Gazdaság

Újabb jel utal arra, hogy a Fed odaérhet a Szent Grálhoz

Újabb jel utal arra, hogy a Fed odaérhet a Szent Grálhoz

Az amerikai munkáltatók a Federal Reserve felmérései alapján 2024-ben várhatóan kevesebb embert vesznek fel, ami a jelentések szerint a munkaerőpiac esetleges lehűlését és a béremelkedések lassulását jelzi. Mindez pedig abba az irányba mutat, hogy az amerikai jegybank elkezdheti a lazítást, és összejöhet a puha landolás az amerikai gazdaságban.

Tisztázták a Mol pozsonyi finomítója körüli kérdéseket

Tisztázták a Mol pozsonyi finomítója körüli kérdéseket

Bár az Európai Bizottság már elfogadta a Mol pozsonyi finomítójának átalakítására adott, ez év végi határidő meghosszabbítását, végső döntés azonban a Népszava szerint nem született az ügyben, ezért felmerültek a Slovnaft 2024-es termelésével kapcsolatos aggályok. Az olajtársaság azonban megkeresésünkre tisztázta a helyzetet: közölték, hogy a derogációt hivatalosan is meghosszabbították, a hatályát 2024 december 5-ig tolták ki.

Véget ér a potyázók kora - a mesterséges intelligencia megmondja, ki akar bliccelni a metrón

Véget ér a potyázók kora - a mesterséges intelligencia megmondja, ki akar bliccelni a metrón

Bár Londonban a temérdek elektromos kapu miatt korántsem olyan könnyű potyázni, mint Budapesten, vannak külvárosi megállók, ahol jegy nélkül is be lehet surranni a metróra. A bliccelés egyre gyakoribb (miközben a közlekedési dolgozók is egyre magasabb fizetéseket tudnak kikövetelni maguknak), így a londoni tömegközlekedés új fegyvert vet be: a mesterséges intelligenciát - számol be az Infostart.

Románia és Bulgária belép a schengeni övezetbe

Románia és Bulgária belép a schengeni övezetbe

A román belügyminisztérium hivatalosan bejelentette, hogy politikai megállapodást kötöttek Ausztria és Bulgária minisztériumával Románia és Bulgária belépéséről a schengeni övezetbe, a légi és tengeri határokon történő kiterjesztés 2024 márciusában fog megvalósulni. A szárazföldi határok megszüntetésének időpontjáról 2024-ben tárgyalnak.

Örömteli hír érkezett: helyreáll a rend a Szuezi-csatornánál?

Örömteli hír érkezett: helyreáll a rend a Szuezi-csatornánál?

A dán Maersk szerdán közölte, hogy a következő hetekben több tucat konténerszállító hajót indít útjára a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül, ami újabb jele annak, hogy a nemzetközi szállítmányozási cégek kezdenek visszatérni erre az útvonalra.

Mérnök ellen támadt egy robot a Tesla gyárában

Mérnök ellen támadt egy robot a Tesla gyárában

Egy nemrég kiszivárgott dokumentum szerint a Tesla egyik mérnökét megtámadta egy robot a vállalat Austin melletti gyárában, és vérző sebeket okozott neki. Az eset ismét rávilágított arra a körülményre, hogy a Tesla üzemeiben az átlagosnál jóval gyakrabban fordulnak elő különféle balesetek.

Óriási a feszültség a fizetések miatt - Mekkorát emelnek az állami cégek?

Óriási a feszültség a fizetések miatt - Mekkorát emelnek az állami cégek?

Az állami cégeknél gyakorlatilag csak a Magyar Postánál dőlt el, hogy milyen fizetésemelésekkel próbálják megtartani a dolgozóikat. A MÁV-Volán csoportnál egy rövid, egynapos sztrájkkal már elindította a bérharcot a volánbuszosok szakszervezete. Egyelőre olyan távolnak egymástól az álláspontok, hogy csak január közepén ülnek újra tárgyalóasztalhoz a cégcsoport és a szakszervezet vezetői. A Magyar Villamos Műveknél valószínűleg simább lesz a megállapodás, a víziközmű cégeknél pedig komoly tárgyalások várhatók. A munkáltatók általában 10% alatti bérajánlattal rukkolnak elő, de a dolgozók ennél többet szeretnének.

Minek kell történnie ahhoz, hogy a magyar gazdaság jobban teljesítsen a vártnál? Íme a közgazdászok válasza

Minek kell történnie ahhoz, hogy a magyar gazdaság jobban teljesítsen a vártnál? Íme a közgazdászok válasza

A vártnál nagyobb mértékben élénkülhet a fogyasztás, az EU-val történő kiegyezés után gyorsan lehívhatjuk a felszabaduló forrásokat, miközben a külső környezet is kedvezőbb lehet – csak néhány a több pozitív kockázat közül, amely a 2024-es évet övezi a magyar közgazdászok szerint. Ha az optimista szcenáriók válnak valóra, a magyar gazdaság növekedése nagyobb lehet a vártnál, az infláció gyorsabban csökkenhet, mint azt most gondoljuk.

Drága európai ország lettünk, nem csoda, hogy nem vásárolunk

Drága európai ország lettünk, nem csoda, hogy nem vásárolunk

A Magyar Nemzeti Bank a legfrissebb előrejelzésében visszafogta a jövő évre vonatkozó növekedési várakozásait. Értékelésében azt is jelezte, hogy várakozása szerint a lakossági fogyasztás az idei visszaesés után lassabban áll helyre. A jegybank az inflációs jelentésében külön részben magyarázza meg, hogy miért várja a háztartások költekezési szándékának visszafogott ütemű élénkülését.

Már most nagyon kevés az ápoló, és a helyzet még rosszabb lesz

Már most nagyon kevés az ápoló, és a helyzet még rosszabb lesz

Már csak néhány nap, és még tovább súlyosbodik a munkaerőprobléma az egészségügyben, mert 2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek. Becslések szerint eddig a szakápolói, műtős állások 10-15 százalékát bérnővérekkel töltötték be, döntően a fővárosban. Az intézkedést így a betegek, hozzátartozók a bőrükön érzik majd meg, az egészségügyiek pedig, akik eddig bérnővérként, bérműtősként egészítették ki a fizetésüket, a pénztárcájukon. Az egészségügyi szakdolgozóhiány évről évre súlyosabb, és bár egész Európában komoly gond, Magyarországon az átlagnál is rosszabb a helyzet.

Mérgező víz folyik a csapból? Itt a térkép Magyarország legveszélyeztetettebb településeivel

Mérgező víz folyik a csapból? Itt a térkép Magyarország legveszélyeztetettebb településeivel

Kiadta friss jelentését a magyarországi ivóvízminőségről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. A 2022-re vonatkozó számok alapján még mindig vannak az országnak olyan részei, ahol gondok vannak a csapvízzel. Jó hír, hogy szinte mindenhol jó minőségű csapvíz folyik itthon, de továbbra is van kilenc olyan település, ahol az arzéntartalom magas. A nagyobb településeken és a fővárosban pedig a víz ólomtartalma lehet aggályos.

Egyre méretesebb válság felé sodródik a kínai gazdaság

Egyre méretesebb válság felé sodródik a kínai gazdaság

Bár javultak a kínai ipari vállalatok profitszintjei a tavalyi bázishoz képest, még mindig visszaesés látszik a járvány sújtotta 2022-höz képest is. Egyelőre a már legyártott készletek értékesítése javít az összképen, de az egyre erősebb deflációs hatások, valamint a még mindig alacsony belföldi kereslet egyre baljósabb képet vetítenek előre.

Rossz hír érkezett az árhullámról

Rossz hír érkezett az árhullámról

Idén már nem vonul le a dunai árhullám, a lassú tetőzést az okozza, hogy a mellékfolyókon sokkal nagyobb mennyiségű olvadékvíz érkezik - például a Vágon, amely Komáromnál ömlik a Dunába - írja összefoglalójában az InfoStart. Az olvadékvíz azért is ilyen sok, mert több vizet a talaj már nem tud elnyelni, "tele vannak a földek", ezért minden megjelenik a folyók vízrendszereiben. A Tisza összes mellékfolyóján újabb áradás is elkezdődött.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.