A transzferárazás rejtett csapdái
Gazdaság

A transzferárazás rejtett csapdái

A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni, hogy mik azok a rejtett csapdák, amelyeket kerüljünk el a dokumentáció és az adatszolgáltatás elkészítésekor.
2025. május 6-án újra körüljárjuk, hogyan hat a LegalTech és a DigitalCompliance a versenyképességre és melyek a digitális térben való vállalati jelenlétet meghatározó legfontosabb jogi-szabályozási területek.

Az éves beszámoló véglegesítésével kapcsolatos hajszában sokszor háttérbe szorul, hogy a május 31-ei határidő más szempontból is jelentős: a vállalkozások transzferár-nyilvántartásaikat is eddig kötelesek elkészíteni. Ráadásul egy tavaly hatályba lépett jogszabálymódosítás alapján, egyidejűleg egy külön transzferár-adatszolgáltatási kötelezettségnek is meg kell felelni. Ez utóbbi keretében adatot kell szolgáltatni minden olyan ügyletről, amelynek az ügyleti értéke meghaladja a 100 millió forintot – függetlenül attól, hogy az ügylet hazai kapcsolt vállalkozással vagy külföldivel köttetett.

Az adatszolgáltatási kötelezettség kibővítésével párhuzamosan az adóhatóság egyre komolyabban veti bele a magát a transzferárak ellenőrzésébe. Az auditok során a NAV egy, szinte csak profik által kitölthető kérdőívvel indít, amely kitöltésének bármely hibája vagy pontatlansága rögtön egy piros lámpa felgyulladásához vezet a NAV központban.

Ebben a környezetben nem árt az óvatosság a transzferár-dokumentáció elkészítése, illetve az adatszolgáltatás teljesítése során. A meggondolatlan adózóra ugyanis jó pár, nehezen észrevehető csapda leselkedik.

Kisebb mértékű ügyletek árképzése

Az egyik legnagyobb banánhéjat az adatszolgáltatási és dokumentációs kötelezettség alá nem eső kapcsolt ügyletek jelentik. Bár ezekről az ügyletekről nem szolgáltatnak adatot a vállalkozások és nem is vezetnek nyilvántartást arra vonatkozóan, hogy miként állapították meg a transzferáraikat, a NAV mégis előszeretettel kéri annak részletes bemutatását, hogy mi volt az ármegállapítási módszer, mi volt a szokásos piaci ár meghatározásánál az ártartomány stb. Végső soron ez azt jelenti, hogy ezeknél az ügyleteknél sem árt valamilyen háttérdokumentációval rendelkezni, hiszen az alkalmazott árak piaci voltát ilyenkor is alá kell tudni támasztani.

Hasonló ügyletek

Vannak olyan ügyletek, amelyek a szerződéses feltételek, a szolgáltatás, termék hasonlósága vagy azonossága, a fizetési konstrukciók hasonlósága alapján ún. összevonási kötelezettség hatálya alá esnek. Ezek az ügyletek sok esetben külön-külön nem érik el a 100 millió forintos összeghatárt, amely már adatszolgáltatási és dokumentációs kötelezettséget jelent, de az összevonás eredményeképpen igen. Sokan félvállról veszik ezt a kötelezettséget, holott az adóhatóság az utóbbi időben láthatóan „utazik” ezekre az ügyletekre, és a dokumentációs kötelezettség megsértése miatt könnyedén kiszab többmilliós mulasztási bírságot.

Egy ügylet – több dokumentáció

Egy transzferárazás alá eső ügyletnek két szereplője van. Sok esetben azonban csak az egyik kapcsolt félnél készül el az adott ügyletet lefedő dokumentáció, a másik fél vonatkozásában nem. Egy ilyen esetben – bármely abszurd is – ugyanúgy fennáll annak a kockázata, hogy a NAV a transzferár-dokumentációt el nem készítő felet 5 millió forintos mulasztási bírsággal sújtja – mint erre már volt is példa az adóhatóság gyakorlatában. El kell sajnos fogadni, hogy az ügyleteket mind a két fél oldaláról, teljeskörűen le kell dokumentálni.

Az „egyéb kategória”

A transzferár-adatszolgáltatás során a vállalkozások könnyen beleeshetnek abba a csapdába is, hogy nem próbálják bekategorizálni az ügyletüket a tételesen rendelkezésre álló csoportokba, hanem azokat ún. egyéb ügyletként tüntetik fel. Fontos tisztában lenni azzal, hogy az „egyéb kategória” megjelölés vörös posztó az adóhatóság szemében. Ha valaki az ügyletét ilyen módon kategorizálja be, az az ellenőrzési kockázatot nagymértékben növeli. Érdemes ezért az „egyéb kategóriát” kizárólag abban az esetben használni, ha biztosan nem tudunk más, speciálisabb ügylettípust megjelölni.

Címlapkép forrása: Getty Images

ChikansPlanet

Nálatok laknak-e állatok?

Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet