Gazdaság

Új Tulajdonosi Program - keretterv már van

A kormányfő elé terjesztette javaslatát az Új Tulajdonosi Program tanácsa azon cégek köréről, amelyek bekerülnének a programba. Emellett a testület felhívta a figyelmet arra, hogy szélesíteni kell azoknak a körét, akik megtakarításokkal rendelkeznek, mégpedig olyan kedvezményekkel, amelyek a befektetés hosszabb távú megtartását ösztönzik.

Kapaszkodj! - 4,000 dolláros aranyár jöhet

Az arany árfolyama az 1,000 dolláros szintek meghódítását követően lejtőre került, és azóta még a dollár árfolyamának további mélységekbe zuhanása sem tudta meghozni a piacra a lendületet. Az elemzők rövid távon pesszimistábbak lettek, míg a hosszú távú árfolyam elmozdulás tekintetében továbbra is emelkedést valószínűsítenek.

Tartósan magasabb kamatpályára kell számítani Magyarországon

Az elemzők többsége szerint hétfőn újra kamatot emel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és ezt idén még egy ilyen lépés követheti, így nem az egy hónapja gondolt 8.00%-on, hanem 8.50%-on tetőzhet a magyar kamatemelési hullám - derül ki a Reuters áprilisi körkérdéséből. A múlt havi kamatemelés az elemzők szerint még nem volt elegendő ahhoz, hogy elérhető legyen a jegybanki inflációs cél 2009-ben. A szakemberek jóval alacsonyabb gazdasági növekedést és magasabb államháztartási hiányt prognosztizálnak jövőre, mint a kormány friss konvergenciajelentése.

Gyorsan ugranak rá a magyarok a magas nyugdíjra

A magyarok európai összevetésben kirívóan hamar mennek nyugdíjba, és utána ténylegesen inaktívvá válnak - derül ki az AXA csoport megbízásából a GFK csoport által elvégzett nemzetközi felmérésből. Jó hír is van: a magyar relatív nyugdíjak európai összevetésben magasak. Igaz, az emberek nem nagyon hiszik, hogy sokáig tarthat ez az állapot.

Mélyponton a német üzleti bizalom

Kisebb meglepetést okozott a piacok számára a kiemelten figyelt német Ifo konjunktúra-index áprilisi, várt feletti csökkenése. A mintegy 7000 vállalat megkérdezésével végzett felmérés szerint a mutató 104.8 pontról 102.4 pontra csökkent, ami több mint két és féléves mélypontnak számít. A kilátások és jelenlegi helyzet megítélése egyaránt romlott Németországban.

Újabb negatív rekord születhet? (USA-előzetes)

Ma délután három makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból, fél háromkor a tartós cikkek rendelésállománya és a heti friss munkanélküli segélykérelmek múlt heti száma jelenik meg, négy órakor pedig az újlakás-értékesítések márciusi alakulásáról szóló jelentés lát napvilágot.

Mire gyúrt a Gyurcsány-csomag? - Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba!

Évek óta dúl a vita a közgazdászok között arról, hogy a második Gyurcsány-kormány által 2006. júniusában meghirdetett fiskális kiigazító csomag elsősorban az államháztartás bevételi, vagy kiadási oldaláról segítette a deficit határozott csökkenését. A Pénzügyminisztérium (PM) illetékesei kiadáslefaragásokra alapozott kiigazítást hangsúlyoznak, miközben számos elemző nyilatkozik úgy, hogy alapvetően rossz a kiigazítás szerkezete, mert a Gyurcsány-csomag elsősorban bevételnövelésre alapozza a konszolidációt. Veres János pénzügyminiszter rendszeresen bemutat egy ábrát, amely szemléletesen igyekszik bizonyítani, hogy javarészt a kiadások lefaragása segít a nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó deficitcsökkentésben. Vannak azonban más számítások is...

Papírpénz helyett érme - megváltozhat a kétszáz forintos

A szakmai köröket évek óta két kérdés foglalkoztatja a magyar bankjegyekkel és érmékkel kapcsolatban: az egyik az egy- és kétforintosok szükségessége, a másik pedig a kétszáz forintos bankjegyként vagy érmeként való megjelenése. A Magyar Nemzeti Bank az érintett szakmai szervezetek és a lakosság megkérdezésével tájékozódik, hogy a lakosság és gazdasági szereplők igényeinek megfelelő döntést hozhasson - közölte az MNB az MTI-vel.

"A hokiválogatott hiteles lenne" - Varga Mihály

Könnyű utat nem, de stabilitást és biztos irányokat hozhat egy Fidesz kormányzás - ezt Varga Mihály mondta el olvasóink kérdéseire a Portfolio.hu on-line interjújában. A Fidesz alelnöke szerint a jelenlegi kormányzatban nincs meg a képesség és a szándék arra, hogy kivezesse az országot a válságból. Kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a szomszédaink miatt belekényszerülünk az egykulcsos adó alkalmazásába - mondta a parlament költségvetési bizottságának elnöke.

Egyre nehezebb lesz elkerülni az adósságcsapdát! (IIF)

Idén még teljesítheti az általa kitűzött államháztartási hiánycélt a magyar kormány, de 2009-től nemhogy tovább csökkenne a deficit, hanem a 2010-es választások miatt jelentősen emelkedhet - vázolja a borús kilátást a hivatalosan ma közzétett elemzésében az egyik legnagyobb tekintélyű nemzetközi pénzügyi szervezet. Az Institue of International Finance (IIF) előrejelzése szerint a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) idén és jövőre is további kamatemeléseket kell végrehajtani, hogy elérhető legyen az általa kitűzött közép távú inflációs cél.

A kormány meghátrált a nyakkendőadó ügyében

A kormány mai ülésén úgy foglalt állást, hogy nem támogatja azt a módosító javaslatot, amely a nyakkendőkre, blúzokra, öltönyökre és hasonló ruhaneműkre is kivetné a kulturális járulékot - számol be az Index.

Vártnál jobban csökkentek a benzinkészletek Amerikában

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek alapján a nyersolajkészletek 2.4 millió hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 3.2 millió hordóval estek, a finomított termék készletek 1.4 millió hordóval kerültek lejjebb. Az adatok hatására az olajár 1 dollárral emelkedett.

Egy hajszál választotta el az olajárat a 120 dollártól - Ajjaj!

Soha nem látott magasságba, 119.9 dolláros szintre emelkedett tegnap a WTI májusi határidős árfolyama. A kontraktus tegnap futott ki, a júniusi határidőre 118 dollárba került egy hordó olaj. A fekete arany szárnyalását elsősorban a spekulatív vételeknek tudhatjuk be, illetve a dollár árfolyamának gyengülésének, bár a kínálati oldali nem várt kiesésekről érkező hírek, illetve az OPEC nyilatkozatai, miszerint nem emelnek kitermelésükön, nem járulnak hozzá a drágulás megfékezéséhez.

Hároméves csúcsra emelheti a kamatot a jegybank

Hétfőn a 2005 márciusa előtti szintre emelheti irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - legalábbis amennyiben a Portfolio.hu által megkérdezett piaci szereplők várakozásai megvalósulnak. A többség 25 bázispontos kamatemelésre számít, és érzékelhetően emelkedik az év végi szintre adott prognózisok konszenzusa is: a mostani előrejelzések szerint már alig van tere a kamatcsökkentésnek az év második felében.

Több mint kétéves mélyponton az eurozóna ipara (2.)

Áprilisban a vártnál jobban teljesít az eurozóna szolgáltató szektora az áprilisi előzetes beszerzési menedzser index adat alapján, a feldolgozóipari aktivitási index viszont a vártnál jóval nagyobb esést mutatott és igen közel került a zsugorodás/bővülés határát jelző 50 ponthoz.

Hiába drága az üzemanyag, egyre többet veszünk belőle

Februárban folytatódott a kiskereskedelem zsugorodása. A forgalom volumene - szezonálisan és naptárhatással igazítva - 0.2 százalékkal múlta alul a januári szintet. Igaz, mintha a csökkenés üteme enyhülőben lenne.

Semmi sem dőlt el Pennsylvaniában

Clinton nyert Pennsylvaniában, de a helyzet semmit sem változott. Hillary Clintonnak kétszámjegyű győzelemre lett volna szüksége Pennsylvaniában a trendek megfordításához, Barack Obamának elég lett volna egy ötpontos vereség a végső győzelem bebiztosításához. A végeredmény 55-45 lett Clinton javára, Hillary több mint kétszázezer szavazattal szerzett többet.

A bolgárokkal egyszerre lehet eurónk?

Az újonnan csatlakozott EU tagok legkorábban (jövőre) Szlovákiában vezethetik be az eurót, bár az elemzők aggodalmukat fejezték ki az inflációs pálya fenntarthatóságával kapcsolatban. míg a többi ország előreláthatólag csak évek múltán léphet be a monetáris unióba - derül ki a Reuters legfrissebb felméréséből. Magyarország Bulgáriával együtt 2014-ben válhat az eurozóna tagjává.

Lesz-e bármi is a közpénzügyi törvénycsomagból és mikor?

Tizenhat tárgyalási forduló után is mélyek és nagyjából ugyanott húzódnak a törésvonalak a két nagy parlamenti párt álláspontja között a közpénzügyi törvénycsomaggal kapcsolatban, mint a szakmai megbeszélések kezdetekor - jelezte meglátását a mai közpénzügyi konferencia ötpárti kerekasztal beszélgetésén Hargitai János. A KDNP képviselőcsoportjának szakpolitikusa hozzátette: nem lát rá hajlandóságot, hogy a két nagy párt a törvényjavaslat elfogadásával lekorlátozza saját jövőbeli költekezési mozgásterét, emiatt azt a veszélyt látja, hogy semmi sem lesz a törvényből. Az ezzel kapcsolatos aggodalmát Pongrácz Tibor, az MDF szakpolitikusa is teljes mértékben osztotta, egyúttal jelezte pártja kompromisszumkészségét.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.