Gazdaság

Gyurcsány: "Nincsen egy csodafegyver"

A mai kormányzati konferencián csak az adó- és járulékcsökkentési csomag lehetséges tartalmáról, a főbb irányvonalakról beszél Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki jelezte, hogy "a következő hetekben lesz időnk a részletekkel megismerkedni". A kormányfő kijelentette, hogy "Nincsen egy csodafegyver, aminek az alkalmazásával egyik napról a másikra alapvetően megváltoztatható a magyar gazdaság versenyképessége, jövedelemtermelő képessége, munkahelyeinek száma". Hozzátette: "az adócsökkentés önmagában nem csodafegyver".

Közel egyéves csúcson az amerikai termelői árak (2.)

Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint a termelő árak 1%-kal nőttek januárban, míg a piac 0.3% körüli emelkedésre számított. Kedvezőtlen inflációs szempontból, hogy a volatilis élelmiszer- és energiaárak nélküli index a várakozásoknál erőteljesebben, 0.4%-kal emelkedett az év első hónapjában a decemberi 0.2 százalékos drágulást követően, ami február óta a legnagyobb értéknek számít. A mai adatközlés a Fed által különösen figyelt pénteki PCE inflációs statisztika előtt rossz előjelnek számít.

Felértékelődési nyomás alá kerülhet a forint (ING)

A konvergenciafolyamat szempontjából értékeli a forint-árfolyamsáv eltörlésének következményeit az ING Bank két elemzője. A szakértők szerint optimális esetben árkonvergencia ezentúl kevésbé az infláción, inkább a nominális árfolyam-felértékelődésen keresztül valósulhat meg. Az alábbiakban ezt az írást közöljük.

Májusban kamatot csökkenthetnek a szlovákok?

Az elemzői várakozásoknak megfelelően a jegybanki alapkamat változatlan szinten tartásáról döntött mai ülésén a szlovák monetáris tanács. A szlovák alapkamat jelenleg 25 bázisponttal magasabb (4.25%) az eurozóna irányadó rátájánál. A felfelé mutató inflációs kockázatok miatt egészen májusig nem kerülhet sor kamatvágásra - nyilatkozták szakértők a jegybanki közlemény megjelenését megelőzően.

Számít-e a bérmegállapodás a keresetek alakulásában?

Az Országos Érdekegyeztető Tanács 2008-ra vonatkozólag a bruttó bérek átlagosan 5-7.5 százalékos emelésében állapodott meg. De vajon mennyiben lehetünk biztosak benne, hogy valóban ekkora lesz a keresetemelkedés Magyarországon? Az elmúlt évek tapasztalatait számba véve a Magyar Nemzeti Bank szakértői legfrissebb inflációs jelentésükben többek között ezt a kérdést vizsgálták.

Pozitív hírek a német gazdaságból - tovább javul az üzleti bizalom

A vártnál erőteljesebb emelkedést jelzett februárban a kiemelten figyelt német Ifo konjunktúra-index. A mintegy 7000 vállalat megkérdezésével végzett felmérés szerint a mutató 103.4 pontról 104.1 pontra emelkedett. A kilátások némileg romlottak ugyan, de a jelenlegi helyzet megítélése jelentősen javult Németországban.

Ma MNB Klub az inflációs jelentésről

A tegnap közzétett inflációs jelentés hátterét és a kilátásokat az új gyakorlatnak megfelelően a jegybank szakértői stábja egy nappal később, azaz ma részletesen is bemutatja egy MNB Klub keretében. Ez délután három órakor kezdődik Kovács Mihály Andrásnak, a jegybank közgazdasági elemzések helyettes vezetőjének a prezentációjával.

Átlépte a 3 milliót az autóállomány

Tavaly év végén a személygépkocsik átlagéletkora 10.3 év volt, ezzel megállt az állomány fiatalodásának trendje - többek között ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szállítási teljesítményekről készült gyorstájékoztatójában. A személygépkocsik állománya meghaladta 3 millió darabot.

Ma lényeges amerikai makroadatok jönnek (USA-előzetes)

A délután forgalmas lesz amerikai makrogazdasági jelentések tekintetében: fél háromkor a termelői árak januári alakulásáról érkezik adat, majd negyed négykor az S&P-Case-Shiller decemberi lakásár-indexe lát napvilágot. Négy órakor pedig a Conference Board teszi közzé februári fogyasztói bizalmi indexét.

Ma még nem mond részleteket Gyurcsány az adócsomagról

A részletek bejelentése helyett csupán a szakmai párbeszéd részének tekinthető az a ma délutáni miniszterelnöki felszólalás a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek keretében Gyurcsány Ferenc a jövő évi adó- és járulékváltoztatási tervekről beszél. A Világgazdaság információi szerint a kormányfő többek között arról beszél, hogy a szuperbruttósításra, vagy a radikális szja-csökkentésre vonatkozó tervek helyett most a kis- és közepes vállalkozások direkt támogatása, azaz a célzott járulékcsökkentés körvonalazódik.

