
A cikk megjelenését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem támogatta.
A vállalati informatika világa évről-évre jelentős fejlődésen megy át, ráadásul az információs termékeknél a verseny zömében globális piacon történik. A komplex problémák nem értelmezhetőek a vállalatokat körülvevő környezet alapvető törvényszerűségeinek megértése nélkül, a fejlődés zálogát pedig a szakmai ismeretek bővítése jelenti.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (BME GTK) Master of Business Administration (MBA) szakja a hallgatók vállalkozói szemléletformálását, valamint a digitalizáció során adódó menedzsmentdöntések megalapozását tűzte ki célul. A képzés során többek között azt vizsgálják, hogy milyen érdekek mozgatják az információs termékek eladóit és vevőit, valamint miként lehet termékvonalakat felépíteni és üzemeltetni digitális környezetben.
A program alapvetően egy menedzsmentképzést takar, amelynek szerves része a különböző digitalizációs környezetekben történő döntéshozási ismeretanyag is
– hangsúlyozta a Portfolio-nak Kis Gergely, a BME adjunktusa, az MBA képzés egyik oktatója, az eNET partnere.
A BME MBA innovációs és vállakozásfejlesztési szakirányán a hallgatók a szakértők és mentorok segítségével a saját vállalkozás indításának küszöbéig is eljuthatnak vagy elsajátíthatják azokat az ismereteket, amelyekkel egy innovációs vagy üzleti digitalizációs projektet sikeresen megvalósíthatnak nagyvállalati környezeten belül. Amikor befejezik a képzést, tudni fogják, hogy a kitalált terméküket, szolgáltatásukat milyen feltétellel, hogyan érdemes piacra vinni, hova és hogyan lépjenek tovább a megvalósítás útján.
A képzés célja rámutatni arra, hogyan kell analitikus, elemzői gondolkodással megnézni a különböző technológiai fejlesztéseket, ennek során pedig az összes lényeges döntési pontot megvizsgálják, amely digitalizációs környezetben a vezető elé kerülhet.
Kis Gergely szerint a programnak azok veszik a legnagyobb hasznát, akik már eltöltöttek néhány évet a munka világában, így megtapasztalták a kihívásokat, és szeretnének szintet lépni. Olyan értékes hálózatnak és kapcsolatrendszernek lesznek a részesei az oktatás végére, amelyhez egyébként csak nagyon nehezen tudnának hozzáférni.
Munkatapasztalattal az egyetemi oktatásban
A Duna-Dráva Cement Kft. kommunikációs vezetője, Guth Zoltán a mesterképzést regionális és környezetgazdaságtan szakon egy másik egyetemen végezte, majd pár év munkatapasztalatot követően döntött az MBA képzés mellett. “Az első mesterdiplomámat 2013-ban szereztem, és az azóta eltelt időszakban folyamatosan gyűjtöttem a tapasztalatokat. Amikor 2021 őszén megkezdtem a képzést, sok esetben már konkrét üzleti és szervezeti példákhoz tudtam kötni az órákon elhangzottakat. Mindez kifejezetten hasznosnak bizonyult, a megértés és a tanulás folyamatát is segítette. A képzésnek köszönhetően szélesebbre tárult a horizont a mindennapi munkavégzés során” – emelte ki.
Guth Zoltán szerint a képzés különlegessége, hogy nem csak az oktatóktól és a meghívott vendég előadóktól, hanem egymástól is tanulhattak, hiszen a legtöbben már évek óta jelen vannak a munkaerőpiacon saját vállalkozással vagy munkavállalóként. A vállalkozásfejlesztés szakirányon a kifejezetten gyakorlati megközelítésű oktatás mellett 2 féléven keresztül saját startup projektmunkán dolgoztak, az 5 fős csapatok a munka során pedig megtanulták, hogy mennyi minden kell ahhoz, hogy egy jó ötletből sikeres vállalkozás jöjjön létre, és azt is, hogy milyen akadályok merülhetnek fel.
Bedekovits Csaba, a Kramp Hungary Kft. kereskedelmi vezetője a stratégiaalkotás és megvalósítás, az üzleti analitika és a HR kompetenciák fejlesztése miatt döntött az MBA mellett.
“A szakmai pályafutásom során sokat tanultam a stratégiáról, ezek az ismereteket akartam rendszerbe szedni. Erre kiváló lehetőséget adott a BME, ideértve a vállalkozásfejlesztés specifikációt. Természetesen a céljaim között volt a kapcsolatrendszerem bővítése és a tanulás élménye is. Megkaptam a kívánt rendszert, új ismereteket szereztem az üzleti információs rendszerekről és a zöldgazdaságról is. Az oktatók gyakorlati hozzáállással segítették az üzletértésünk fejlődését” – tette hozzá.
Rácskay Judit, a MOL Group csoportszintű kiskereskedelem operational excellence vezető szakértője közgazdász BSc diplomával és több éves vezetői tapasztalattal a háta mögött jelentkezett az MBA képzésére. “Főként a képzés harmadik és negyedik félévében, a specializációs kurzusokon keresztül kaptam meg azt a tudást és gyakorlatot, amit kerestem. Kimondottan örültem annak, hogy hétről-hétre projekt alapú személettel, éles gyakorlati feladatokon keresztül volt lehetőségem tanulni. A sok pitchelés pedig új szintre emelte a prezentációs képességeimet, sokkal tudatosabbá tette mind az előadási technikám, mind pedig az előadás tartalmának kialakítását.”
Rácskay Judit ma már PhD-hallgatóként segíti az oktatók munkáját az MBA képzésen a vállalkozásindítás, alapképzésen pedig a startup menedzsment kurzusok során.
Címlapkép forrása: MTI
A cikk megjelenését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem támogatta.
Amerika páros lábbal szállt bele az európai szövetségesébe, de nem sokat kellett várniuk a válaszra
Szimbolikus látogatás következik.
Egyhavi csapadéknak megfelelő eső zúdult Magyarország egyik csücskére
Van, ahol még mindig nem hagyta abba.
Nébih: módosultak a szabályok a futótűzként terjedő járvány miatt
Érinti a vásárokat és a kiállításokat is.
Zelenszkij tárgyalna az oroszokkal, ukránok hatoltak be Belgorodba – Háborús híreink szombaton
Cikkünk folyamatosan frissül.
Rejtélyes robbanás rázta meg Moszkvát: állítólag azonnal pánik lett úrrá a Kremlben
Putyin flottájához tartozhatott a limuzin.
Nyugalomra intett Európa egyik legfontosabb vezetője – A katonák Ukrajnába küldését sem sietné el
Felül kell kerekedni a feszültségen.
A színfalak mögött egymást fúrják Donald Trump emberei: egyetlen okból nem engednek a nyomásnak
Az utolsókat rúgja a botrányba keveredett tanácsadó?
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)
Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In


- Már csak egyetlen hatalom áll Donald Trump útjában – Meg fogják állítani?
- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen