Gazdaság

Remek hír érkezett, beszakadt a gáz ára

Remek hír érkezett, beszakadt a gáz ára

Beszakadt ma a földgáz európai referenciaára, a holland gáztőzsdén már 6 százalékos esést láthatunk. Elsősorban a TotalEnergies bejelentésére reagál ilyen élesen a piac, a francia energiaóriás ugyanis közölte, hogy idén márciusban újraindítja a termelést Dánia legnagyobb gázmezőjén.

Jött 2024, és kitört a lakossági optimizmus

Jött 2024, és kitört a lakossági optimizmus

Látványosan javultak az év első hónapjában a lakossági várakozások, eközben az üzleti szektor kilátásai minimálisan romlottak decemberhez képest - mutatja a GKI konjunktúrafelmérése, amelynek kompozit indexe 18 havi csúcsára jutott fel.

Magyarországon is jelenlévő akkumulátoróriás szólt be Kínának, lépésre sürgeti az EU-t

Magyarországon is jelenlévő akkumulátoróriás szólt be Kínának, lépésre sürgeti az EU-t

Min-suk Sung, a dél-koreai SK On akkumulátorgyártó cég kereskedelmi igazgatója szerint fennáll annak a veszélye, hogy Európa túlzottan függővé válik a kínai elektromos járművek akkumulátoraitól. A nyilatkozatot az teszi pikánssá, hogy a koreai cég Magyarországon már két gyártóegységgel is rendelkezik, miközben egyre több kínai szereplő kezd termelésbe itthon.

Napokon belül teljesen megváltozhat a jövőről alkotott képünk

Napokon belül teljesen megváltozhat a jövőről alkotott képünk

Beindul az év a jegybankok számára is, a héten jönnek az első kamatdöntések, melyek közül legfontosabb az EKB csütörtöki döntése lesz. A jegybank eseménye kiemelten fontos lesz, mert teljesen új üzenetet kaphatunk a kamatkilátásokról a vörös-tengeri folyamatokra reagálva, ami alapvetően átrajzolná a várakozásokat. Emellett részletes képet kapunk még az államháztartás 2023-as számairól, de jönnek konjuknktúra-mutatók a világ legnagyobb gazdaságaiból is.

Elveszett év jön Olaszországban

Elveszett év jön Olaszországban

A nyomás alatt levő olasz gazdaság 2024-es növekedési kilátásai attól függnek, hogy a kormány milyen gyorsan tudja felhasználni az EU által megítélt helyreállítási forrásokat. A kamatcsökkentés segíthet, ám ennek hatásai csak lassan érvényesülnek majd – véli az ING Bank elemzője.

Új bejelentést kaptak a magyar nyugdíjasok

Új bejelentést kaptak a magyar nyugdíjasok

A kormány hivatalosan is lejjebb hozta az idei GDP-növekedési várakozását. A friss szám azért érdekes, mert pont annak a határán billeg, hogy a nyugdíjasok jogosultak lesznek-e a prémiumra. Ennek apropójából összeszedtük, hogy 2024-ben mire számíthatnak a nyugdíjasok, a nyugdíjemelés, a 13. havi nyugdíj mit is jelent majd számukra a gyakorlatban.

Jelentős rezsicsökkenés jön, ha elindulnak ezek a pályázatok

Jelentős rezsicsökkenés jön, ha elindulnak ezek a pályázatok

EU-s pénzek támogatásával folytatódhat a hazai energiarendszer korszerűsítése. Az uniós helyreállítási és ellenállóképességi eszköz Magyarországra jutó forrásrészének tervezett felhasználását vázoló REPowerEU fejezettel kiegészített végleges helyreállítási terv fő fejlesztési fókuszát a zöld átmenet képezi, ezen belül pedig az egyik leghangsúlyosabb témakört az energiafelhasználás hatékonyságának javítása jelenti. Az energiahatékonyság növelésére, vagyis az energiafelhasználás csökkentésére jelentős pályázati programok indulhatnak hamarosan a lakosság, a vállalatok és a közszféra számára a helyreállítási alap forrásaiból, és a cél érdekében a kormány szabályozási reformokat is bevállalt.

Íme az idei év kihagyhatatlan utazási élményei

Íme az idei év kihagyhatatlan utazási élményei

Napjainkban már nem elég egyszerűen csak elutazni egy helyre: egyre többen szeretnének a kikapcsolódós mellett többet is megtudni az adott helyről. A Virtuoso luxusutazási vállalat éppen ezért most 20 000 tanácsadó részvételével készített egy listát, melyből kiderül, melyek a 2024-es év kihagyhatatlan utazási élményei. Lássuk.

Az újabb nemzetközi konfliktus hozza vissza a pusztító áremelkedést a boltokba?

Az újabb nemzetközi konfliktus hozza vissza a pusztító áremelkedést a boltokba?

Már a gazdaságban is komoly fennakadásokat okoz a jemeni húszi lázadók tevékenysége a Vörös-tengeren, hiszen egyre több cég számol be szállítási nehézségekről és átmeneti leállásokról. Közben a konfliktus miatt a szállítmányozási költségek jelentősen emelkedtek az elmúlt hetekben. A helyzet kezd hasonlítani 2021-hez, amikor a globális logisztika szinte összeomlott, hozzájárulva az infláció jelentős emelkedéséhez.

Megszólalt a virológus: újabb világjárvány fenyeget

Megszólalt a virológus: újabb világjárvány fenyeget

A koronavírus legújabb változatai is okoznak ugyan járványokat, a legutóbbi még tart Magyarországon, de Rusvai Miklós virológus szerint rendkívül csekély a valószínűsége annak, hogy egy világjárványt okozó variánsa alakul ki. A vírusszakértő azt mondja, sokkal nagyobb az esély arra, hogy a madárinfluenza átterjed az emberre.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.