMet Zrt. szerdán a honlapján.
Tavaly év végén érkezett a Honda nemzetközi piacokon legkeresettebb modellje, a CR-V közepes/nagy SUV legújabb változata átdolgozott hajtásláncokkal, valamint jelentősen kibővített vezetéstámogató- és biztonsági felszereltséggel. A típus történetében először érhető el plug-in hibrid hajtáslánccal is, de tesztalanyunk egy négykerékmeghajtású öntöltő hibrid modell volt. Egy falat Amerika Japánból – a teszt során végig az volt az érzésem, hogy a gyártó a modellt a legnagyobb piacára, az amerikaira konfigurálta leginkább, ami csak apróbb részletekből tűnik ki, de ott viszont nagyon. A vezetése soha nem volt ennyire egyszerű és egyben biztonságos, az autó Európában megkapta a márka legújabb, minden irányból védelmet biztosító menetbiztonsági és vezetést segítő rendszerét, a Honda SENSING 360 csomagot. A tesztelt autó felszereltségi szintjén 22 millió forintos áron olyan mobilitási eszközt kap a vásárló, amit kezdősofőr, többgyermekes anyuka, megfontolt, felelős családapa és nagyszülői generáció is biztonsággal, kényelemben, sőt már-már luxusban használhat minden reálisan felmerülő élethelyzetben és forgalmi szituációban. Az árát leszámítva ilyen egy igazi népautó: sikerre van ítélve!