Gazdaság

Elérkezett a recesszió? - Sötét felhők a Fed felett

Az előttünk álló rövid héten minden bizonnyal az amerikai makrogazdasági jelentésekre irányul majd a befektetők figyelme. A hét legfontosabb eseménye a Fed szerda esti kamatdöntése lehet, magyar vonatkozásban pedig a mai nap ígérkezik a legsűrűbbnek, a monetáris tanács kamatdöntésének délutáni bejelentésével és a legfrissebb munkanélküliségi statisztika megjelenésével. A piac megosztott a kamat-meghatározó ülés kimenetelével kapcsolatban, a tartás illetve a 25 bázispontos kamatemelés lehetősége is szóban forog.

A cseh orvosok szeretik a vizitdíjat

Csehországban támogatja a januárban bevezetett vizitdíj-rendszert a háziorvosok szövetsége - számol be az Info Rádió. Jan Jelínek szóvivő a szervezet közgyűlése után azt mondta: a kétmilliárd koronás, vagyis mintegy 200 milliárd forintos bevétel lehetőséget ad rendelőik korszerűsítésére.

Eldőlt! Szakad a koalíció, kisebbségi kormányzásra készülhet az ország - hogyan reagál a piac?

Vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésén a Szabad Demokraták Szövetsége hivatalossá tette azt, aminek az elkerülhetetlensége már régóta biztos volt: a párt kilép a kormánykoalícióból. Ez egyben kisebbségi kormányzást jelent a szocialista párt számára - az első olyat a rendszerváltás óta, amikor a következő választásokig két költségvetést kellene még megszavazni. Elvileg. És hogyan fogadja mindezt a piac?

Gabonakészletekbe fektet India

Indiában az élelmiszerárak további emelkedésének megfékezése érdekében az állami búzakészletek növeléséről döntött a kormányzat, miután az inflációs ráta hároméves csúcsra emelkedett. India idei búzatermését 76.8 millió tonnára becslik, ezzel Kína után a világ második legnagyobb termelőjének számít.

Rövidesen kipukkanhat az olajlufi?

A kitermelés jelentős felfutása nyomán az olajkínálat növekedése meghaladhatja majd a kereslet bővülését a következő években, miközben a globális gazdasági növekedés lassulása egyébként is szűkíti a keresleti oldalt - hangsúlyozza friss elemzésében a Lehman Brothers olajpiaci stratégája. A szakértő szerint több tényező is afelé mutat, hogy most valóban elérhettünk az olajárak szárnyalásának végéhez, ezért a jövő évi átlagos olajárra adott prognózisa 83 dollár, míg 2010-re 70-80 dollár/hordó közötti átlagárra számít.

MNB Klub jövő kedden a pénzügyi stabilitási jelentésről

A múlt héten közzétett Jelentés a pénzügyi stabilitásról című kiadvány három kiemelt témájáról a jegybankban jövő kedden (29-én) 10 órától szakmai vitát rendeznek. Az MNB Klubot megnyitja Király Júlia, a jegybank alelnöke.

Iránra lőtt az USA, elszállt az olaj! (2.)

Több mint három dollárral megugrott pénteken késő délután az amerikai könnyűolaj júniusi szállítású határidős árfolyama, miután napvilágot látott egy olyan hír, miszerint az Öböl térségben az amerikai U.S Military Command-dal szerződésben álló hajóról figyelmeztető lövéseket adtak le irán hajókra.

A vártnál is borúlátóbbak az USA-ban (2.)

A felülvizsgált adatok a michigani körzet fogyasztói bizalmi indexének erőteljes esését jelzik áprilisban, az előzetesen közzétett adatot enyhén lefelé 63.2 pontról 62.6 pontra korrigálták - ami újabb negatív rekordnak számít. A vártnál gyengébb adat azt jelzi, hogy a fogyasztók megítélésében továbbra is igen erősen érezhető az amerikai gazdaság növekedésének lassulása.

Eldőlt: 2011-ig várni kell a szabad munkavállalással Németországban

Sajtójelentések szerint a német kormánykoalíció pártjai megállapodtak abban, és Észak-Rajna Vesztfália munkaügyi minisztere is jelezte, hogy Németország 2011-ig nem szabadítja fel munkaerőpiacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott új tagállamok számára. Ez azt jelenti, hogy Németország él a lehetséges legkésőbbi piacnyitás lehetőségével.

Székely Tamás lehet az új egészségügyi miniszter

Vasárnap estére megnevezi az új egészségügyi minisztert Gyurcsány Ferenc kormányfő, a legesélyesebb várományos Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója - értesült az InfoRádió kormányközeli forrásból. Az InfoRádió tudomása szerint a miniszterelnök megvárja az SZDSZ vasárnapi rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésének eredményét.

Száguldó gazdaságok a szomszédban

A Nyugat-Balkán régió országai magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak az új évezredben. 2007-ben a régió átlagos növekedése meghaladta a 6%-ot. A növekedés fő motorját a fogyasztás és a beruházások adják. Idén várhatóan tovább folytatódik e gazdaságok szárnyalása, azonban ez a növekedési pálya rejt magában kockázatokat - véli Bilek Péter, az ICEG European Center tudományos munkatársa.

Közel egyéves mélyponton az eurozóna pénzkínálata (2.)

Márciusban tovább csökkent az M3-as pénzmennyiség éves növekedési üteme az eurozónában, a februári 11.3 százalékos érték után 10.3 százalékos bővülésről tettek jelentést. Ez inflációs szempontból enyhe pozitív meglepetést okozott a piacok számára, mivel az elemzők kicsivel magasabb, 10.8 százalékos növekedési rátára számítottak.

MNB Klub jövő kedden a pénzügyi stabilitási jelentésről

A múlt héten közzétett Jelentés a pénzügyi stabilitásról című kiadvány három kiemelt témájáról a jegybankban jövő kedden (29-én) 10 órától szakmai vitát rendeznek. Az MNB Klubot megnyitja Király Júlia, a jegybank alelnöke.

Évtizedes inflációs csúcs okozott zavart a japán pénzügyi rendszerben

Annak ellenére okozott komoly állampapírpiaci mozgásokat a ma hajnalban közzétett márciusi japán inflációs adat, hogy az a vártnak megfelelően évtizedes csúcsot (1.2% éves alapon) jelent. A befektetők felismerték, hogy a világot sújtó élelmiszer- és energiaár emelkedési hullám a japán gazdaságba is kezd begyűrűzni. Ez radikálisan változtatott a japán kamatkilátásokon, komoly kötvénypiaci hozamemelkedést okozva. A határidős kötvénypiacot a nagy mozgások miatt negyed órára le kellett állítani, hogy csillapodjanak a kedélyek, így a ma hajlani helyzet az idén bevezetett új elektronikus kereskedési rendszer első komoly tesztjének számított.

Döcögősen indult az év - de a kilátások még rosszabbak

2008 első két hónapjában az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9.7%-kal bővült, az építőipar teljesítménye ugyanakkor 23%-os visszaesést mutatott. A külkereskedelemben az export dinamikája továbbra is meghaladta az importét. A foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliségi ráta 8,0%-ra emelkedett. Az infláció üteme némileg lassult: márciusban 6.7%, az első negyedévben 6.9% volt. A nettó átlagkereset 5.2%-os emelkedése mellett a reálkereset 1.7%-kal csökkent január-február átlagában. A kiskereskedelmi forgalom csökkenése folytatódott. Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű, konszolidált hiánya előzetes adatok szerint január-márciusban 508 milliárd forint volt, 254 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezekkel a főbb adatokkal fogalja össze az év első négy hónapjában kirajzolódó gazdasági képet a Központi Statisztikai Hivatal.

Négy jegybankelnök a kormány politikája ellen

Most el kell kezdeni a valódi reformokat, amiket több éven keresztül lehet csak végigvinni. A kiadásokat nemcsak lefaragni kell, hanem úgy kell átalakítani, hogy a rászorultak kapjanak csak. A munkahelyteremtést bátorítani és ösztönözni kell adócsökkentéssel, a rokkantsági nyugdíjazás szabályainak szigorításával, a minimálbér megszüntetésével és megadóztatásával. A rendszerváltás óta eltelt időszak négy jegybankelnöke közösen érvelt a 180 fokos gazdaságpolitikai fordulat mellett - számol be az Index.

Legutóbb 26 éve voltak ilyen pesszimisták az amerikaiak (USA-előzetes)

Ma délután csupán egyetlen makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból, négy órakor a michigani fogyasztói bizalmi index áprilisi felülvizsgált értéke jelenik meg. Az előzetes számok szerint a fogyasztói bizalom jelentősen romlott áprilisban - derült ki a a University of Michigan legutóbbi felméréséből . A fogyasztói bizalmi index 69.5 pontról 63.2 pontra csökkent, ami 26 éves mélypontnak számít. A konszenzus szerint a felülvizsgálat során nem korrigálják majd az értéket.

Simor: félremagyarázták a szavaimat - jöjjön a Közszolgáltatási Tanács!

Egyes magyarázatokkal ellentétben nem megszorítást jelentene az a 2500 milliárd forint körüli, az államháztartás kiadási oldalát érintő lefaragás, amelyre a közelmúltban egy újságcikkben tettem javaslatot, mert vele együtt egy átfogó adócsökkentési programot is indítani kell, az adóbázis szélesítésével párhuzamosan - hangsúlyozta a XXI. Század Intézet által szervezett ma délutáni jegybankelnöki kerekasztal-beszélgetésen Simor András. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetője hozzátette: egy ilyen mértékű, az állami újraelosztási ráta jelentős csökkentését célzó beavatkozás nyilvánvalóan nem valósulhat meg "egyik napról a másikra", inkább egy több évre kiterjedő program segítségével hajtható végre.

Drasztikus zuhanás az amerikai újlakás piacon (3.)

Márciusban a vártnál jóval erőteljesebb zuhanást jelzett az új lakások értékesítési volumene az Egyesült Államokban. Az évesített tényadat 526 ezer egység lett, a várt 585 ezer körülivel szemben és tovább rontja a képet az is, hogy a korábban közzétett februári 590 ezres adatot 575 ezerre módosította a Kereskedelmi Minisztérium. Márciusban 8.5 százalékkal csökkent az új lakások értékesítésének volumene az Egyesült Államokban, ami 17 éves mélypontnak számít.

Jócskán vágta a jövő évi GDP-növekedési prognózist a kormány! (2.)

A tegnapi információkkal ellentétben nem 3.9%-ra, hanem 3.4%-ra csökkentette az eddigi 4.0%-ról a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó prognózisát a kormány - derül ki a ma nyilvánosságra hozott konvergenciajelentésből. Ez az eddigi prognózis túlzottan optimista voltának elismerését jelenti, bár megjegyzendő, hogy a ma közzétett friss Reuters-konszenzus még mindig alacsonyabb jövő évi növekedési ütemet jelez (3.0%), mint a friss kormányzati előrejelzés.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.