Negyedével emelkedhetne a gáz ára

Tavaly július óta mintegy 25-27 százalékkal kellett volna emelni a gáz árát a szolgáltatóknak, tekintettel a világpiaci folyamatokra, a kőolaj és a földgáz árszintjének változására - mondta az InfoRádiónak az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa.

Rossz hír az aranyba fektetőknek?

A pénteki stagnálást követően tegnap 1% feletti mértékben esett az arany azonnali árfolyama. Az eladói nyomásban szerepe volt azon híreknek, melyek szerint az USA támogatná az IMF limitált mértékű arany eladásait, mellyel bevételi kieséseit pótolná.

Karvalits: hosszabb távon felértékelődhet a forint

A Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap arra figyelmeztette a kormányt és az önkormányzatokat, hogy a hatósági áremeléseknél vegyék figyelembe: a kabinet és a jegybank közösen tűzte ki az inflációs célt. Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában ezzel kapcsolatban azt mondta: a jegybank a kockázatokra figyelmeztetett.

Elemzői reakciók a sáveltörlésre (5.)

Mai ülésén változatlanul, azaz 7.50%-on hagyta irányadó kamatlábát a monetáris tanács, és a kormánnyal egyetértésben a holnapi nappal eltörli a forint ingadozási sávját. Holnaptól tehát szabadon lebeg a forint árfolyama az euróval szemben. A piac teljes megosztottsággal várta a mai kamatdöntést, a konszenzus 25 bázispontos kamatemelést tartalmazott a romló inflációs kilátások, illetve a forintgyengülés láttán. A kamatdöntési közlemény ugyanakkor azt sugallja, hogy bekövetkezhet kamatemelés, ha a másodlagos inflációs kockázatok továbbra is fennállnak. Az MNB döntésével kapcsolatos friss elemzői kommentárok részletesen a Portfolio.hu angol nyelvű oldalán olvashatók.

Újabb mélyponton a használt lakások értékesítése az USA-ban (3.)

A vártnál valamelyest erőteljesebb volt a használt lakások értékesítésének visszaesése januárban az Egyesült Államokban, így az összehasonlítható adatok 9 éves idősorában a januári lett az eddigi legalacsonyabb eladási volumen. A decemberi 4.91 millió egységről (évesített érték, szezonálisan igazítva) januárra 4.80 millió egységre zuhant az eladások volumene, míg a piac 4.82 millió egységre számított.

Holnap MNB Klub az inflációs jelentésről

A ma közzétett inflációs jelentés hátterét és a kilátásokat az új gyakorlatnak megfelelően a jegybank szakértői stábja egy nappal később, azaz holnap részletesen is bemutatja egy MNB Klub keretében. Ez délután három órakor kezdődik Kovács Mihály Andrásnak, a jegybank közgazdasági elemzések helyettes vezetőjének a prezentációjával.

Jelentősen emelte inflációs előrejelzéseit az MNB (2.)

A mai kamatdöntéssel együtt jelent meg a jegybanki stáb által készített, feltételes alapú inflációs előrejelzés. Ebben a piaci elemzők által várttal lényegében összhangban jelentősen felfelé módosultak mind az idei, mind a jövő évi inflációra vonatkozó előrejelzések.

Nincs kamatemelés - holnap eltörlik a forint ingadozási sávját! (4.)

Mai ülésén változatlanul, azaz 7.50%-on hagyta irányadó kamatlábát a monetáris tanács, és a kormánnyal egyetértésben a holnapi nappal eltörli a forint ingadozási sávját. Holnaptól tehát szabadon lebeg a forint árfolyama az euróval szemben. A piac teljes megosztottsággal várta a mai kamatdöntést, a konszenzus 25 bázispontos kamatemelést tartalmazott a romló inflációs kilátások, illetve a forintgyengülés láttán. A kamatdöntési közlemény ugyanakkor azt sugallja, hogy bekövetkezhet kamatemelés, ha a másodlagos inflációs kockázatok továbbra is fennállnak.

A jelek szerint az MNB nem hagyta kamatemelésre kényszeríteni magát. Meglepőnek tűnő megoldást választott, bár voltak elemzői vélemények, amelyek ezen lépések konstrukcióját helyesnek tartották. A kamatemelés elmaradása a forint ingadozási sávjának eltörlésével együtt azonnali jelentős forinterősödést okozott.

Adjuk a dollárt, vegyük az eurót?

A devizapici keresztek tekintetében a Saxo Bank elemzői az euro USA dollárral szembeni erősödésére számít, míg a Varengold Bank elemzői szintén erősebb eurót várnak, azonban a kanadai dollárral szemben.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.