Megállapodott Amerika Iránnal
A megállapodásban - az Egyesült Államok által közzétett részletek szerint - Irán kötelezettséget vállalt arra, hogy nem dúsítja 5 százaléknál magasabbra uránkészleteit, illetve semlegesíti a 20 százalékra dúsított készleteket.
A hatok cserébe 7 milliárd dollár értékben (1,5 ezer milliárd forint) enyhíti az Irán elleni szankciókat, de "korlátozott, ideiglenes és célzott" jelleggel, s úgy, hogy ez a lépés szükség esetén visszavonható. Az iráni kőolajexportot érintő szankciók egy részének feloldásából Teherán további 4,2 milliárd dollárhoz (925 milliárd forint) juthat. A hatok vállalták, hogy az elkövetkező fél évben nem hoznak újabb szankciókat, ha Irán betartja a megállapodásban foglaltakat. Ugyanakkor az amerikai kereskedelmi és pénzügyi korlátozások, valamint az ENSZ BT által hozott szankciók nagy részét nem függesztik fel.
Az egyezség tényét valamennyi résztvevő sikerként értékeli, a tartalmát azonban részben eltérő módon értelmezik. Míg iráni vezetők szerint az egyezmény elismeri Irán jogát az urándúsításra, John Kerry amerikai külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy ez szó szerint nem szerepel a megállapodásban, vagyis szerinte a hatok nem ismerik el Irán jogát ehhez.
Barack Obama fontos első lépésnek nevezte a megállapodást. Az amerikai elnök rámutatott, hogy a nukleáris kérdést békés úton kívánja megoldani. Hozzátette, ha Teherán nem teljesíti a vállalt kötelezettségeket az elkövetkező hat hónapban, véget vetnek a szankciók enyhítésének és Iránnak újabb nyomással kell számolnia. Haszan Róháni iráni elnök Twitter-üzenetében "új horizontokról" írt. Üdvözölte a megállapodást Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és szellemi vezetője is. Róháni egy élőben közvetített televíziós beszédben azt mondta, hogy haladéktalanul megkezdik a tárgyalásokat a végleges megállapodásról a hatokkal. Ismét kijelentette: "Irán soha nem törekedett és soha nem is fog törekedni atomfegyver építésére". A tárgyalásokon részt vevő orosz, kínai és európai külügyminiszterek szintén üdvözölték a megállapodást. Élesen bírálta viszont a genfi tárgyalások eredményét Izrael. Benjámin Netanjahu miniszterelnök történelmi hibának nevezte a megállapodást.
A hírre csaknem 1,5 százalékkal erősödött és a lélektaninak számító 80 ezer pontos szint fölé került vasárnap a teheráni értéktőzsde irányadó TEPIX indexe.
A teheráni értéktőzsdén az olajipari és az autógyártó ágazat cégeinek nőtt különösen az árfolyama, mivel elsősorban ezekre a szektorokra vonatkozhat a szankciók enyhítése. Az 1967-ben létrehozott iráni értéktőzsdén tavaly bejegyzett 339 cég együttes piaci kapitalizációja valamivel meghaladta a 104 milliárd dollárt.
Összeomlás szélén Trump béketerve, átfogó offenzívát kezdett az orosz hadsereg - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Úgy néz ki, borulnak az ukrajnai béketárgyalások: Zelenszkij visszadobta a Trump-tervet, Rubio kiszállt
Nem tűnik úgy, hogy egyhamar vége lesz.
Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
Nem minden esetben a Fix Magyar Állampapír a nyerő.
Azonnal komoly hullámokat indított a piacokon Trump bejelentése
Risk on üzemmódba kapcsoltak a befektetők.
Trump szavaira tépik a dollárt
Megnyugtató üzenetet küldött az amerikai elnök Jerome Powell menesztésével kapcsolatban.
Meglepő fordulat: Trump váratlan kijelentést tett a Fed elnökéről
Korábban lúzernek nevezte Jerome Powellt.
Nagyon nincsenek oda az amerikaiak Trump merész ötletéért
Harmadszor is indulna elnökként, noha ezt az alkotmány titlja.
Az amerikai finomítóipar válsága
Egy mondat a gyűjtőoldalra: Az amerikai finomítóiparnak a keresletcsökkenés és a szigorúbb szabályozások miatt szerkezetátalakításon kellene átesnie a fentarthatóbb működés érdekében.
NIS2 megfelelés minimális üzletmenettel rendelkező szervezeteknek
A NIS2 hazai szabályozásának hatálya alá olyan szervezetek is bekerülhetnek, amelyek üzletmenete, vagy létszáma minimális, de jelentős árbevételük, vagy ágazati szerepük miatt a NIS2 érint
Így vehetsz saját ingatlant fiatalon, gyermek és támogatás nélkül
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Így vehetsz saját ingatlant fiatalon, gyermek és támogatás nélkül Lehetetlen? Nem. Nehéz? Igen. Sokan panaszkodnak, hogy ma Magyarországon lehetetlen
Amit a unit linked biztosításokról tudnod kell(ett volna)
Hogy mennyire nem felesleges írni a pénzügyi termékekről újra és újra, az a múlt heti cikk hozzászólásaiból derül ki, akár itt, akár a Facebookon. Hiába volt róla már számtalanszor sz
Minél több bizonytalanságot okoz Trump, annál valószínűbb a recesszió
Zsiday Vikor volt a Partizán vendége, Trump vámpolitikáját vitatta meg Gulyás Márton műsorvezetővel. Az interjút megnézheted a YouTube-on, A HOLDBLOG-on egy szerkesztett változatát közöljük
Edison International - elemzés
A Top10-es listámat nézegetve találtam rá, nem volt benne az első 10-ben, de jók a számai. Aztán megnéztem pár negyedéves prezentációját, és eldöntöttem, hogy követni fogom.Cégismertető
Zsidayval vágjuk a rendet a káoszba
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, A
Hogyan jutnak el a szélturbinák a tökéletes körforgásos gazdaságig?
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága is évről-évre jelentősen javul. A tökéle


- Brüsszel bekeményít: az EU komolyan nekimegy a belső fenyegetéseknek
- Elhunyt Ferenc pápa - Egy korszak ért véget a katolikus egyházban
- Ömlenek a fegyverek Európa délkeleti bástyájába – Bármikor berobbanhat a két NATO-ország konfliktusa?
- Itt a halállista: ezeket a befektetéseket kerüld most
- Olyan jövőt jósolnak a profik, amire évtizedek óta nem volt példa
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Miért járt kétszer Magyarországon Ferenc pápa? És mi lesz az egyházfő öröksége?
A Checklistben Hortobágyi T. Cirill főapátot, a Pannonhalmi Főapátság vezetőjét kérdeztük.
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen