
Január végén kapta meg az engedélyt a nemzetközi papíripar egyik legnagyobb, összesen 7,2 milliárd dollár értékű tranzakciója, amelyben az amerikai központú International Paper felvásárolta a londoni tőzsdén jegyzett DS Smith-t. Mit fognak ebből érzékelni a munkavállalók?
Örülünk, hogy a két vállalat egyesítésével létrejöhetett a fenntartható csomagolási megoldások piacvezető vállalata, amely jó pozícióban van a növekvő EMEA-régió, valamint Észak-Amerika piacain is. A partnereink döntő részben nagy multinacionális vállalatok, amelyek között szintén egy határozott koncentráció zajlik, elég csak az európai autóiparra gondolni. Ahhoz, hogy ezeket a partnereinket hatalmas volumenben, minimális hibahatár mellett, versenyképesen ki tudjuk szolgálni, a saját iparágunknak is lépnie kell.
Az európai ipar gyengélkedése az ellátási láncokba mélyen beágyazott magyarországi szereplők számára is kihívást okoz, egyre-másra leépítésekről, a termelés visszafogásáról és a munkaerőpiac feszességének ütemes csökkenéséről lehet hallani. A DS Smith viszont pont beruházásokat, és ezzel párhuzamosan munkaerőbővítést jelentett be. Ennyire kiváltságos helyzetben van a csomagolóipar?
A papíripar nagyon szerencsés helyzetben van, mert a fenntarthatósági törekvések erősödésével és a jogszabályi szigorításokkal párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozik a fenntartható, újrahasznosítható, környezetbarát csomagolóanyagok iránt. Az Európai Unió nemrégiben elfogadta a PPWR-szabályozást (Packaging and Packaging Waste Regulation), amely a csomagolásokról és csomagolási hulladékokról rendelkezik, és minden EU tagállamnak alkalmaznia kell majd.
Ez 2030-ig teljesen átformálja például a kiskereskedelemben elterjedt csomagolóanyagok használatát.
Csak, hogy egy egyszerű példát említsek: tilos lesz olyan egyszerhasználatos műanyag zsugorfóliák használata, amelyek például az ásványvizes vagy üdítős palackokat fogják össze, de ez igaz a tálcás kiszerelésű dobozos söröket egyben tartó fóliára is. Ezeket mind újrahasznosítható, környezetbarát anyagokkal, döntő részben papírral kell majd helyettesíteni. Ez egyébként maximálisan egyezik azzal, amit a vállalatunk képvisel.

Innovációinkkal és személyre szabott megoldásainkkal évek óta azon dolgozunk, hogy partnereink átállhassanak a körforgásos gazdaság elveinek megfelelő működésre és elérhessék fenntarthatósági céljaikat. Az adott ellátási lánca optimalizáltan, csak a szükséges mennyiségű alapanyagot használjuk fel, ezzel is csökkenteni tudjuk a természeti erőforrásokra nehezedő nyomást és a képződő hulladék mennyiségét. Az előbb említett példából is látszik, hogy az iparág előtt nagy jövő áll, kifejezetten pozitívok a várakozások, éppen ezért a beruházások folyamatosak,
egyértelmű, hogy a papíripar lehet a fenntarthatósági paradigmaváltás egyik nagy nyertese.
A vállalat három nagyberuházást jelentett be 34,4 millió euró értékben, amelynek köszönhetően 40%-kal növeli a hazai üzemek kapacitását. Milyen beruházásokra kell számítani például Győrben?
Az első és legfontosabb, hogy megvásároltuk azt az ingatlant, amiben már hosszú évek óta működünk, és eddig csak béreltük. Szerintem ez jól mutatja a város, és az ország iránti elkötelezettségünket. Győr mellett még két nagy termelőegységünk van, az egyik Füzesabonyban, a másik Nagykátán. Mindhárom telephelyen technológiai fejlesztéseket viszünk véghez. Az elmúlt évek minden gyártási folyamat esetében az egyre magasabb fokú automatizációt hozta magával. Egyre több és egyre bonyolultabb munkafolyamatot látnak el robotok vagy akár autonóm módon működő eszközök.

Ahhoz viszont, hogy például a termelésében magas automatizáltsági szintet képviselő élelmiszeripari partnerünk csomagolórészlegének a berendezései hiba nélkül, a nap 24 órájában tudjanak üzemelni, nekünk is olyan csomagolóanyagot kell szállítanunk, amelyek esetében a selejtarány gyakorlatilag nulla, a méret tűréshatár pedig minden korábbinál alacsonyabb.
Ahhoz, hogy ezeket a feltételeket teljesíteni tudjuk, nagyon komoly technológiai fejlesztéseket kellet végrehajtanunk, és ez egyben azt is jelenti, hogy a munkavállalóinkat is folyamatosan oktatjuk, hiszen az egyre komplexebb berendezések üzemeltetése új kompetenciákat is kíván.
Miért lehet ma vonzó egy munkavállalónak a csomagolóiparban, ezen belül is a DS Smith-nél dolgoznia? Milyen bérezésre, béren kívüli juttatásokra számíthatnak a kollégák?
Ahogy fentebb kifejtettem biztos a pozíciónk az iparágban, ráadásul az említett akvizícióval a világ egyik legnagyobb szereplőjévé nőttünk, amely tovább erősíti a versenyképességünket és a piaci jelenlétünk súlyát.
Akinek fontos a biztos munkahely, a kiemelkedően jó vállalati kultúra, a mindenfajta diszkriminációval szembeni zéró tolerancia és a fejlődés lehetősége, az biztos, hogy jól fogja magát nálunk érezni.
A fejlődési lehetőség az esetünkben nem csak egy klasszikus álláshirdetés többnyire kevés tartalommal bíró szólamát jelenti, hanem konkrét, egyénre szabott fejlődési utat fogalmazunk meg az adott kollégával és a vezetőjével közösen. A célok elérésében mentort vagy mentorokat is kap, illetve minden olyan továbbképzésre, tréningre is lehetősége van, amely a fejlődését szolgálja. Időközönként teljesítményértékelést tartunk, és ha valaki igazán motivált, akkor folyamatosan egyre magasabb pozíciókba juthat.

Erről a témáról tapasztalatból is tudok beszélni, ugyanis több mint 10 évvel ezelőtt sales key account managerként kezdtem a vállalatnál, folyamatos haladással pedig ma már én vagyok az ügyvezetője.
Úgy gondolom, hogy ez a szervezeti transzparencia és átjárhatóság nagyon vonzó lehet egy fiatal számára.
Igyekszünk is a fiatalokat megszólítani, nyomdatechnológiai területen dolgozunk együtt iskolákkal. Nagyon örülök, hogy Füzesabony után Győrben is sikerült megállapodást kötnünk, és duális képzési hely lett az üzemünk. Határozott célunk, hogy a legjobb diákokat a saját kötelékünkben tartsuk.
Az elmúlt években mindig minimum az országos átlagnak megfelelően, vagy afölött emeltük a béreket, és a jövőben is ezt tervezzük.
Teljesítménybónusszal jutalmazzuk a kiemelkedően teljesítő kollégáinkat. Ezen kívül természetesen munkába járási támogatás, iskolakezdési támogatás és számos egyéb béren kívüli juttatás is elérhető. Ezzel kapcsolatban nagyon szoros együttműködés az üzemi tanáccsal, amely az igényeket becsatornázza, majd konstruktív egyeztetéssel születnek meg a döntések.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az egyik legalacsonyabb a felnőttképzésben résztvevők aránya, és más mérőszámok, iparági hangok is azt sugallják, hogy a hazai munkavállalók kevésbé nyitottak az önfejlesztésre vagy az élethosszig tartó tanulásra. Tapasztalja ezt a vállalatnál? Hogyan teszik vonzóvá a továbbképzéseket?
Úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül összetett kérdés. Ahhoz, hogy valaki szívesen képezze magát, tegyen erőfeszítést az önképzésbe, egy nagyon transzparens és hiteles vállalati kultúrára, előmeneteli rendszerre van szükség.
Ha azt látják a munkavállalók, hogy igenis van értelme képezniük magukat, mert az segít elérni a kitűzött céljaikat, és a megszerzett tudásukat felhasználva feljebb léphetnek, akkor szívesen tesznek bele energiát.

Ha egy vállalat viszont csak azért küldi el a képzésre a munkavállalókat, hogy kipipálja a vállalati stratégia egyik sorát, majd azt elvégezve a dolgozó annak semmilyen előnyét nem élvezi, a megszerzett tudást nem tudja hasznosítani, nem számít az előmenetelében, akkor csalódik, és lehet, hogy egy életre elmegy a kedve az egésztől. Nálunk a HR-szakértőink által összeállított, célzott tréningcsomagot kaphatnak a munkavállalók, amely valóban az egyéni igényeikre van szabva, és valóban tudják kamatoztatni a megszerzett tudást akár az élet más területén is. Éppen ezért nálunk nagyon kedveltek a tanulási lehetőségek, nap mint nap találkozunk proaktív ötletekkel, kérésekkel, akár olyan területen, amire nem is számítunk.
Van egy belső online tanulási portálunk is, amihez mindenki szabadon hozzáférhet. Ezen egyrészt a kötelező tréningek is elérhetők, másrészt egy rendkívül széles tudástár is egyben: ha egy kolléga valamilyen témakörben szeretné magát továbbképezni, van lehetősége a könyvtárban ezeket az anyagokat listázni, keresni, és ami iránt érdeklődik, azt el tudja végezni különböző online tanfolyamok keretében.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy azok a technológiai fejlesztések, amiket sorozatosan végrehajtunk új ismeretek elsajátítását is igénylik. Új kompetenciákat kell felépíteni, korábbi gyakorlatokat elengedni, újakat megtanulni, az elméletet átültetni a hétköznapi működésbe. Idén lesz 30 éves a vállalat Magyarországon.

Egyértelmű, hogy a 30 évvel ezelőtti tudásunk ugyan jó alapot képez, de ha nem fejlesztjük magunkat folyamatosan, nem rúgnánk labdába a piacon.
Éppen ezért a tanulás, a jobb teljesítményre való törekvés nélkülözhetetlen a versenyképességünk megtartásában.
2024 szeptemberétől a hatályos magyar jogszabályok szerint a legtöbb munkakörben már nem kötelező éves munkaegészségügyi vizsgálatra küldeni a munkavállalókat. A rendelet kissé visszatetsző lehet annak fényében, hogy a legutóbbi Eurostat jelentések szerint például a magyarok járnak az egyik legkevesebbet rákszűrésre az egész Unióban. Milyen intézkedéseket tesz a DS Smith a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében?
Vállalati filozófiánk alapvetése, hogy a sikerhez tehetséges, motivált, egészséges emberekre, jó csapatra van szükség. Ennek felépítése, fejlesztése és ápolása természetesen működési területeken átívelő feladat, de egy biztos: az egészség kérdése fundamentális jelentőségű, és egyben morális kérdés is.
Éppen ezért az említett jogszabályváltozás ellenére mi továbbra is fenntartjuk az éves orvosi vizsgálatokat.
Az elmúlt években ráadásul nem egy esetben derült fény egy-egy munkahelyi rutinvizsgálaton vagy szűrésen olyan egészségügyi problémára, amikor azonnali cselekvésre volt szükség annak érdekében, hogy a nagyobb bajt megelőzzük. Év elején, főleg ebben az influenzaszezonban minden dolgozónak vitaminokat biztosítunk.

A legszigorúbb munkavédelmi előírásokat követjük, a legkorszerűbb munkaruhát, egyéni védőfelszerelés biztosítjuk a dolgozóinknak, például aktív balesetmegelőzési rendszer is működik az üzemeinkben. Emellett nagyon tudatosan igyekszünk összevonni az egészségtudatosságot a közösségépítéssel is. Több olyan aktivitás is van az év során, ami kifejezetten az egészséges életmódra ösztönöz.
Egyre több iparágban figyelhető meg, hogy a szellemi dolgozókat a vállalatok igyekeznek a home office-ból visszaterelni az irodákba. A legtöbb felmérés viszont azt mutatja, hogy a munkavállalók részéről nagyon erős az igény bizonyos mértékű otthoni munkavégzésre. Milyen gyakorlatot követ a vállalat, hogyan igyekszik segíteni a munkavállalók munka-magánélet egyensúlyának megteremtésében?
Úgy gondolom, hogy ma már nem életszerű teljes mértékig irodai környezetben foglalkoztatni azokat a munkavállalókat, akik egyébként otthonról is el tudják végezni a munkájukat. A csapatkohézió megteremtése szempontjából ugyanakkor fontosnak tartom a személyes kapcsolatok kiépítését, ezért
úgy gondolom, hogy a hibrid munkavégzés lehet a leghatékonyabb, és mindenki számára legszimpatikusabb megoldás, mi is ezt követjük.
Természetesen felmerülhetnek olyan egyéni igények, mint például otthonápolás vagy kisgyermeknevelés és hasonlók, ezeket mindig próbáljuk rugalmas műszakbeosztással, adott esetben részmunkaidő szerződés biztosításával kezelni.
Milyen olyan társadalmi felelősségvállalást erősítő vagy brandépítő tevékenységet folytat a vállalat, amellyel még inkább ki tudja fejezni az elkötelezettségét a helyi közösségek felé?
Összesen hét telephelyünk van Magyarországon. Nagyon fontos teret adunk a helyi, alulról jövő kezdeményezéseknek. Ezek közül is kiemelkedik az Ökotanterem projektünk, amelynek során gyakorlatilag kültéri, interaktív tantermeket, foglalkoztató tereket hozunk létre azzal a céllal, hogy felhívjuk a diákok figyelmét és egyben edukáljuk őket a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság szerinti működés fontosságára.

A BME Lakóépülettervező Tanszékét kértük fel, hogy segítsenek a tervezésben. Az egyetem beépítette a képzésébe, gyakorlatilag projektmunkaként tekint rá. A résztvevő hallgatók bevonásával, helyszíni bejárást követő felmérésekkel, a tanárokkal, tantestülettel és a diákokkal folytatott beszélgetésekből alakul ki a tanulókban egy-egy elképzelés, egy ötletterv, amin aztán a félév során dolgoznak. Egy projektzáró keretében a terveket bemutatják, abból egy szakmai zsűri kiválasztja a nyertest, amit aztán közösen megvalósítunk. Ez egy-másfél éves előkészítő munkát igényel, amelyben a
DS Smith a koordinációt, a projektmenedzsmentet és az anyagi támogatás jó részét vállalja.
A megvalósítási fázisban dolgozóink, a szülői közösség, tanárok, a gyerekek aktívan és önkéntes alapon is részt vesznek. Minden szempontból remek kezdeményezés, amely óriási népszerűségnek örvend a dolgozóink, a helyi közösségek, az egyetemi hallgatók és természetesen a gyerekek körében is. A projektet Budapesten kezdtük, a III. kerületben, a Pais Dezső Általános Iskolában, aztán Nagykáta volt a következő állomás, legutóbb pedig tavaly Füzesabonyban adtuk át a harmadik tantermünket, és természetesen a projektet tovább folytatjuk.
Ez teljes mértékben egy hazai kezdeményezés, ehhez hasonló csoportszinten egyik országban sincs, ugyanakkor – látva a projekt osztatlan sikerét – egyre nagyobb az érdeklődés külföldről, elképzelhető, hogy jó gyakorlatként szomszédos országok is átveszik.
A cikk megjelenését a DS Smith Packaging Hungary támogatta.
Címlapkép és fotók forrása: Portfolio - Hajdú D. András
Olyan tojáshiány van, hogy a Walmartnak is lépnie kellett
A szokásos húsvéti csomagjukban sincs benne idén.
Totális a káosz a tűzszünet körül, Putyin sarokba szoríthatta Trumpot – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Megdöbbentő terv: 250 ezer embert taszíthat szegénységbe az új brit költségvetés
Csökkentik a szociális támogatásokat.
Megelégelték volna a palesztinok a terrorszervezet uralmát? - Váratlan dolog történt Gázában
A Hamász erőszakkal verte szét a tüntetőket.
Elektromobilitás és automatizáció: Kihívások és lehetőségek a magyar autóipar számára
Van olyan termékcsoport, aminél már árban is versenyképesebbek a magyar beszállítók, mint a kínai versenytársaik.
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In
10 pontban az arcfelismerő rendszer gyülekezési joggal összefüggő alkalmazásáról
Az elmúlt héten az Országgyűlés jelentősen korlátozta a gyülekezés szabadságát biztosító alapjogot Magyarországon. Az aránytalan és szükségtelen jogkorlátozás kapcsán számos fontos s
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.

A göngyölegtisztítás új korszaka a Logicon Investnél: automatizáció és fenntarthatóság (x)
Interjú Tirpák Istvánnal, a Logicon Invest Magyarország Kft. tulajdonosával

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Begyújtotta a rakétákat az MBH Bank: elképesztő, amit a magyar lakosságnál műveltek
- Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.