Költségvetési csalás: milliárdos kárt okozó bűnszervezetnél razziázott a NAV az éjjel
Gazdaság

Költségvetési csalás: milliárdos kárt okozó bűnszervezetnél razziázott a NAV az éjjel

Portfolio
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága eredményesen zárta le a nyomozást 27 terhelttel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A pénzügyi nyomozók a bűnszervezet kiterjedt számlagyárával és a társaságok mögött álló személyekkel szemben vették fel a küzdelmet - közölte a NAV. 

A jól szervezett bűnözői kör a saját cégeinek őrzését látszólag alvállalkozókon keresztül intézte, így a tetemes őrzési költség fizetendő áfáját jogosulatlanul csökkentette. A számlázási láncba beiktatott – szintén az elkövetők érdekeltségébe tartozó – alvállalkozók valós tevékenységet nem végeztek, csupán papíron alkalmazták és közvetítették a biztonsági őröket - írták.

Emellett a közlemény szerint a bűnbanda

egy komplett számlagyárat is működtetett különböző, fiktív gazdasági események lepapírozására.

Ezek az ügyletek a valóságban sosem jöttek létre, a munkák elvégzéséhez szükséges szakemberekkel és speciális eszközökkel a számlakiállító társaságok nem rendelkeztek, a számlák célja kizárólag az adólevonás volt. Az elkövetők ezekkel a módszerekkel több mint másfél milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - tették hozzá.

A bűnszervezet felszámolására két és fél éve szervezett akcióban a NAV Nyugat-dunántúli nyomozói Budapesten és további négy megyében, összesen 34 helyszínen tartottak összehangoltan kutatásokat. Nagy értékű autókat, karórákat, több mint 100 millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak nagyságrendileg 1,5 milliárd forint értékben. A bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült. A bűnszervezet egyik irányítóját a MERKUR bevetési egység fogta el. A házkutatásokat a NAV informatikus szakemberei és revizorai, valamint bankjegy- és kábítószerkereső kutyái is segítették. A bíróság a hatályos Büntető Törvénykönyv alapján, a terheltekkel szemben akár 20 év börtönbüntetést is kiszabhat - közölték.

Címlapkép forrása: NAV

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet